Bejelentkezés

x
Search & Filters

SORROW IS A SAGE

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2000

További képek

Biográfia: 

A csapat jelenlegi felállása 2014 összel alakult ki:

Takács Attila - ének
Bíró Adorján - dob
Horváth Dénes - gitár
Száraz László - basszusgitár
Takács Péter - gitár

A zenekar 2000 augusztusában jött létre: 

Viktor-bass/vocal
Cris-gitár/vocal
Balázs-dob 

Ez a felállás volt a SAGE elődje, a Skinny Skin Worms.

2001. októberében rögzítettük az első kislemezünket The Secret of Longlife címen. Basszusgitári poszton rengeteg csere történt a zenekar életében, illetve csatlakozott a felálláshoz Márk /gitár/ illetve Attila /vocal/. 2003-ban rögzítettük a Lost People c. EP-nket.

2004-ben vonultunk ismét stúdióba, meglehetősen hosszú munka után, 2005-ben kijött az első olyan munkánk, aminek ,meglehetősen jó fogadtatása volt, a kislemez címe Love & Die.
A zenekar folyamatosan járta az országot, néha-néha külföldre is kikacsintgatott. 

2007-ben egy alapítótag, Cris kilépett a zenekarból. Ekkor változott meg a zenekar neve Sorrow Is A Sage-ra. Egy ideig 4-en játszottunk a bulikon, néha Pisti (Have No Choice) segített ki minket. Egy időre csatlakozott hozzánk Nagy Attila gitáron, majd ezzel a formációval 2008-ban rögzítettünk még egy 3 dalos EP-t, majd 2009-ben a tagok úgy döntöttek, hogy szüneteltetik a zenekart.

2012-ben ismét itt a Sorrow Is A Sage egy új-régi felállásban, csatlakozott hozzánk az énekes bátyja, aki gitár fronton erősíti a csapatot, illetve visszatért egy régi basszer, Lacus személyében.
Az új felállás:
Takács Attila - ének
Kővári Balázs - dob
Körömi Krisztián - gitár
Száraz László - basszusgitár
Takács Péter - gitár

2013-ban elkezdődődött az új lemez anyagának megírása, felvétele. Sajnos 2014 elején távozott Balázs és Krisztián a zenekarból.
Ekkor a csapat dobos, illetve gitáros nélkül maradt, miközben nagy erőkkel dolgozott az új lemezen, melynek felvételei a mai napig folyamatban vannak.
Hosszas keresgélés után 2014 nyarán a dobok mögé Bíró Adorján ült be, majd szeptember elején Horváth Dénes ragadta meg a gitárt, kivel újra teljes a csapat.

Ezzel a felállással az együttes két hosszú év után, 2014 novemberében végre újra színpadra lép….

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Takács Attila
ének
Horváth Dénes
gitár
Takács Péter
gitár
Száraz László
basszusgitár
Bíró Adorján
dob