Bejelentkezés

x
Search & Filters

Lenny Kravitz

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1988

További képek

Biográfia: 

Leonard Albert Kravitz 1964. május 23-án született, New York-ban. Édesanyja viszonylag elismert színésznő volt, míg apja az NBC csatorna producere, aki zsidó léte miatt elhagyni kényszerült Kijevet. Anyja a Bahamák-szigetekről disszidált az Államokba. Nevét nagybátyjáról kapta, akit egy bevetés során, 20 évesen meggyilkoltak Koreában.

Gyermekkorában a hétköznapokat a szüleivel töltötte, de a hétvégét anyai nagyanyjánál, akinél került először közelebb a zenéhez. 3 esztendős volt, amikor a konyhában különböző edényeken dobolni kezdett 5 évesen kapott egy dobot, ezt követően egy gitárt és eldöntötte, hogy zenész lesz. Szülei széles skálán mozgó zenei ízlésében nőtt fel: az R&B és jazz zene mellett jól megfért az opera, különböző klasszikus szerzők remekei, a soul és a gospel is. Hét éves lehetett, amikor látta a Jackson5-ot fellépni a Madison Square Garden-ben és ettől fogva ez lett a kedvenc együttese. Gyakran járt színházba, ugyanis az anyja itt dolgozott. Ez azonban megváltozott, amikor anyja szerepet kapott a "The Jeffersons" című komédiában, ami miatt Los Angeles-be kellett költöznie e a családnak.

Ekkor érte el a rock zene szele: Led Zeppelin, Kiss, Aerosmith, Jimi Hendrix, Pink Floyd, Cream, The Who, mind nagy hatást tettek rá. Beverly Hills-be járt középiskolába, osztálytársa volt Slash (a Guns'n'Roses gitárosa) illetve Maria McKee (híres énekes, dalszerző). Autodidakta módon tanult zongorázni, megalakult együttese Zoro névvel, illetve televíziós reklámokban is szerepelt ebben az időben. Az iskolában azonban nem volt ennyire aktív, idejének nagy részét a barátaival töltötte, ami miatt a szülei - érthető módon - kétségbe estek. 15 éves volt, amikor elhagyta a szülői a házat, a barátainál aludt, vagy azok autóiban. Ekkoriba David Bowie és Prince inspirálták.

1982-ban mégis leérettségizett és apjáról kért kölcsön, hogy elkészíthesse első demóját. Pár kisebb kiadó ajánlatot is tett, de kérték tőle, hogy változtassa "feketébbre" a zenéjét, melyet nem volt hajlandó megtenni.

Mivel a kiadók át akarták formálni a zeneiségét, ezért elhatározta, hogy önerőből készíti el első lemezét. '85-ben a demója rögzítése közben találkozott Henry Hirsch-sel hangmérnökkel, ketten együtt valódi zenét akartak létrehozni. Találkozott Karl Denson szaxofonossal és megkérte, hogy segítsen a "Let Love Rule" felvételeinél. Apja fizette még ekkor is a felvételeket.

Az lemez elkészülte után négy kiadóhoz is elmentek, de egyik sem volt halandó kiadni az albumot, míg végül az ötödik helyen, a Virgin Records-nál örömmel fogadták az új zenei csemegét, és nem mellesleg jót tett a Lisa Bonet-tel való kapcsolata és lányuk, Zoe születése.

Az album 1989. szeptember 6-án látott napvilágot, rajta rock és funky elemek keveredése, a '60-as évek lüktetésében. A kritikák vegyesek voltak, voltak akik a zene megújításáról suttogtak, míg mások olcsó lopásnak tartották a lemezt. Érdekesség, hogy az első videoklipet a felesége, Lisa rendezte. Az album reklámozására kisebb klubokban lépett fel országszerte.

1990-ben társzerzője lett Madonna "Justify My Love" című dalának, mely hatalmas siker lett. 1991-ben különköltözött Lisától, a pletykák szerint Madonna miatt, de ezt mindketten tagadták. Még ebben az évben elvállalta Vanessa Paradis "Vanessa Paradis" címû albumának produceri munkálatait, illetve a dalok többségét õ írta és õ játszotta fel.
Szintén ebben az évben jelent meg második albuma, a "Mama Said", ami már bekerült a Top40-be. Feleségének ajánlotta az albumot, kifejtette rajta mély fájdalmát. A "It Ain't Over 'Til It's Over" című kislemez egészen a második helyig jutott a Billboard-on.

1993-ban az "Are You Gonna Go My Way" címû album a 12. helyig jutott, elnyerte vele a Legjobb Nemzetközi Férfielõadónak járó BRIT Awardot, illetve a Legjobb Férfi Videoklipnek járó MTV szobrocskát.

1994-ben, 66 évesen édesanyja elhunyt mellrákban, ami hatalmas fájdalommal töltötte el, de nem sok ideje volt a gyászra.

1995-ben megjelentette a "Circus" című albumot, mely már bekerült a Top10-be, viszont mindössze 2 sláger származott róla.

1998-ban megjelent 5 című albuma, mellyel bezsebelte élete első Grammy-jét a Legjobb Rock Énekes kategóriában.

A 2000-es Grammy gálán ismét szerzett egy kis gramofont a Guess Who's kanadai együttes "American Woman" című számának átdolgozásával.
Lenny készítette az Austin Powers betétdalát, mely a 5-ra bónuszdalként felkerült.

2000-ben jelentette meg a válogatás albumát, mely világszerte 11 millió példányban talált gazdára, illetve meghozta számára a 3. Grammy-t.
2001-ben a megjelenő Michael Jackson albumon, az "Invincible"-n két dalban is közreműködött.

2001 októberében megjelent hatodik stúdióalbuma, Lenny címmel, mely világszerte nagy sikert aratott és ismét hozott egy Grammy-t.

2002-ben Jay-Z felkérte, hogy csináljanak együtt egy közös számot, ez lett a "Guns and Roses", majd P. Diddy-vel elkészítették a Bad Boys: Mire jók a rosszfiúk című film betétdalát, illetve több rock sztárral együtt szerepeltek a Simpson család "How I Spent My Strummer Vacation" című részében.

2003 elején csak az interneten hozta forgalomba a "We Want Peace" címû dalt, mely az iraki megszállás ellen lép fel, ez a dal volt a legtöbbet letöltött nóta abban az idõben.

2004-ben randizgatott Nicole Kidman ausztrál színésznõvel, akihez írt is egy slágert, "Lady" címmel. 2005-ben szakítottak.

2004-ben megjelent a "Baptism" címû album, mely nagyon gyorsan bearanyozódott az Államokban. Októberben turnéra indult életművének legfontosabb dalaival, a nyitó állomás szenzációja az volt, hogy az Aerosmith fellépett.

A turné előtt egy nappal édesapja is elhunyt, a "Let Love Rule" címû számot neki ajánlotta. A turné az év egyik legnagyobb sikere volt.

2006-ban színpadra lépett Madonna turnéján, az "I Love New York" című számban gitározott.

2007-ben újabb albuma jelent meg "It Is Time for a Love Revolution" címmel. 9 állomásos mini-turné keretein belül reklámozta az Államokban. Kanadába és Európába tervezett turnéja meghiúsult, ugyanis súlyos tüdőbetegséggel kórházba kellett vonulnia.

2009 elején bemutatták a Preciuos címû filmjét, melyben Mariah Carey a partnere.

Soron következő albuma valamikor 2010-ben jelenik meg "Negrophilia" címmel, első kislemeze valószínűleg a Super Love2 lesz.