Bejelentkezés

x
Search & Filters

Silverstein

Megalakulás dátuma/Aktív évek: 
2000

További képek

Biográfia: 

A Silverstein egy kanadai post-hardcore együttes, amit 2000-ben, Ontarióban alapítottak. A zenekar neve a híres gyerekkönyv-szerzőre, Shel Silversteinre utal, akinek a történeteit az együttes gyerekként olvasta. Eddigi pályafutásuk során öt stúdióalbumot, három középlemezt, egy válogatáslemezt és egy koncertfelvételt adtak ki. A zenekar felállása 2001 decembere óta változatlan, a tagok: Shane Told (ének), Neil Boshart és Josh Bradford (gitár), Billy Hamilton (basszusgitár és háttérének), valamint Paul Koehler (dob). A banda sikerét a második nagylemez, a ’Discovering The Waterfront’ fémjelzi, ami 34. volt a Billboard 200-as listán, habár a következő két albumuk is hasonló eredményt ért el.

A Silverstein 2010-ben vált meg régi lemezkiadójától, a Victory Recods-től; jelenleg a Hopeless Records és a Universal Music kliensei. Az ötödik stúdióalbumuk, a ’Rescue’ 2011 áprilisában érkezett meg. Ennek előzeteseként jelentették meg a ’Transitions’ című középlemezt még az előző év decemberében.

A megalakulás és az első évek (2000-2002)

A Silverstein 2000 januárjában alakult meg, s még ebben az évben kiadták az első EP-jüket, a ’Summer’s Stellar Gaze’-t. Számos tagcsere után az együttes egy elhivatott rajongójukat, Billy Hamiltont vette fel basszusgitárosnak. A szerencsés új tag, miután Told megtanította neki a meglévő dalokat, 2001 decemberében csatlakozott hivatalosan. Tavasszal Richard McWaltert Neil Bosharttal, azaz Told egy gyerekkori barátjával helyettesítették. Az új felállás ezután elkészítette a második középlemezt, a ’When the Shadows Beam’-et, hogy legyen mivel fellépni első kanadai turnéjukon. 2002 októberében szerződést kötöttek a Victory Recordsszel, mialatt Hamilton megpróbálta minél előbb befejezni középiskolai tanulmányait.

’When Broken Is Easily Fixed’ (2003-2004)

A következő év januárjában a Silverstein elkezdte az első stúdióalbum, a ’When Broken Is Easily Fixed’ munkálatait, amit 2003-ban, a Victory Records segítségével dobtak piacra. Bár hat dal az előző középlemezekről került rá, a ’When Broken Is Easily Fixed’ több mint 200.000 eladott példányával túlszárnyalta az együttes várakozásait.

Discovering the Waterfront (2005-2006)

A második album, azaz a ’Discovering the Waterfront’ 2005 augusztusában jelent meg, és egy hosszú, gyümölcsöző munkakapcsolat kezdetét jelölte Cameron Webb producerrel. Az új lemez az előzőhöz képest egy frissebb, energikusabb, gyorsabb tempójú hangzást mutatott fel, amelyben már punk rock elemek is felbukkantak. A ’Discovering The Waterfront’ egy szélesebb körű hallgatóság számára is bemutatta a Silversteint.

2005-ben a Silverstein olyan együttesekkel lépett fel együtt, mint az Aiden, a Hawthorne Heights és a Bayside. 2006 első hónapjai alatt honfitársaikkal, a Simple Plannel koncerteztek Európában, de később a Taste of Chaos turné neve alatt végigjárták nemcsak Európát, hanem Japánt és Ausztráliát is.

Az albumot 2006 szepteberében újra kiadták egy extra dallal, valamint videoklipekkel és színfalak mögötti koncertfelvételekkel.
Az együttest 2006-ban Juno-díjra jelölték a ”Legjobb Új Előadó” kategóriában, ám a díjat a Bedouin Soundclash szerezte meg.

Arrivals & Departures (2007-2008)

Az AP Magazine által 2007 egyik legjobban várt albumának titulált ’Arrivals And Departures’ július 3-án jelent meg, és egy hét alatt 27.000 példányát kapkodták el. A harmadik nagylemez befejeztével a zenekar adott néhány tavaszi koncertet, majd egész nyárra a Rise Against mellé szegődött. Ősszel a From Autumn To Ashes, az év végén pedig a Blessthefall mellett adtak koncerteket Amerika- és Európa-szerte. A 2008-as ausztrál és japán turnék után a Silverstein elindulhatott az első Kanadát átszövő koncertsorozatára, méghozzá a Protest the Hero, az Ill Scarlett és a Devil Wears Prada oldalán,és minden helyszínen teltház előtt léptek fel. Az intenzív turnézás után 2008 nyarát pihenéssel töltötték, de a weboldalukon megosztották, hogy valójában nem csak a lábukat lógatják, hanem már dolgoznak is az új albumon.

’A Shipwreck in the Sand’ (2009-2010)

Az együttes már 2008 végén kitűzte az új album, az ’A Shipwreck in the Sand’ megjelenési dátumát 2009. Március 31-ére. Hamarosan vad marketingezésbe kezdtek a saját weboldalukon azzal, hogy megosztották a várható dalok listáját; a MySpace profiljukon pedig több számot előre is megmutattak a rajongóknak. Március 23-án már az egész album elérhető lett a neten. Az album egy hét alatt 17.000 példányban fogyott el.

Az iTunes-on megjelentetett deluxe verzión négy feldolgozás hallható: közöttük van a ’Help!’ (The Beatles), a ’Go Your Own Way’ (Fleetwood Mac), a ’Three Miles Down’ (Saves The Day) és a Tutal Bummer (NOFX).

A zenekar Európában több helyen is fellépett vele; az Egyesült Királyságban például a The Blackout, a We Are The Ocean, a Hollywood Undead és a The Urgency mellett adott koncerteket. 2010. március 18-a és 21-e közé négy torontói fellépést sűrítettek be, amik mindegyikén egy-egy albumukat, tehát az egész diszkográfiát adták elő. A Silverstein MySpace oldalán az is kiderült, hogy a koncertek ’Decade’ címmel hamarosan DVD-n is megjelennek majd (2010. június. 8.).

’Transitions és Rescue’ (2010 - napjainking)

2010 júliusában Shane Told bejelentette, hogy 16 elkészült számmal már küszöbön áll az ötödik nagylemez, és bár szeretné azonnal megosztani a rajongókkal, a kiadás várható dátuma 2011 eleje lesz. Októberben az a pletyka indult útjára, hogy az album címe ’Set This All Ablaze’ lesz, és hogy ismét a Victory Records jelenteti majd meg. Az együttes később megcáfolta a hírt, és megerősítették, hogy a Victory Recordsszel végleg elváltak útjaik, s ehelyett a Hopeless Record valamint a Universal Music munkatársaival kötöttek szerződést (ezáltal az USA-ban, Japánban és Európában az egyik, Kanadában pedig a másik kiadó dolgozik velük). Hamarosan az is kiderült, hogy a ’Transitions’ című középlemez december 7-ére várható, amin két szám már szerepel a 2011-es stúdióalbum felhozatalából is. A Tumblr internetes portálon egy rajongó kérdésére válaszolva Shane Told úgy jellemezte a készülő lemezt, mint a’Discovering the Waterfront’ és az ’A Shipwreck in the Sand’ keresztezése. 2010 decemberében érkezett meg az EP-ről az első ízelítő kislemez, a ’Sacrifice’. Februárban a Facebook és Tumblr oldalakon keresztül leszögezték, hogy az albumot ’Rescue’-nak fogják hívni, és hogy a lemez borítóját ismét, ötödjére is Martin Wittfooth fogja megtervezni és elkészíteni.

2011. február 19-én a 89X rádió elkezdett egy ’Burning Hearts’ című dalt játszani az együttestől. Három nappal később a rajongók hozzászólásaira reagálva a Silverstein leszögezte, hogy ezúttal nem követik a hagyományokat, és nem adnak ki ízelítőnek egy kislemezt az album megjelenése előtt. Ezzel szemben már három videoklipet is leforgattak, és azt is megosztották, hogy az anyag tele lesz „extatikus sikítozással és hatalmas összeomlásokkal.”

Videók

  • Silverstein - Burning Hearts
  • Silverstein - Sacrifice
  • Silverstein - My Heroine
  • Silverstein - Forget Your Heart
  • Silverstein - The Artist
  • Silverstein - Giving Up
  • Silverstein - Brookfield
  • Silverstein - Vices
  • Silverstein - American Dream
  • Silverstein - Smashed Into Pieces

Jelenlegi felállás: 

NévHangszer
Shane Told
ének
ritmusgitár
billentyűsök
Neil Boshart
szólógitár
Josh Bradford
ritmusgitár
Billy Hamilton
basszusgitár
vokál
Paul Koehler
dob
ütőhangszerek