Killswitch Engage - „Két dal már készen van”
Jesse Leach a napokban a Killswitch Engage-hez való visszatéréséről és a turnéra készülődésről adott interjút, majd arról is beszélt, hogy mit tartogat a tarsolyában a zenekar a következő lemezzel kapcsolatban.
„Hatalmas érzés újra egy csapatban játszani a srácokkal. Meglepően simán ment a visszailleszkedés. Talán csak annyi nehézség adódott, hogy meg kellett tanulnom azokat a zenéket, amiket Howard [Jones]-nak írtak, és rá kellett jönnöm, hogy hogyan tegyem a dalokat a magamévá. Amint ez sikerült, onnantól már gördült minden magától. Kicsit úgy érzem magam, mintha sosem léptem volna ki a bandából, pedig valójában 10 év telt el, és már mindannyian más emberek vagyunk, mint annak idején. Lehet, hogy így még nagyobb buli is az egész.”
A következő album munkálatairól Jesse a következőt mondta:
„Már két dal teljesen készen van, 12-13 további számot pedig még őszig be fogok tudni fejezni. Szerencsére Howarddal még nem csinálták meg a vokál részeket – tulajdonképpen még a dalszöveg se volt megírva, csak a zene létezett, úgy csupaszon. Howardnak még a kisujját sem kellett mozdítania, szóval egy szép, tiszta lapot örököltem. Az új zene annyira friss, gyors és kemény… nem is lehetnék jobban felspannolva, hogy én énekelhetek a lemezen! Ez így történt legelőször is, mikor megalakultunk. Elhívtak Adam [Dutkiewitz, gitáros] házába, ahol meghallgattam az éppen megírt lemezüket, és teljesen odavoltam érte. Rögtön, mikor meghallottam, arra gondoltam, hogy „ezen muszáj nekem énekelnem”.
A Killswitch Engage zenekar profilja: http://www.rockbook.hu/node/406


