Bejelentkezés

x
Search & Filters

Mayhem

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
1984

További képek

Biográfia: 

A Venom Mayhem with Mercy cimű dala nyomán elnevezetett együttest 1984-ben Øystein Aarseth (Destructor, később Euronymous), Jørn Stubberud (Necrobutcher) és Kjetil Manheim alapította. Eleinte csak kedvenc előadóik (Venom, Motörhead, Black Sabbath, Slayer, Bathory, Celtic Frost) játszották, később belefogtak saját művek alkotásába, ennek eredményét Pure Fucking Armageddon című demójukban rögzítették 1986-ban. A következő évben kettő demó is követte: februárban a Deathreharsal és augusztusban a Deathcrush, mely EP formájában is kiadásra került, azonban csak 1000 darab készült, melyeket gyorsan elkapkodták.

Az ezt követő tagcserék után immáron Dead-el (ének) és Hellhammer-rel (dob) közösen több koncertet is adtak, melyek hangulatán Dead rengeteget segített, hisz ő mindenáron létre akarta hozni azt az atmoszférát, amit ő megálmodott: ő volt az első aki hullasminket használt, azonban ő ezt nem azért tette, hogy jól nézzen ki – valóban úgy akart kinézni, mint egy halott, erre rátett egy lapáttal azzal, hogy a fellépéseken használt ruháit a koncertek előtt elásta, majd elővájta a földből, hogy így viselhesse őket, ráadásul gyakran meg is vágta magát késsel vagy üveggel játék közben.

1990-ben beköltöztek „egy régi házba az erdő mellet”, ahol belefogtak a dalírásba. Még az évben elkészült negyedik demójuk, a Studio Tracks. Ugyan a dalírás sikeres volt és 1994-ben megjelent albumuk, a De Mysteriis Dom Sathanas rengeteg dala készült el az itt töltött időben, Dead és Euronymous kapcsolata a végletekig megromlott – olyannyira, hogy nem is bírtak egymás mellet maradni többé, Varg Vikernes állítása szerint Dead még le is döfte egyszer társát. 1991-ben ebben a házban követett el öngyilkosságot Dead, akire felvágott erekkel és egy sörétes puskával a fejéhez szegezve Euronymous talált meg, aki a holtest megtalálása után vásárolt egy kamerát és fényképeket készített  róla  -  később az egyik fotó a Dawn of the Black Hearts című koncertlemezük borítójává vált. A fényképek készítése után felhívta Necrobutcher-t és elújságolta neki, hogy: „Dead valami nagyon királyat csinált, megölte magát!” A kijelentés hatására természetesen sokkot kapott, mire azt a választ kapta, hogy „Nyugalom, lefotóztam az egészet!” Necrobutcher-t mindez annyira megrázta, hogy elhagyta a zenekart.

A megcsappant létszámú zenekarba Dead halálának évében csatlakozott Occultus, aki énekelt és basszusgitáron játszott, de még az évben kilépett, miután Euronymous megfenyegette, hogy megöli. A rákövetkező évben csatlakozott hozzájuk Varg Vikernes és Blackthron, 1993-ban pedig Csihar Attila, majd még az évben megjelent a Live in Leipzig nevű koncertlemezük, melyet Dead-nak ajánlottak. Az új tagokkal közösen 1992-93 folyamán rögzítették a De Mysteriis Dom Sathanas, mely 1994-ben jelent meg végül – az állandó tagcserék miatt a felállásról és a dalok szerzőiről nem tartalmaz semmilyen információt. Azonban a kiadást tovább nehezítette, hogy Varg 1993-ban huszonhátom késszúrással megölte Euronymous-t – Vikernes azt állította, hogy Euronymous az ő megnyilkolásást és ennek videóra vételét tervezgette, ő pedig azért utazott el házába, hogy megmondja neki, hogy hagyja békén, azonban Euronymous rátámadt. Vargot 21 év börtönbüntetésre ítélték, Blacktron-t pedig 8-ra, mivel a gyilkosság ideje alatt a földszinten tartózkodott és megvádolták bűnrészességgel. Ezt követően a zenekar jövője kérdésessé vált.

1995 végén Hellhammer újraszervezte a zenekart két régebbi tag (Maniac és Necrobutcher) és egy új (Blasphemer) segítségével. A következő évben megjelent a Freezing Moon című kislemezük, majd 1997-ben az Ancient Skin / Necrolust és a Wolf’s Lair Abyss című EP követte. Megjelenése után Európában adtak koncerteket. Néhány split, koncertlemez és complication kiadása után következő lemezük, a Grand Decleration of War 2000-ben jelent meg, azonban az erős progreszív és avangárd hangzása miatt kemény kritikákat kapott, erre reagálva a 2004-es stúdióalbumuk, a Chimera nyers, black metalos hangzatú lett, még az évben Maniac elhagyta a zenekart, helyére Attila került.

Attilával közösen 2007-re készítették el az Ordo ad Chao című lemezüket, mely sokkal nyersebbre sikeredett, mint pár korábbi alkotásuk, ebben a mixelés is segített, valódi black metálos hangzássának köszönhetően számtalan dicsérő kritikát kapott. 2008-ban Blasphemer kilépett a zenekarból. A 2009-es turné folyamán nevükhöz méltóan letartoztatták a tagokat, egy szállodai szoba tönkretétele miatt. 2012-ben hozzáláttak ötödik albumuk munkálataihoz, melynek eredményét először 2014 februárjában hallhattuk a Psywar című kislemez keretében. A teljes albumra, az Esoteric Warfare-re májusig kellet várni.

Videók

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Csihar Attila
ének
Ghul
gitár
Teloch
gitár
Necrobutcher
basszusgitár
Hellhammer
dob