Utoljára a Duna hullámain: Winger koncert az A38 Hajón - Budapest, 2024.06.11.
Winger - A38 Hajó, Budapest, 2024.06.11.
Perfetto, ahogyan azt jól iskolázott ismerősöm mondaná. Ez az a koncert volt, amit vétek lett volna kihagyni. A Winger zenekar 15 év után érkezett el hozzánk újra, és sajnos egyben utoljára is, mert ebben az eredeti felállásban a zenekar már nem létezik majd tovább a turné végeztével.
Most is az A38 hajó adott otthont e jeles eseménynek, mint legutóbb, és a zenészek egy diadalmas, nagyon jól sikerült, teltházas előadáson ajándékozták meg az egybegyűlteket. Az előző bulijuk egy olasz, magát technikusnak gondoló ember gyalázatos tevékenysége miatt, borzalmasan gyengén lett hangosítva, úgy rejtette el a világ egyik legjobb gitárosának játékát, mintha nem is lett volna az a színpadon, de szerencsére erre most esély sem volt.
A csillagok állása is az eredeti felállásban játszó zenekarnak kedvezett: Kip Winger basszusgitáros/énekes, Paul Taylor billentyűs/gitáros, Reb Beach gitárzseni, és Rod Morgenstein dobos emlékezetessé tették az estét. Melléjük most nem az előre beharangozott zenekari tag John Roth érkezett, hanem a 2018 óta kisegítő, szintén őrülten jó Howie Simon gitáros.
Reb Beach
Nem volt előzenekar, az öt zenész felsétált a puritán színpadra és egy olyan dögös, extra dallamos, jól szólós, gitárorgiákkal telepakolt, ha kellett érzelmes, vagy éppen pusztítóan kőkemény másfél órát adott nekünk, hogy nálam azonnal bekerült a top 10 koncertélményem közé az előadásuk.
Kegyetlenül konkrétan szóltak a gitárok, a vokálokat is nagyon összerakták élőben, jó volt a zenekarban látni az eredeti alapító tagot, Paul Taylort, aki a dicső múltat megidézve billentyűzött, énekelt, vagy éppen nagyon jókat gitározott.
Kip Winger hangja még mindig jól szól élőben, nem hajtotta túl az elmúlt évtizedekben, lehengerlően adta elő a sikerdalokat, valahol a koncert felénél váltott fejmikrofonra, hogy többet mozoghasson a többiekkel, közben pedig pengette az etalonnak számító basszussounddal megáldott hangszerét.
Kip Winger
Nagyon sok mosoly volt a színpadon, Rod Morgenstein is fülig érő szájjal dobolt végig, a jazz-rockos szólója alatt pedig még mindig bizonyította, hogy korát meghazudtoló jó formában van.
Reb Beach pedig bemutatott mindent is a hangszerén, ami a legnagyobbak közé emelte őt. Simán lezúzta az agyakat, vagy érzelmesen ügyeskedett, de ahogy az ujjai alól szinte folytak a dallamok, az csak az ő játékára jellemző. Egyedül is megmutatott mindent a fegyvertárából, jogosan tapsolta meg magát elégedetten a szólója közepén, sőt, utána még egy saját kompozíciója is belefért a műsorban, a „Black Magic”, alapmű az instrumentális gitárdarabok világában.
Howie Simonról sem lehet megfeledkezni, az úriember mindazon tény mellett, hogy egy embertelenül jó gitáros, villantott olyat a „Down Incognito”-ban, hogy „azt a betyárját!”, de nagyon sok vokálban is besegített, pakolta a magasakat a többiekre, megkockáztatom, most jobban jártunk, hogy őt láthattuk a Wingerben John Roth helyett.
Howie Simon, Reb Beach
Egy über jó, Best of dalcsokrot kaptunk, minden slágerük elhangzott, belefért a programba a legutóbbi nagyon jól sikerül albumukról is két dal. Ha nagyon ki akarnék emelni néhány csodát, a „Proud Desperado” élőben is pusztított, Reb Beach közben pedig egy Les Paullal tette ugyanezt! Csodásan szólalt meg a „Miles Away”, a „Rainbow in the Rose”, technikásan, érzelmesen pulzált progresszív elemeivel a Dunán, a „Headed for a Heartbreak” pedig mindet megmutatott zeneiségükből, a csodás dallamokon keresztül a hihetetlenül komplex hangszeres tudásukig. Az „Easy Come Easy Go” amellett, hogy kötelező tétel minden dallamrockot kedvelőnek, így élőben, pluszgitárral, szintén egy gyilkosan jó darab volt, a „Madelaine” pedig rommá lett a végére szólózva a három hathúros által, de tényleg, úgy izgalmasan, sokunknak nyálcsorgatósan.
A koncert végén Kip Winger lepacsizott, akivel csak tudott az első sorokban lévők közül, megszórta rendesen a népet pengetőesővel, és élvezhette a hangos tapsot, ami a zenei csodájának a Winger zenekarnak szólt.
No, ez volt az a koncert, ami bár így is nagyon kerekre sikerült, de azért úgy hajnalig éltük volna tovább, jól esett szívnek, léleknek, a remek zenék szerelmeseinek.
Köszönet a szervezőknek és az A38 hajónak, ez így most egy nagyon jóra sikerült este volt, és ezt hallottam mindenkitől, aki bandukolt kifelé a hajóról…
01. Stick the Knife In and Twist
02. Seventeen
03. Can't Get Enuff
04. Down Incognito
05. Proud Desperado
06. Junkyard Dog (Tears on Stone)
07. Hungry
08. Miles Away
09. Rainbow in the Rose
10. Guitar Solo
11. Black Magic
12. Pull Me Under
13. Time to Surrender
14. Drum Solo
15. Headed for a Heartbreak
16. Easy Come Easy Go
17. Madalaine
Ráadás:
18. Blind Revolution Mad
Rici
Fotók: Máté Évi (további képek itt)
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
