Bejelentkezés

x
Search & Filters

Tarja Turunen: "a férjem nélkül nagy bajban lennék"



Tarja Turunen a Chaoszine-nek adott interjút, amelyben arra is kitért, hogy mennyi mindent köszönhet férjének és üzlettársának, Marcelo Cabuli-nak, akivel 2003-ban házasodott össze.
 
"Marcelo 2000 óta mindenben mellettem áll. Mindig ott volt velem a stúdióban és a koncerteken, így pontosan tudja, mit csinálok és hogyan dolgozom. Nem játszik semmilyen hangszeren, de nagyon jó füle van a zenéhez és kezdettől fogva voltak olyan javaslatai a produkciós munkával kapcsolatban, hogy mi lenne, ha kipróbálnánk különböző megoldásokat itt-ott. Idővel aztán az alkotásba is besegített és a szövegeiket illetően is voltak jó ötletei.
 
Természetesen az sem mellékes, hogy férj és feleség vagyunk. Ez egy nagyon-nagyon fontos aspektusa a kapcsolatunknak. A köztünk lévő kötelék a szeretetre épül és az életünk valamennyi területére kiterjed. Kétlem, hogy bárki mással meg tudnám valósítani mindezt, mert Marcelo tényleg mindenben támogat. Sokan el sem tudják képzelni, hogy egy házaspár egyformán jól boldoguljon a magánéletben és a munkában, de nálunk tényleg így van, és tudom, hogy Marcelo nélkül nagy szarban lennék és nem csinálhatnám azt, amit szeretek. Voltak olyan helyzetek, amelyekben csúnyán kihasználtak volna, ha ő nem lett volna mellettem. Tényleg rengeteget köszönhetek neki. Persze nálunk sincs mindig lila köd. Előfordul, hogy összeveszünk vagy nem értünk egyet valamiben, de szerintem ez teljesen normális."
 
 
Fotó: Tim Tronckoe