Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kitűzték a Keneally/Partridge-féle album megjelenését



A ’Wing Beat Fantastic’ című Mike Keneally album megjelenése, melyen közösen dolgozott az XTC énekesével, Andy Partridge-dzsel, július 24-ére várható.

Az album előrendelhető Keneally weboldaláról, de a rajongók már most belekóstolhatnak a lemez tartalmába, ha meghallgatják a ’Little Wing Beat’ nevű négyperces válogatást, amely a lemez összes dalából felvillant egy-egy kis részletet.

Ahogyan azt már korábban is tudni lehetett, a ’Wing Beat Fantastic’ egy 12 dalt tartalmazó stúdióalbum, melyek közül nyolcat Keneally és Partridge közösen írt, két külön alkalommal, 2006-ban és 2008-ban. „Andy-vel dolgozni oltári élmény volt” mesélte Keneally, aki már 1992-es debütálása idején, a ’Day of the Cow 2’ című számban is az XTC egyik dalszövegét, a ’The Mayor of Simpleton’-t idézte. „Ő az én szövegírói példaképem, aki a ’80-as évek során bebizonyította, hogy az igazán magas minőségű dalszövegírás sosem megy ki a divatból. Az ő hatalmas tehetsége a mai napig sem vesztett a fényéből, úgyhogy büszkébb nem is lehetnék, hogy segíthetek még egy kis Andy Partridge-zenét csempészni a világba.”

Mike Keneally profilja: http://www.rockbook.hu/node/460