Július utolsó hétvégéjén egy igazán dögös minifesztivált rendeztek a Barba Negra Track-ben, ahol a Burnout kezdte a mulatságot, a Fish! volt a szendvicsben a husi, a fináléban pedig meghallgathattuk a Depresszió egyetlen nyári, fővárosi koncertjét, ahol voltak durva zúzások, de víg együtt zenélések is.

Sajnos az elhúzódó munka miatt a Burnout-ra nem értünk ki, de a Fish!-t már bőven végig tudtuk nézni, és igazából addig fel sem tűnt annyira, hogy mennyien vannak kint a Track-ben, amíg a Hámori Dácit a soraiban tudó bulipopmetálosok bele nem vágtak a koncertbe, és előre özönlöttek az emberek. Megmondom őszintén, ez volt az első olyan halas buli, amit végignéztem és végighallgattam, főleg az előbb említett Dáci miatt, akit a kedves olvasók a Sunset-ből már ismerhetnek.

Nem mondom, hogy egy életre megszerettem a Fish!-t, azt sem, hogy minden bulijukon ott leszek, de azt kell mondjam, jobb volt, mint amire számítottam. A mezítlábas dobos munkájával a háttérben és az énekes néha már beteges poénjaival megfűszerezett produkció számomra szokatlan, de cseppet sem volt érdektelen. És persze egy közös szám erejéig fent volt a színpadon a Halász Feri is.

Aztán a halasok után jöhetett a Depresszió, akik ugyan kicsit szolidabbra vették most a színpadi megjelenésüket, de a vetítés és a fényorgia most sem maradhatott el. A friss műsorban olyan dalok kerültek vissza, mint a Félig ösztönlény, vagy a Jön a reggel, de azt még mindig nagyon hiányolom az egészből, hogy az Egyensúly albumhoz nem igazán nyúlnak a srácok, pedig egy Nem nevet, vagy egy Én elhittem azért keményen beférne a repertoárba, és nagyon szívesen meg is hallgatnám többed magammal élőben ezeket a prózai tételeket. Majd talán legközelebb...

Ettől eltekintve nagyon jól belehúztak a srácok, hasonlóan a Clubos bulihoz, itt is nagyon rendben volt a hangtechnika (végre mind a két oldalon lehetett hallani a basszust és a ritmusgitárt is, nem elnyomva egymást).

Ami a teljességhez még hozzátartozik, szép számban összegyűltünk ezen az estén, és jó volt a szemnek, hogy a Rajtad áll kezdeményezésre mennyien láttak neki a bólogatásnak, illetve, furcsa volt látni egy Depresszió koncertet A mi forradalmunk című dalra kezdődni, de a közös éneklés…sőt, a közönség szóló éneklése ezúttal sem maradhatott el. A végére pedig jöhetett a mindent elsöprő finálé, ahol a fellépő zenekarok együtt, egyszerre a színpadon tudatták a publikummal, hogy ők bizony soha nem akarnak ettől a csodálatos rajongóktól elszakadni. Hab volt a tortán, hogy ebbe az őrült végjátékba még a technikusok is beszálltak és egy régi jó barát, a Csakazértis basszerosa is megmutatta, hogy semmit nem felejtett, illetve még azt, hogy a mezítlábas tud repülni… Ez a finálé egyébként a 2007-es Royal Flash Turnés finálét jutatta az eszembe még a PeCsából.

Nagyon fasza kis buli volt, ami méltóképpen lezárta ezt a bitang júliusi hónapot, és külön köszönet az időjárásnak, hogy végre a szabadtéren élvezhettük az élőzene csábító illatát. A fotógalériához klikk ide!

Aki pedig legközelebb el szeretné kapni a fiúkat, annak tudom ajánlani a december 17-ét, amikor is a Barba Negra Music Club-ban fognak játszani.

Zorg

Fotók: Dávid Zsolt