Aki járt már fesztiválon, az tudja, hogy napközbeni időtöltés gyanánt kb. 2 dolgot tehet (azon kívül, hogy a fesztivál területén vagy kint a városban hülyére issza magát). Felkeresheti a fesztivál területén a civil utcában különféle szervezetek sátrait, ahol érdekes kérdőíveket, totókat lehet kitölteni, amikkel saját tájékozottságunkat mérhetjük fel, információéhségünket csillapíthatjuk, mellesleg apró, hasznos kis ajándékokat is begyűjthetünk (világítós kulcstartó, óvszer, füldugó, napszemüveg). A másik pedig az, hogy elindul felfedezni a környéket. Mivel egészen 18:00 óráig nem találtunk számunkra izgalmas koncertet, ez utóbbit választottuk mi is.

18 órakor tehát az Óriás zenekart követően, a Supernem-et tekinthettük meg a nagyszínpadon. A csapat megannyi slágert tudhat magáénak, amik köszönhetően a kereskedelmi rádióknak, de főként a nem kereskedelmi MR2-nek, ismerősen csengenek még akkor is, ha nem vagyunk a zenekar nagy rajongói. Egy billentyűssel 4 tagúra bővülve léptek színpadra. Vidám pop-punk zenéjükre, vígan pogózott a fiatalabb nemzedék, a csapat pedig egyre csak zúdította ránk az olyan közismert slágereket, mint a Viszlát, szevasz!, Rendőr sztori, Reggelig táncolni egy rossz cipőben, Tudományos fantasztikus pop, Elvileg. Végre nem a Soerii and Poolek féle förmedvényben hallhattuk a Hova megy ki című szerzeményt, hanem úgy, ahogy azt Papp Szabiék megírták. A műsort az Irány a moziba be című dallal zárták, ami közben levonultak a színpadról és a közönség vissza tapsa után folytatták.

Supernem

A Papa Roach kezdéséig még jócskán maradt idő, így beletekintettünk a Deák Bill Blues Band koncertjébe. Bill bácsi, a tőle megszokott maximális alázattal - mind a blues zene, mind a közönség, mind pedig fiatalabb zenész társai felé - játszotta legismertebb számait: Hosszú lábú asszony, Édes otthon, 60 csapás, Rossz vér, Kőbánya blues. Az idősebb és fiatalabb korosztály együtt fújta Bill bácsival a dalokat, aki újra bebizonyította, hogy ő a hazai blues egyik legnagyobb alakja.

Deák Bill Blues Band

A koncert vége előtt elhagytuk a terepet, mert kezdődött a Papa Roach a nagyszínpadon. Az ő koncertjüket vártam a leginkább. De nem csak én, hiszen a tömeg is hatalmasra duzzadt a színpad előtt. A ma már 20 éves zenekar a 2000-es Infest albummal robbant a köztudatba. Én is akkor szerettem meg őket és a rajongásom azóta is töretlen irányukba. A fotós árokban Jerrytől sikerült egy pengetőt is szereznem, így hát az örömöm határtalan volt.  Bár voltak kritikus éveik, a tavalyi Connection albumuk ismét hatalmas siker lett világszerte. Az háttér molinón is a Connection borítója volt látható, és a koncertet is 10 perc várakoztatás után az album Intró-jával nyitották, majd a srácok belecsaptak a Still Swingig-be. A zenekar nem engedett lazát, végig hatalmas iramot diktált. Sorban jöttek az olyan dalok, mint: a Between Angels a Blood Brothers és a Getting Away With Murder, Where Did The Angels go Dead Cell, Hollywood Whore, Wanna Be Loved. A nézőtéren is hatalmas őrület volt végig, főleg mikor Jacoby lejött a közönséghez egy kis együtt éneklésre. Hatalmas circle pit-ek alakultak ki, ment a body surfing és a vég nélküli pogó. A közönség kívülről fújta és ordította végig a zenekarral a koncertet. Az elsöprő lendületet néha megtörte egy Forever és Before I Die, de csak azért, hogy a koncert végére újra a földbe döngölhessenek minket és feltegyék az estre a koronát a Last Resort-al. Ezzel a dallal el is búcsúztak a közönségtől ráadás nélkül. Sajnos a koncert program rövidre sikerült, pedig a rendelkezésükre álló műsoridő megengedett volna még jó néhány slágert. Nem játszották, sem a She loves me not-ot, sem a Be Free-t...

Papa Roach

Egyébként azt sem értettem, hogy a Papa Roach, hogy került a Billy Talent elé, akik jóval kevesebb nézőt vonzottak, azok is többnyire pár dal elejéig álltak meg a színpad előtt. Félreértés ne essék, nincs nekem a Talent-ékkel semmi bajom, jó kis muzsikát játszanak ők is, de 2 számnál - Fallen Leaves, Red Flag - többet nem nagyon tudok felsorolni tőlük. Pogó azét volt itt is, és persze szép számú közönség is de nekem valahogy lapos volt az egész koncert, főleg a Papa Roach után. A szintén 20 éves múltra visszatekintő zenekar pár nappal a VOLT-os fellépés előtt tartotta meg az elmaradt budapesti buli pótlását is az A38-on, így a srácok pár napot nálunk töltöttek egy cseh koncertet közbe iktatva. Ennek eredménye képen a frontember Benjamin Kowalewitz két szám között méltatta a magyar söröket, ételeket és a szép lányokat, a közönség nagy örömére. Majd negatívumként a pálinkát emelte ki, mire a nézők pálinka! pálinka! skandálással válaszoltak. Természetesen a rajongók itt is végig a zenekarral énekelték a dalokat, és egymás nyakába állva bulizták végig a koncertet.

Billy Talent

Még a Papa Roach, Billy Talent koncert szünetét kihasználva átmentünk a Road zenekar koncertjére. A verpeléti csapat a tőlük megszokott elánnal hasított a deszkákon. Szokásukhoz híven jó hangulatú R ’n R bulit csaptak. Molnár Máté kiválóan tudja mozgatni, irányítani a közönséget. Például amikor a lányokat a fiúk nyakába ülteti a Nem kell más előtt. Fesztivál szettet láthattunk, hallhattunk tőlük olyan dalokkal, mint: Visszahárom, Aki szabad, Fojts meg a sötétben, Megint nyár, Nem rólunk szól és a már említett Nem kell más.

ROAD

A Billy Talent után aki, még vágyott egy kis pogózásra, az Alvin és a Mókusok koncertjén megtehette. A nyíregyházi csapat éjfélkor lépett színpadra, addigra már ismételten megtelt a nézőtér. Sorban játszották a legismertebb punk/pop/rock slágereiket. Én csak felületesen ismerem a zenekar számait, leginkább a Punk pop superstars albumokat hallgattam tőlük, meg az ismertebb dalaikat, amik közül a Jézusnak volt e szakálla, Én még tükörbe tudok nézni, Kurva élet, Hajnal, Elbaszott szerelem, Húzzál gumit, Mossák az agyad címűeket játszották.

Bodzilla

A VOLT Fesztivál 1. napjáról itt, a 2 napról itt olvashattok.