Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Próbálunk sallangmentes, őszinte „szívzenét” játszani" - Turbo interjú Tanka Balázzsal

Október 18-án mutatja be ötödik– rendhagyó módon magyar nyelvű – nagylemezét a Turbo az A38 fedélzetén. A csapat közel három év szünet után hozott egy új dalt a hallgatóknak, amely remek előfutára az új korongnak. Többek között a lemezbemutatóról, az új lemezről, és a szünetről faggattuk Tanka Balázst, a zenekar énekesét.
 
Rockbook: 2015-ben köszöntetek el a közönségtől a MÜPA-s buli után, de azért ebben a három éves szünetben is adtatok 1-2 koncertet. Bár megvolt az okotok a szünetre, azért nem volt nehéz ez az időszak Turbo nélkül?
 
Balázs: Az igazság az, hogy felhalmozódott egy csomó dolog, amelyek miatt nem volt elég energia a Turbora. Ezek a dolgok rendeződtek és most volt egy kis időnk dolgozni az új dalokon. Szerintem már mindenkiből „kikívánkozott” ez a rock lemez.
 
Rockbook: Szünet ide vagy oda, ezidő alatt bőven értek titeket külső impulzusok az élet több területén is. Ezek mennyire voltak hatással a jelenlegi Turbora? Változott bennetek valami?
 
Balázs: A magam részéről, abszolút igen. Az elmúlt 4 évben családot alapítottunk, lettek srácaink és leköltöztünk egy csodálatos tiszaparti kisvárosba, Csongrádra a barátnőmmel. Az itt ért impulzusok nélkül biztosan nem készül el ez a lemez.
 
Rockbook: Egy kívülállónak talán furcsa lehet, hogy a nagy csend után előhozakodtok egy új lemezzel (mi viszont nagyon örülünk neki! - szerk.). Minek köszönhető az új korong?
 
Balázs: Mint minden Turbo anyagnál, ennél is, egyszerűen kivártuk azt a pillanatot, amikor megérett bennünk a vágy a lemezre. Mi nem tudunk receptre számokat gyártani. Felgyülemlik bennünk az energia és beleöntjük a dalokba, így készülnek a lemezeink, mint ahogyan most a Csillagból emberré is.
 
Rockbook: Két dalt már meg is osztottatok a hallgatókkal videoklip formájában, amely a 'Túl a fényeken', a másik a 'Kettévált út' címet viseli (egyébként zseniális, ahogyan a klipje is). Előbbi klipről megosztanátok velünk pár érdekességet? (utóbbit lentebb megtekinthetitek)
 
Balázs: A klip Dávid vizuáljaiból zanzásított „turbotrip”. Ez a dal készült el először a próbatermeben, a Végtelen benned című számunkkal együtt, ami szintén egy húzósabb, „metálosabb” hangzást hoz a lemezre. Végül a Túl a fénykeken mellett döntöttünk, mint klip és szerintem megérte. Dávid nagyon odapakolta. Sodor annyira a kép, mint a hang az biztos! smiley
 
 
Rockbook: Nyakunkon van a lemezbemutató, így nyilván már nem lenne helytálló a „hogyan is áll az anyag" kérdés. Arra viszont nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mi publikus a lemez kapcsán, mit árulhattok el?
 
Balázs:A lemez teljesen elkészült, a címe Csillagból emberré, ami az egyik számunk címe is. Tíz dal található rajta. Ami érdekesség, hogy most először magyar nyelven íródtak meg a dalok. Nagyon érdekes utazás volt a lemezfelvétel, mint ahogy maga a lemez is az. Reménykedni tudok csak, hogy ugyanolyan izgalmakat tartogat a hallgatóknak, mint nekünk, akik készítettük.
 
Rockbook: Hogy érzitek, ez a lemez most megkapta a kellő figyelmet a stúdióban, volt rá elég időtök?
 
Balázs: Egy lemezre soha sincs elég idő. Mi határidőket állítunk fel (általában nagyon közel egy koncerthez vagy ilyesmi), mert különben soha nem lenne vége a stúdiózásnak. smiley Szeretünk molyolgatni...
 
Rockbook: Esetleg várható majd most is egy kisebb youtube-sorozat a háttérről, kulisszatitkokról, mint a Pentagram korong esetében, vagy nyilatkoztok róla kicsit személyesebben valamilyen platformon? Mondjuk itt most nekünk? cheeky
 
Balázs: Igen szeretnénk pár kis videót készíteni, de már csak a lemezbemutató koncert után fogunk előjönni velük.
 
 
Rockbook: Ha valaki kicsit jobban figyelt rátok mostanság a különböző social felületeken, elcsíphetett pár morzsát az új korong, és a lemezbemutató kapcsán. Mennyire tartjátok fontosnak online kommunikálni akár a koncerteket úgy általánosságban, vagy bármit, ami a zenekarral történik? Egyáltalán ti hogyan élitek meg azt, hogy ma már minden kis apró pisszenést ki kell tolni facebookra vagy instára? A Turbonak erre szüksége van?
 
Balázs: Nehéz kérdés, ezek nélkül az eszközök nélkül ma már nem igazán él meg egy zenekar. Ugyanakkor én személy szerint úgy érzem a Turbo valahogy leválik erről a rendszerről. Szeretnénk több emberhez eljutni, de valahogy mi a koncertjeinken tudunk jobban toborozni. Talán az élő zenélés varázsa vagy ilyesmi lehet a titok...
 
Rockbook: Bár én erre már most tudom a választ, de szeretném, ha ti mondanátok ki. Minőség vagy mennyiség? Melyik nektek a fontosabb? Melyik az igazán Turbo-s?
 
Balázs: Mennyiség! wink
 
Rockbook: Ti mit tartotok elsősorban szem előtt, mit adjon át a Turbo zenéje?
 
Balázs: Egyedül ezt nehéz megválaszolni, hiszen mindaz ötünknek van személyes üzenete, amit szeretne átrezgetni a Turboval, de azzal talán nem lövök mellé, hogy a Turbo szeretné az élő rock zenét és az élő rock koncertélményt életben tartani. Próbálunk sallangmentes, őszinte „szívzenét” játszani, ami nem egy patikamérlegen van kiszámolva, like-ok és commentek árnyékában. Egyszerűen örömet okoz nekünk csinálni és bízunk benne, hogy másoknak ugyanez hallgatni ezt.  
 
Rockbook: És ha már itt tartunk, milyen ízű a Turbo? Milyen esszencia teszi különlegessé?
 
Balázs: Egyszerű, ötünk esszenciája. 100% demokrácia zenében, szövegben egyaránt.
 
 
Rockbook: Más interjúban elhangzott, hogy az A38-on szerettek koncertezni, mert ott adható át igazán a Turbo-érzés. Talán valamilyen szimbiózisban vagytok a hajóval, illetve az enyhén ringatózó Dunával, vagy más miatt fűznek titeket „gyengéd szálak" ehhez a helyszínhez?
 
Balázs: Fontos helyszín, mert itt volt először komolyabb teltházas bulink. Amellett pedig ne menjünk el, hogy az egyik legjobban szóló hely szerintem, nem csak Magyarországon, de Európában is. Igazi jó klubélményt lehet itt adni a közönségnek. A Turbonak minden szempontból ideális klub.
 
Rockbook: Ezután elképzelhető, hogy egy kicsit sűrűbben csípjünk el titeket a színpadon, vagy érjük be most a hajós bulival, és továbbra is vadásznunk kell 1-1 Turbo koncertre?
 
Balázs: Fontos nekünk a lemez fogadtatása, hogy kíváncsiak-e még ránk az emberek, de abban biztos vagyok az elmúlt időszakhoz képest többet fogunk most koncertezni.
 
Rockbook: Zárásként pedig: Aki még nem rabolt rá a jegyekre, azokat milyen varázsmondattal csábítanátok október 18-ára az A38-ra?
 
Balázs: Varázsmondat nincs...de ha vágysz egy jó hangos, gitárcentrikus, bólogatós rock koncertre, akkor mindenféleképpen gyertek el. Már csak az Ék zenekar miatt is, akik előttünk lépnek fel!!!
 
Rockbook: Köszönjük az interjút!
 
 
Cetti
 
Fotók: Bands Through The Lens