Neo Acoustix interjú – Egy kiváló zenész és az ember, aki mögötte van
Akarva-akaratlanul (igazából Szabó Attila Alva gitáros ajánló posztjának köszönhetően) a közelmúltban belefutottam egy Neo Acoustix név alatt futó projektbe, és miután belehallgattam, rögtön megértettem, miért is ajánlotta Atti. Megnéztem és meghallgattam az előadó több zenekari session videóját, és egyszerűen lenyűgözött, amit hallottam. Később kiderült, hogy csak én voltam lemaradva – az ismerőseim közül már többen ismerték, és kivétel nélkül méltatták a munkáját. Nem véletlenül.
Saját értelmezésében, nagyfokú tisztelettel nyúl hozzá olyan előadók dalaihoz, mint a Linkin Park, a Metallica, a System of a Down vagy Chris Cornell. Követőinek száma folyamatosan nő, a legnézettebb videója már átlépte a félmilliós nézettséget, ami különösen figyelemre méltó ebben a szál gitáros, akusztikus műfajban. Úgy döntöttem, írok neki – hátha benne lenne egy interjúban. A válasza gyorsan megérkezett, és egy rendkívül alázatos, csupaszív embert ismerhettem meg benne.
Rockbook: Mesélj egy kicsit magadról! Milyen zenei közegből jössz, honnan származol, és hogyan vezetett az utad a gitárhoz?
Neo-Acoustix/ Suren: Szia! Először is köszönöm, hogy megkerestél! A nevem Suren. A gyökereim elég bonyolultak, ugyanis az őseim egy ősi örmény városból, Karsból származnak (a mai Törökország területéről), de nem sokkal az örmény népirtás előtt Grúziába menekültek, ahol 1994-ben megszülettem. Az első születésnapomon a családom Jerevánba, Örményországba költözött, ahol 2018-ig éltem, majd a feleségemmel Kijevbe költöztünk. 2022-ben onnan is menekülnünk kellett (egyébként Magyarországon keresztül – szóval köszönöm!), végül Ausztriában kötöttünk ki.
A legnagyobb álmom mindig is az volt, hogy focista legyek, de egy ponton rájöttem, hogy ez nem fog összejönni. A 14. születésnapomra egy családi barát egy régi szovjet gitárt ajándékozott nekem – és ezzel elindult az utam.
Rockbook: Láttam, hogy a neved a Spotify-on alkotóként szerepel, de máshol elég nehéz rólad azt az információt megtalálni, hogy hívnak. Ez szándékos?
Suren: Nem szándékos, egyszerűen csak nem gondolom, hogy bárkit is érdekelne, mi a nevem. 
Rockbook: Volt olyan pillanat, amikor biztosan tudtad, hogy a zene nem csak hobbi lesz, hanem az életed része?
Suren: Fokozatosan alakult ki, de valahol mindig is tudtam, hogy nem akarok olyan munkát végezni, amit nem élvezek – azzal saját magam árulnám el. Idővel rájöttem, hogy szenvedéllyel és elhivatottsággal meg is lehet élni a zenéből.
Rockbook: Hogyan született meg a Neo Acoustix projekt ötlete? Volt konkrét inspiráció vagy fordulópont?
Suren: Akkoriban az EmpYraY nevű zenekarban énekeltem, ahol a régóta ismert frontembert helyettesítettem. Vicces, mert 12 évesen ők voltak a kedvenc rockbandám, az ő CD-jük hozott be a rockzenébe! Sajnos a dolgok nem alakultak jól, így kiléptem. Javasoltam a barátomnak, hogy fogjunk egy cajont és kezdjünk akusztikus koncerteket adni kocsmákban. Az első fellépés előtt kellett egy név, és a Neo Acoustix jutott eszembe. Mivel egyedül mi játszottunk akusztikus rock/metal feldolgozásokat, a „neo” filozófiai jelentése – valami meglévő új formája – illett hozzánk! Filozófiát tanultam az egyetemen, és nagy Mátrix-rajongó is vagyok – a szakdolgozatomat a művészetre gyakorolt filozófiai hatásokról írtam (beleértve a Mátrixot is). Később, Kijevbe költözve már nem volt, akivel együtt zenéljek, ezért kidolgoztam egy saját ütős technikát, és ujjpengetéssel helyettesítettem a barátomat. 
Rockbook: Mit szeretnél, mit érezzen valaki, amikor először hall egy Neo Acoustix-feldolgozást?
Suren: Ha feldolgozásról van szó, azt szeretném, hogy érezze az eredeti dal lényegét, és hogy a zene mindig őszinte kell legyen – szívből kell jönnie.
Rockbook: Az egyedi hangulatot az is adja, hogy teljesen sajátosan értelmezed újra a dalokat. Hogyan választod ki, melyiket dolgozod fel?
Suren: A legfontosabb, hogy legyen valamilyen kapcsolódásom a dalhoz. Ha ez megvan, akkor mindig találok rá módot, hogy eljátsszam.
Rockbook: Volt már olyan, hogy elkezdtél egy feldolgozást, de végül nem jelentetted meg, mert „nem állt össze”?
Suren: Akusztikus gitárral ez ritkán fordul elő, de rock/metal feldolgozásoknál már sokszor megtörtént, hogy a hangzás nem olyan lett, mint amilyet elképzeltem. Ilyenkor félreteszem a dalt, és másra koncentrálok, amíg el nem jön az „ideje”.
Rockbook: A videóid technikailag is igényesek, a hangzásuk lenyűgöző. Mennyi idő és energia megy bele egy felvételbe?
Suren: Köszönöm! Őszintén szólva utálom a gyártási folyamatot, mert nem igazán értek hozzá, de muszáj megcsinálnom, különben nem létezne a csatorna. Általában 3 napot szánok egy dal megtanulására és hangszerelésére, 1 napot a felvételre, majd 6 napot a keverésre és videóvágásra. Összesen kb. 10 nap intenzív munka és stressz, mire hétfőn közzé tudom tenni, hogy kedden megjelenjen – ez a 10 nap olyan, mint egy végtelen csúcsforgalom.
Rockbook: Vannak visszatérő alkotói szokásaid vagy rituáléid?
Suren: Persze! Például rendszeresen elfelejtek elindítani egy kamerát vagy a hangrögzítést – aztán szidom magam, mert tökéletesen eljátszottam a dalt, csak épp nem vettem fel. Emellett szokásommá vált, hogy lefekvés előtt minden kommentre válaszolok!
Emellett szokásommá vált, hogy lefekvés előtt minden kommentre válaszolok!Rockbook: A csatornád szerint Ausztriában élsz. Jelenleg is ott laksz? Hogyan hat rád zeneileg vagy kulturálisan az ország?
Suren: Igen, Ausztriában élek, de nagyon messze Bécstől! Az ország másik felén lakom, egy hegyvidéki tartományban, amit Vorarlbergnek hívnak. Teljesen beleszerettem ebbe a helybe – nagyon nyugodt, tiszta, és mindenütt természet vesz körül. Tökéletes hely gyereknevelésre és nyugodt életre. Viszont számomra nagy hátrány, hogy a városok nagyon kicsik, és szinte lehetetlen zenészként megélni itt, ezért sokat kellett utcazenélnem: májustól októberig napi 5–6 órát játszottam, ami hatalmas teher a hangomnak, és rengeteg stresszel jár – de közben kiváló lehetőség is volt, hogy fejlesszem az énektudásom! Az utcazene lehetővé tette, hogy használt felszerelést vásároljak, stúdiót béreljek, és továbbra is zenélhessek.
Rockbook: Meglepett, hogy milyen sok emberhez eljutott a Neo Acoustix? Melyik visszajelzés hatott rád a legmélyebben?
Suren: Igen, nagyon meglepett! A csatornámat 2014-ben indítottam, és 11 év alatt csak 5000 feliratkozót sikerült összegyűjtenem, úgyhogy lassan beletörődtem abba, hogy az embereket egyszerűen nem érdekli, amit csinálok. Aztán 2025 januárjában minden megváltozott! Soha nem gondoltam volna, hogy ennyi ember értékeli majd a zenémet a csatornámon. A legmeghatóbb visszajelzések azok, amikor azt írják, hogy annyira inspirálta őket a csatornám, hogy leporolták a sok éve érintetlen gitárjukat, és elkezdtek újra játszani, gyakorolni minden nap. Mindig is tudtam, hogy a jó visszajelzés engem is inspirál és motivál, de azt sosem gondoltam volna, hogy én is áldott vagyok, amiért másokat inspirálhatok!
Rockbook: Aktívan válaszolsz a kommentekre, ami azt sugallja, hogy fontos számodra a közönséged. Mennyire formálják ezek a reakciók azt, amit csinálsz?
Suren: Őszintén szólva nem értem, sok YouTuber miért nem reagál szinte soha a közönségére. Számomra a kommentelők nem csupán számok. Az ő szeretetük és támogatásuk nélkül nem tudnék ennyi időt, energiát és pénzt áldozni a zenére – és a legkevesebb, amit tehetek, hogy válaszolok nekik, és kifejezem, mennyire értékelem a támogatásukat!
Rockbook: Melyik dalod (akár saját, akár feldolgozás) áll hozzád a legközelebb, és miért?
Suren: A feldolgozások közül az Alice In Chains „Nutshell” című dalát választanám, mert a „If I can’t be my own, I’d feel better dead” (Ha nem lehetek önmagam, inkább meghalnék) sor írja le legjobban azt, aki vagyok. A saját dalaim közül a „Take My Hand” a legkedvesebb, amit a feleségemnek írtam egy nehéz pillanatban. Van még néhány saját szerzeményem, ami szintén szívből jött, de ezek még nem jelentek meg.
Rockbook: Volt már olyan pillanat, amikor azt gondoltad: „Most abbahagyom”? Ha igen, mi segített túllendülni rajta?
Suren: A zene kapcsán biztosan nem, mert el sem tudom képzelni nélküle az életem. Viszont 2025 januárjában el kellett fogadnom, hogy az embereket nem érdekli a YouTube csatornám, és már nem tudtam tovább fizetni a stúdióm bérleti díját. Megbeszéltem a feleségemmel, és azt mondtam neki, hogy kész vagyok bezárni a stúdiót és leállítani a csatornát. Az első „Session” videóm (Acoustix Sessions: System Of A Down) eredetileg búcsúnak készült a követőimtől – vagy legalábbis az egyik búcsúként –, de valahogy mégis sok ember szívét megérintette, és áttörte a jeget!
Rockbook: Mit jelent számodra a „csend” a zenében?
Suren: A csend talán az egyik legerősebb hangszer a zenében. Ezen kívül mindig megpróbálom lehunyni a szemem és beengedni a csendet, mielőtt elkezdek egy dalt – ez kitisztítja az elmémet, és lehetővé teszi, hogy a közelgő dal atmoszférája teljesen körülöleljen.
Rockbook: Van olyan gondolat vagy kérdés, amit még soha nem tettek fel neked, de szeretnél egyszer beszélni róla?
Suren: Igen. Amikor az emberek Coca Colát isznak, eszükbe sem jut, hogy ettől ők most a Coca Cola gyártásának szakértői lennének. De amint meghallgatnak egy dalt, hirtelen mindenki szakértővé válik, és olyan szavakat használnak, amelyeknek a jelentését sem ismerik. Miért van ez így?
Rockbook: A Damentor projekt is hozzád kötődik. Hogyan született ez a platform, és miben különbözik számodra a Neo Acoustix-tól? Mesélnél róla?
Suren: A Damentor eredetileg egyfajta „zenekarnév” lett volna a saját dalaimhoz, mivel ezek többnyire rock/metál stílusúak, és hülyeségnek tűnt, hogy a Neo Acoustix név alatt adjam ki őket, hiszen egyáltalán nem akusztikusak. De most, hogy a csatornám ennyi figyelmet kapott, a saját zenéimet nem ezen keresztül megosztani lenne a legnagyobb butaság, amit tehetnék – úgyhogy valószínűleg búcsút kell mondanom a Damentornak, és a saját zenéimet is a Neo Acoustix alatt fogom kiadni.
Rockbook: Egy dalban együttműködsz az ismert portugál DJ-vel és producerrel, Hozho-val. Hogy alakult ez a kooprodukció?
Suren: Hozho valahogy megtalált engem, amikor még csak körülbelül 3000 feliratkozóm volt a YouTube-on! Kiderült, hogy tetszettek neki néhány videóm, és olyan hangot keresett az új dalához, mint az enyém. Voltak dallamötletei és szövege is, én pedig igyekeztem a lehető legjobbat kihozni belőle, és mindent összeilleszteni. Mindig nagyon kedves és szerény, öröm vele dolgozni. A mai napig nagyon büszke vagyok az együttműködésünkre, és valahányszor látok egy videót, ahol Hozho előadja azt a dalt az én hangommal, és ezrek szórakoznak rajta, mindig kiráz a hideg!
Rockbook: Hogy néz ki egy átlagos napod a zenélésen kívül? Könnyen strukturálod az idődet, vagy inkább ösztönösen dolgozol?
Suren: Nem hiszem, hogy egy átlagos napom különbözne millió másik apa és férj napjától. Az egyetlen különbség, hogy nincs főnököm, aki megmondja, mikor dolgozzak – és ez valódi áldás! Általában a kisgyerekemmel játszom, elvégzem az otthoni teendőket, ha még marad egy kis energiám, akkor videojátékozom, vagy megnézünk egy sorozatot vagy filmet a feleségemmel.
Rockbook: Mennyire határozza meg azt, aki vagy – akár emberként, akár zenészként –, hogy mások mit gondolnak rólad?
Suren: Az egyik legnagyobb „szupererőm” emberként és zenészként is az, hogy egyáltalán nem érdekel, mások – különösen más zenészek – mit gondolnak rólam. Valamiért az emberek (és zenészek) szeretnek hülye szabályokat kitalálni, és azt hiszik, mindenkinek követnie kell őket. Szerintem ezért is mondják sokan, hogy a feldolgozásaimban érdekes egyensúly van: megőrzöm az eredeti dal lényegét, de közben hozzáadom a saját stílusomat is.
Egyetlen „elvárásom” van azokkal szemben, akik kritikát szeretnének megfogalmazni: legyenek ésszerűek – akkor szívesen elfogadom a véleményüket és fejlődök. De ha valami teljesen logikátlan, akkor nem érdemes figyelmet szentelni neki.
És emberként mindig az aranyszabályt követem: úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak.
Rockbook: Ha megőrizhetnél egyetlen pillanatot a zenei utadból, melyik lenne az, és miért?
Suren: A zenészi lét célja, hogy örömöt szerezzen a hallgatóknak – ezért is van ezer olyan pillanat, amit a szívemben őrzök, és sajnos (vagy szerencsére) nem tudok csak egyet kiválasztani. Sok közülük az utcazenéléshez kötődik, mert rengeteg emberrel találkozom ilyenkor. Talán a legemlékezetesebbek a gyerekek – sosem gondoltam volna, hogy egy 6-7 éves gyerek órákon át leül és hallgatja a zenémet. Vagy az a pár, akik egy 5 eurós bankjegyet origami szívvé hajtogattak – a mai napig a pénztárcámban őrzöm :) Két ilyet is kaptam, hónapokkal egymás után – a kérdés, ami azóta is foglalkoztat: vajon ugyanaz a pár volt, vagy mások?
Rockbook: Hol látod magad öt év múlva – zeneileg, emberileg, vagy akár teljesen más úton?
Suren: Az élet megtanított egy fontos leckére: miközben te tervezel, a sors csak nevet rajtad. Egyik nap még normális életet élsz és tervezel, a másik nap pedig bombák hullanak rád. Én csak annyit tehetek, hogy igyekszem jó apa és férj lenni, továbbra is zenélek, és élvezem az életet – mert sosem tudhatod, milyen „bomba” vár rád holnap.
Gede Norbert
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
