Bejelentkezés

x
Search & Filters

"A texasi árvíz másodszor hömpölygött az Analogban..." - Tommy Katona koncertbeszámoló 2024.04.06.



Tommy Katona & Texas Flood - 2024.04.06. Analog Music Hall, Budapest
 
Az április 6-i Gary Moore emlékesten is felejthetetleneket gitározó Katona Tomi ezúttal a saját bandájával - a főleg Stevie Ray Vaughan dalokra specializálódott Tommy Katona & Texas Flood-dal - lépett fel Budapesten a LOTS-Music-nak köszönhetően, immár másodszor az Analog Music Hallban. Mit fellépett? Hengerelt!
 
A tavalyi, igen jól sikerült bulijuk után, idén is önálló koncertet adott nekünk a pécsi születésű, de már Dallasban élő Tommy Katona és zenekara.
 
Ezen az estén vendégek nélkül tolták végig Tomiék a kétórás programot, az igen szép számban megjelent publikumnak. Még hogy tolták? Ágyúzták az arcunkba a blues gyöngyszemeket.
 
Könnyed latinos bevezető után a három muzsikus besétált a színpadra, megkapták a kötelező tapsvihart, és utána olyan energiával csavarták a mellkasokba a "Scuttle Buttin’" aranyba ágyazott gitárvirgáját, hogy az összegyűltek csak kapkodták a levegőt. 
 
Katona Tomi nagypályás ebben a zenei közegben, nem véletlenül elismert a blues őshazájában is a tehetsége, bombasztikusan, és alázó magabiztossággal tolta egész este az örökérvényű alapvetéseket. Aki szereti a gitárközpontú blues muzsikát, és nem volt ott, nagyon sajnálhatja.
 
 
Volt minden, ami szemnek, fülnek ingere, plusz a tavalyi koncerthez képest nagyobbat merített zenei téren is a trió, több előadó szerzeményét kaptuk, akik Tomi játékát inspirálják. Steve Ray Vaughan, Jimi Hendrix, ZZ Top, Albert King, de az este folyamán többször érkezett ihlet Gary Moore futamaiból is, kicsit másképp. Ha már néhány napja az emlékesten eljátszott jó néhány dalt az ír csodagitárostól, most fifikásan közelített hozzá. Volt, hogy dalt kezdett Gary tartalommal, majd úsztatta át Hendrixbe, de olyan is előfordult, hogy a szám közepén, a szólóba rejtett apró kis csodákat, kiváló érzékkel csempészte mindezt az előadásába.
 
A két kísérő zenész is jól érzi magát nálunk, ez tisztán látható volt, a program előrehaladtával meg pláne. Travis Montoya a hangulat emelkedésével kezdett fickóskodni a dobverőkkel, ütött nagyokat látványban is. A basszer, Steve Buckner pedig igencsak rendesen pakolta a futamokat Tomi játéka alá.
 
Travis Montoya 
 
 Steve Buckner
 
A mostani estén mindannyiunk nagy örömére két saját szerzemény is helyet kapott, amelyek szintén teljes hitelességgel illeszkedtek a nagy elődök szerzeményeihez, adva kis pluszt az itthoni koncert erényéhez.
 
A névadó "Texas Flood" pedig valami csodára sikeredett, a dinamikázást, a gitár pengetésének milliónyi árnyalatát, amit összehozott Tomi, az tanítanivaló. Finomkodott, szaggatta a húrokat, mint az eredetiben, csak itt nagyobb teret kapott a belső energia, nem is fukarkodott a közönség a tapsokkal. Közben, a már magát vidámra söröző Montoya is kifordult a dobcájg mögül, és a remek basszer, Buckner is megpihent az emelvény szélén, hagyták elszabadulni a varázst, utána következett az elmaradhatatlan hát mögött gitározás, ami látványnak sem volt utolsó.
 
 
Az összes szerzemény nagyon gazdagon meg volt töltve hosszasan gitárszólókókkal, de még véletlenül sem fárasztó önismétlésekkel, és ez is plusz Katona Tominál. Sokat koncerteznek a tengerentúlon, és ezt a tehetséges zenész a saját erényévé tudja kovácsolni, nekünk, a publikumnak pedig igazi dőzsölést jelent. 
 
Amilyen keveset használta Tomi az este folyamán a wah-wah pedálját, azt bepótolta ezerszeresen is, a fő műsoridő végére érkezett a "Voodoo Chile"-ban. A dal úgy volt megcsavarva, kitekerve a majd negyedórás terjedelmével, hogy vélhetően megemelte volna kalapját az összes nagy előd. 
 
Két dalt kaptunk még ráadásnak a végére, de előtte Montoya sziporkázott egy kicsit a mikrofonnál. Nagyon lubickolt a trió a koncert végére. A "Yadfo""La Grange" párossal olyat, hogy a beton pillérek is megmoccantak a falakban.
 
Tommy Katona & Texas Flood nagyon tudja a műfaj minden csínját, nincs izzadtságszag az erőlködéstől, ösztönösen jól nyomják a bluest. Szerethető, és nagyon jó szórakozást nyújtó program volt az egész este. 
 
 
A szervezőknek ismét meg kell, hogy köszönjük a lehetőséget, mert egy ilyen képességű magyar zenész itthoni koncertje tele van plusz energiákkal, és ez széles mosolyt csalt most is a színpadon lévők, és a közönség arcára is.
 
Tomi ígérte, jövőre ugyan itt…
 
A koncerten elhangzott dalok:
 
01. Scuttle Buttin’
02. Foxy Lady
03. Change it
04. Fool for your stockings 
05. Wall of denial 
06. Cadillac Assembly Line
07. Little Wing
08. Graveyard shift
09. Let your fingers bleed
10. All along the watchtower 
11. Pride and Joy
12. Texas Flood
13. Voodoo Chile
 
Ráadás:
 
14. Yadfo
15. La Grange
 
A koncert teljes felvétele Jónás Tamás jóvoltából itt megtekinthető:
 
 
Rici
 
Fotók: Császár Márta, Komáromyné Vereb Zsófia
 
A LOTS-Music elérhetőségei: Honlap, Facebook