Bejelentkezés

x
Search & Filters

Life Of Agony

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1989

További képek

Biográfia: 

A Life of Agony egy brooklyni alternatív metal zenekar.

Megalakulás és a ’River Runs Red’ (1989 – 1993)

A zenekart 1989 nyarán alapította Keith Caputo énekes, Alan Robert basszusgitáros és Joey Z gitáros. Miután több dobost is kipróbáltak, a Type O Negative dobosára, Sal Abruscatóra esett a választásuk. A debütáló albumukat, a ’River Runs Red’-et már vele együtt készítették el, miután 1993-ban leszerződtek a Roadrunner Records-höz.

’Ugly’ (1994-1996)

1995-ben a ’River Runs Red’-et a sokkal emocionálisabb ’Ugly’ követte, de a turné ideje alatt nehezen kiválasztott dobosuk, Abruscato kilépett a zenekarból. Helyére a Pro-Pain és a Crumbsuckers egykori arca, Dan Richardson érkezett.

Caputo távozása és a feloszlás (1997-1999)

Az énekes Caputo az 1997-es ’Soul Searching Sun’ kiadása után távozott az együttesből, mondván, hogy már nem tud azonosulni azzal a zenei stílussal, melyet a Life of Agony képviselt. A magára hagyott zenekar dacból először az Ugly Kid Joe korábbi énekesével, Whitfield Crane-nel indult turnézni, majd a stúdióba is visszamentek, ám ekkor meggondolták magukat és kirúgták Crane-t, arra számítva, hogy Alan Robert is átvehetné az énekes szerepét. Ezután nem sokkal arra kellett rádöbbenniük, hogy nem akarnak többé a Life of Agony zászlaja alatt zenélni, ha nincs velük Caputo. 1999-ben megszületett az elhatározás, hogy feloszlanak. Utólag még kiadták az 1997-es, Dutch Lowlands fesztiválon készült felvételt, amely koncertet hangosítás nélkül bonyolítottak le. A koncertlemez 2000-ben került a boltokba.

Újraegyesülés (2003-tól napjainkig)

2003 január 3-án és 4-én két teltházas fellépés erejéig összejött az eredeti felállás a New Yorki Irving Plazában. Mindkét show felvételre került, és még ugyanabban az évben ki is adták őket. Az újrakezdés további fellépéseket és jelenéseket vont maga után, javarészt európai fesztiválokon. Hamarosan, 2005 folyamán megszületett a ’Broken Valley’ című nagylemez is, ami 1997 óta a Life of Agony első stúdiómunkája volt.

A 2005-ös Gigantour alatt a Life of Agony turnézott a Megadeth-el, a Dream Theaterrel, és még sok más jelentős metalzenekarral. A 2005-ös turné után három évvel a Life of Agony kiadott egy CD/DVD szettet a ’River Runs Red’-ről, melyen bónusztrackek és korai videók egyaránt láthatók.

Keith Caputo a Within Temptation ’What Have You Done’ című számán is énekelt, és a dal szerte a világon sikeressé vált.

Az MTV által rendezett Headbangers Ball-on a Life of Agony bejelentette, hogy ismét új zenét írnak. Sal azt is elárulta az interjú során, hogy először csak egy dalt kovácsolnak meg, és csak akkor térnek ki egy egész albumra, ha a lendület elég erős hozzá. „Ezt egyébként a rajongóinkért szeretnénk csinálni, hálából a türelmükért.”

Zenei stílus

A csapat tagjai szerint példaképeik rendkívül széles skálán mozognak: közöttük van pl. a Radiohead, a Metallica, a Pink Floyd, a Black Sabbath és a Social Distrortion.

Az összes dalt Caputo és Robert szerezte, de a ’Soul Searching Sun’ előtt soha nem jutott eszükbe közösen dolgozni. Addig a pontig az volt jellemző rájuk, hogy míg Robert írta a dalaik és szövegeik zömét, addig Caputo csak egyes balladákat tett hozzá a katalógushoz, melyeket személyes töltettel látott el, pl. amikor a szüleiről, az otthonáról, de különös tekintettel az édesanyjáról írt.

A ’River Runs Red’ és a ’90-es évek termése, valamint a 2005-ös ’Broken Valley’ közötti legszembetűnőbb különbség talán az, hogy az együttes pályafutása során Keith Caputo hangja a Danzig-re emlékeztető bariton hangnemről egyre inkább a hagyományos, rockos énekhang irányába változott.

Az együttes továbbra is ír és ad elő zenét, de a tagoknak önálló karrierje is fejlődött. Caputo több szólóalbumot is felvett európai zenészek segítségével, majd elsősorban a kontinensen kívül népszerűsítette azokat. A Life of Agony jelenleg a 2007-es európai turnéjuktól készülő DVD utolsó simításait végzi.

Robert, az együttes elsőszámú dalszerzője 2006-ban alapította a ’Spoiler NYC’ nevű zenekart. A Life of Agony eközben felvette új albumát, a ’Grease Fire in Hell’s Kitchen’-t. Sok pozitív visszajelzést kaptak, miszerint jól tették, hogy visszatértek a régebbi street punk hangzáshoz. Joey Z. jelenleg Peter Steele nemrég újraegyesült zenekarával, a Carnivore-ral dolgozik.

A ’River Runs Red’ egyébként a The Office című tévésorozat egyik 2006-os epizódjának, az ’Initiation’-nek is a zenéje volt.

Amíg az 1995-ös ’Ugly’ turnéja tartott, egy rajongójuk leesett a színpadról és meghalt; feltehetőleg crowdsurfing-ezni szeretett volna. Az eset a helyszínen lévő biztonsági őrt, és kisebb mértékben a zenekart is perbe sodorta, ám idővel minden vádat ejtettek. A Life of Agony innentől kezdve kínosan ügyelt azokra a rajongókra, akiken látszott, hogy kárt okozhatnak magukban vagy környezetükben. Ha látták, hogy a kerítés mellett forrósodik a hangulat, gyakran ők maguk próbálták lecsillapítani a közönséget. Ennek ékes példája látható a ’River Runs Again’ DVD-n, ahol Keith Caputo hangja hallatszik: „Mindenki vigyázzon a másikra odalent a gödörben, már így is elvesztettünk egy ártatlan életet.” Egy másik alkalommal ezt kérdezi: „Hé, ugye senki sem hal meg ma?”

A jelen

Az aktuális állás szerint úgy tűnik, a LOA semmi komolyabbat nem tervez. Bár nemrég tértek haza európai turnéjukról, arról nincs hír, hogy belekezdtek volna egy új albumba. Ezzel szemben mind a négy LOA-alapító tag a saját, különálló szólókarrierjüket szépítgeti. Keith nemrég adott ki egy egész stúdióalbumot, ’A Fondness for Hometown Scars’ címmel, amely a holland top 100-as album lista 88. helyén landolt. A basszusgitáros Alan Robert a Spoiler NYC köreiben tevékenykedik, Joey Z nem sokkal ezelőtt nyitotta meg a brooklyni Method of Groove Stúdiót. Ezalatt Sal Abruscato vadiúj zenekart alapított, melynek neve: My Mortality.

A Life of Agony hű rajongói a mai napig is reménykednek, hogy kedvenceik újra összeülnek és megírnak egy új albumot.
 

Videók

  • Life Of Agony - This Time
  • Life Of Agony - Weeds
  • Life Of Agony - Through And Through
  • Life Of Agony - Let's Pretend
  • Life Of Agony - Method Of Groove
  • Life Of Agony - Desire
  • Life Of Agony - Angry Tree
  • Life Of Agony - My Mind Is Dangerous

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Keith Caputo
ének
Joey Z.
gitár
Alan Robert
basszusgitár
Sal Abruscato
dob