Bejelentkezés

x
Search & Filters

Elvileg van még esély egy új Rolling Stones albumra

Ronnie Wood azt mondta, a Rolling Stones új zenét vesz fel - amint lesz egy kis idejük erre. Hisz abban, hogy a zenekar régóta várt ötvenedik évfordulós műsorai - melyek az együttes 50 And Counting elnevezésű turnéját követték - megadták a szükséges lendületet ahhoz, hogy visszatérjenek a munkához, és szerinte a banda karrierje csúcsán van.

Arra a kérdésre, amely azt firtatta, hogy mekkora az esélye egy új anyag megszületésének, a következőket mondta: "Ez egy nagyon sok időt és energiát követelő dolog. A legutóbbi energiahullámunk alatt próbáltunk helyt állni a színpadon. Nagyon nagyot fordult velünk a kerék mostanra, és még csak most fedeztük fel, mi minden hiányzik még a felvételekhez."

 

A zenekar tavaly az évfordulós kiadásaik részeként elkészített két számot, melyek közül az egyik, a "Doom And Gloom" az általános vélekedés szerint is a klasszikus korszakukat idézi. Wood szerint ezek a dalok “nagyon jól illenek a repertoárba".

Most először a Stones lesz a Glastonbury fesztivál sztárvendége június 29-én - jelenleg is folynak a tárgyalások, hogy a műsorból mennyit közvetít majd élőben a BBC. Az együttes fellép a Hyde Parkban is július 6-án és 13-án.

 

Címkék: 
rolling stones