Bejelentkezés

x
Search & Filters

A Manowar Van Damme-mal filmez



A Manowar nemrég debütált a filmvásznon az El Gringo című akció/western film főcímdalában, de máris megérkezett a következő soundtrack felkérésük. Ezúttal a Jean Claude Van Damme főszereplésével készülő Soldiers című filmben hallhatjuk majd a zenekar hangját.

Van Damme, aki Sylvester Stallone mellett a főgonoszt játszotta az Expendables 2-ben, így vélekedett az új kollaborációról: „Találkoztam Joey DeMaio-val és elmagyaráztam neki, hogy miként képzelem a soundtracket. Írni fog pár eredeti számot, de mellette behozza majd a Manowar zenéjét is a filmbe.”

A film gyártásvezetője a hollywoodi akciófilm veterán (és Van Dame gyakori társa), Moshe Diamant, akinek a nevéhez korábbról a The Black Dahlia, a Hard Target és a Sudden Death filmek fűződnek. Az új filmje, a Soldiers egy hihetetlenül pörgős küldetésre küldi Van Damme-ot, ahol a cél a becsületesség, az elégtételszerzés és a feltámadás lesz.

Moshe Diamant szerint „Joey DeMaiónak megvan minden képessége ahhoz, hogy a bunyós, a komoly és az érzelgős jeleneteket egyaránt találó zenével lássa el.”

„Mindig is imádtuk a filmeket, főleg azokat, amelyek a legfontosabb emberi értékeket képviselték: a tisztességet, a méltóságot, a bátorságot. Hogy zeneileg hozzátegyek az ilyen történetekhez, illetve, hogy a mozi történelmének legjobb akciófilm specialistáival dolgozhassak, hatalmas megtiszteltetés és élmény is egyben. Már alig várjuk, hogy elkészíthessünk egy ütős soundtracket ehhez a nagyszerűnek ígérkező filmhez” mondta Joey DeMaio.

A Soldiers bemutatója 2013 tavaszára várható.