Paul Stanley: "meggyőződésem volt, hogy tudok gitározni, pedig a hangszert sem ismertem"
A Gibson TV YouTube-csatorna The Collection című műsorában ezúttal a KISS gitárosa, Paul Stanley mutatta be a gyűjteményét és azt is felidézte, hogyan kezdett zenélni.
"Minden azzal kezdődött, hogy kölyökkoromban megláttam a tévében Eddie Cochran-t, aki olyan volt, mint Elvis, csak még nála is veszélyesebbnek tűnt. Volt benne valami nagyon izgalmas és merész, ami azonnal megfogott. A Summertime Blues-nak és a C'mon Everybody-nak köszönhetően figyeltem fel a gitárra, de maga a zene már korábban is körülvett a családban, mivel sok folkot, bluegrasst, operát és komolyzenét hallgattunk. Mivel Cochran-nel nagyon azonosultam, meggyőződésem volt, hogy tudok gitározni, pedig a hangszert sem ismertem igazán, de attól kezdve gitáros akartam lenni.
Közeledett a 13. születésnapom, és folyton azzal nyaggattam a szüleimet, hogy nagyon szeretnék egy elektromos gitárt, míg végül anyukám egy nap azt mondta, hogy nézzek be az ágyam alá. Egy nagy kartondoboz volt ott, amelyben egy használt nylon húros gitár lapult, nekem pedig összetört a szívem, mert úgy éreztem, hogy ezzel nem lehet rock and rollt játszani, így rögtön vissza is toltam az ágy alá. Pár hónappal később aztán arra jutottam, hogy mégis adok neki egy esélyt és hamar kiderült, hogy van érzékem hozzá. Egy rövid ideig gitárórákra is jártam, de mivel a tanár nem engedte, hogy gyorsabban játsszam, tőle megváltam, a hangszer viszont maradt."