Liam Gallagher Lemmy miatt nem ivott
Az Oasis korábbi frontembere, a hírhedten nagyszájú Liam Gallagher összehúzta magát egy repülőgépen, mikor rájött, hogy Lemmy is rajta ül. Inkább csendben ült, nehogy összetűzésbe keveredjenek a Motorhead ikonjával – de Lemmy ezt másképp látta.
Gallagher elárulta a GQ-nak: „Nemrég találkoztam Lemmy-vel egy repülőn. Azt mondtam magamnak, ’Ezen a járaton nem iszom, inkább behúzom a nyakam’, és kértem egy pohár vizet.”
„A következő pillanatban mellém került egy pár cowboy csizma. Lemmy rám nézett, és azt mondta, Te mi a p*csáért iszol vizet?”
Lemmy nemrég bevallotta, hogy az a becslés, miszerint 1000 nővel feküdt le, nem is annyira fedi a valóságot – ám annak ellenére, hogy állítása szerint kétszer annyi nővel volt, szerinte nem is olyan nagy szám.
„Mostanra már inkább 2000 körül lehetnek,” mondta. „Ez persze soknak tűnhet, de sosem voltam házas és 16 éves korom b*szom őket. Ha leosztjuk, alig volt meg hetente egy.


