Új zenekart hoz össze a Sepultura frontembere
Várhatóan valamikor idén véget ér a Sepultura búcsúturnéja, a zenekar tagjainak pedig már vannak is egyéb terveik: a csapat frontembere, Derrick Green például éppen azon dolgozik, hogy összehozzon egy új bandát.
"A lehetőségek száma gyakorlatilag végtelen. A fotózás mindig is nagy szerelmem volt, úgyhogy ezt biztos folytatom. Nagyon érdekel az egészséges életmód és a növényi alapú táplálkozás, szóval ebben is szeretnék még jobban elmerülni és persze a zenéléssel sem hagyok fel. Az a tervem, hogy összehozzak egy új bandát, sőt, már dolgozom is ezen. Érdekes kihívás lesz ismét mindent elölről kezdeni más társakkal. Majdnem 30 éve játszom Andreas Kisser-rel és Paulo Jr.-ral, úgyhogy egyelőre még elképzelni is nehéz, hogy másokkal fogok jammelni, de biztos izgalmas lesz!
A gyökereim a hardcore-ból erednek és ez a mai napig benne van a véremben, de a Sepultura-ban rengeteget tanultam és fejlődtem, úgyhogy ezeket a tapasztalatokat mindenképpen szeretném továbbvinni, illetve a dallamos megoldások is közel állnak hozzám, úgyhogy valószínűleg mindezt ötvözöm majd."
A Sepultura a búcsúturné után mindenképpen szünetet fog tartani, Andreas Kisser azonban nemrég arról beszélt, hogy nem tartja kizártnak, hogy idővel újra színpadra lépjen a zenekar (bővebben itt).


