Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kézi-Chopin

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1983

További képek

Biográfia: 

A Kézi-Chopint 1983-ban alakította Budapesten Legát Tibor énekes szövegíró. Kezdetben iskolai rendezvényeken léptek fel, majd az akkoriban ismét virágkorát élő klubmozgalom egyik meghatározó zenekarává váltak nyers zenéjük és politikai szövegeik miatt. E kezdeti periódus 1985-ben zárult le, amikor a Kézi-Chopin Kassák Klubbéli koncertjét a rendőrség márciusban betiltotta. Az eseményről - jellemző módon - csupán a los angelesi SPEX magazin emlékezett meg.

A második periódus 1986-tól datálható, amikor csatlakozott a zenekarhoz Tóth László gitáros-zeneszerző, s általa igényesebb zenét kezdett játszani az együttes. A szövegek árnyaltabbá váltak, így a rendőrség sem tudott kifogást találni. Az akkori műsoroknak javarészt a zenekar Almássy téri Szabadidőközpontban működő klubja adott otthont - többnyire teltházas koncerteken. Ettől függetlenül a zenekar publikálási lehetőségei nem változtak, bár úgymond tűrt kategóriába került, lemezt nem adhattak ki, ezt az időszakot mindössze a Magyar Rádióban 1987-ben és 1988-ban felvett öt dal örökítette meg.

1988-ban Legát kilépett a zenekarból, amely próbálkozott más énekessel, ám csak egy koncertet adtak. Az újjáalakulásra - ismét a régi énekessel - 1990-ig kellett várni, de a koncepció akkorra teljesen átalakult. Gitárcentrikus zene, ironikus-tragikomikus szövegek jellemezték az akkori műsort, ami 1991-ben kazettán jelent meg az Utolsó Magyar Playboy címmel a Fekete Lyuk Kiadó gondozásában. A kedvező sajtóvisszhang ellenére (a Kurír például Frank Zappát és Tom Waits-t emlegette párhuzamként) a Kézi-Chopin úgy döntött, hogy következő programjával visszatér az 1986-88 közötti koncepcióhoz.

1992-ben készült el az Ígéret Földje című anyag, amely egy évvel később jelent meg kazettán, 1994-ben pedig CD-n a Bahia kiadásában. 1993 nyarán a zenekar Asztalon áll...című dalából Komár István készített klipet, amelyet a Magyar Televízió és az ország szinte összes kábeltévéje bemutatott és rendszeresen sugárzott. A Kézi-Chopin második klipjét (Eljön a csend) az R-Vision - Magyar Televízió páyázatára készítette Reisz Péter 1994 januárjában. A klip a legjobbak közé jutott, és ezzel bemutatásra került országszerte.

1994-ben a Kézi-Chopin benevezett a Marlboro Rock-In tehetségkutató versenyre, ahol több mint háromszáz rock zenekart maga mögé utasítva a legjobb három közé került. A tagok: Csehy András (basszusgitár), Glatz György (dobok), Legát Tibor(ének), Papócsi László (billenytyűs hangszerek), Tóth László (gitár). A zenekar a 90-es évek végén feloszlott.
 

 

Utolsó felállás: 

NévHangszer
Legát Tibor
ének
Tóth László
gitár
Papócsi László
billentyűsök
Csehy András
basszusgitár
Glatz György
dob