Bejelentkezés

x
Search & Filters

Aaron Lewis: "szerencsés vagyok, hogy beutazhatom a világot, de mindig megcsókolom a földet, ha hazaérek"



Július 17-én egy Give My Country Back című szólóalbummal jelentkezik a Staind frontembere, Aaron Lewis, aki egy friss interjúban elmondta, miért tartja fontosnak, hogy az új dalokban is kifejtse a politikai véleményét.
 
"Úgy érzem, hogy már csak a koromból fakadóan is (a zenész idén áprilisban lett 54 éves) kötelességem tenni azért, hogy jobb állapotban adjuk át az országot a gyerekeinknek és az unokáinknak, mint amilyenben mi találtuk. Engem legalábbis ebben a szellemiségben neveltek és én magam is úgy gondolom, hogy amerikai állampolgárokként ez a felelősségünk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy beutazhatom az egész világot és láthatom, milyen az élet máshol, mégis mindig megcsókolom a földet, amikor hazaérek, mert számomra ez a legcsodálatosabb ország a Földön, de ez nem a kormány, hanem az emberek érdeme.
 
A politikusok elképesztő mértékű korrupciót és pusztítást vittek véghez az elmúlt 30-40 évben, de persze csak szép lassan, hogy ne legyen túlságosan feltűnő, a gyerekek agyát pedig eközben olyan propagandával tömik, ami a szöges ellentéte azoknak az értékeknek, amelyeket mi szeretnénk átadni nekik. Ezt most már tényleg csak az nem veszi észre, aki nem akarja. Érdemes összehasonlítani az elmúlt 30-40 év során kialakult állapotokat a 250 évvel ezelőttiekkel vagy bármely egyéb korábbi időszakkal. Még sosem voltunk ilyen közel ahhoz, hogy mindent elpusztítsunk, és ez nemcsak az Egyesült Államokra igaz, hanem a világ többi részére is."