Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Akkor, ott minden eldőlt! Semmi mást nem akartam, csak gitározni" - interjú Kontor Tamással



Még óvodás volt, amikor először szemezett egy miskolci áruház kirakatában lévő elektromos gitárral, de 9 éves koráig, az 1986-os budapesti Queen koncertig kellett "várnia" mire végérvényesen eldőlt számára, hogy semmi mást nem akar, csak gitározni. Játszott Roy és Ádám zenekarában, megfordult a Megasztár 3. szériájában, átvészelt egy igen nehéz időszakot, majd Budapestre visszatérve ismét aktív és ereje teljében új céljai megvalósításán dolgozik. Kontor Tamással készült interjúnkat itt olvashatjátok:
 
Rockbook: - Hogyan kezdődött a zene iránti rajongásod? Ki volt az első bálványod?
 
Kontor Tamás: - Talán hamarabb tanultam meg a lemezjátszó kezelését, mint beszélni. A “Please, Please Me” című Beatles lemez volt az abszolút kedvencem szüleim bakelit-flottájából. Talán azért, mert tisztán és kivehetően, egyértelműen gitár alapú, vidám zenét hallottam ki belőle. Négy éves lehettem, amikor Miskolc belvárosában csoportosan elkövetett (családi) séta alkalmával megláttam egy kék villanygitárt a Triál kirakatában és azonnal megvolt a kémia. Tátott szájjal tapadtam a kirakat üvegére és nem akartam hazamenni onnan. De sajnos még hosszú éveket kellett várnom, mire valamilyen gitár közelébe juthattam.
 
Rockbook: - Minek a hatására dőlt el végleg, hogy zenész leszel?
 
K.T.: - Kilenc éves voltam, mikor 1986-ban Budapesten nyaraltunk a nővéremmel és megfűztük a Nagyit (aki már akkor is Pesten lakott), hogy látogassunk ki a Népstadionhoz, mert a főváros nevezetességei közül az még nem volt kipipálva a kirándulólistánkon…történetesen nem voltunk egyedül ezzel az ötlettel, több tízezres tömeg gondolt ugyanerre a programra véletlenszerűen, és nem hiszem, hogy a Queen zenekar aznapi koncertje bármilyen szerepet játszhatott abban, hogy a Népstadion infrastruktúrája gyakorlatilag megbénult. Egyszóval a Drága Nagyi számára akkor derült ki, hogy hova is rángattuk el. Bekezdett a Queen: One Vision. Most is kiráz a hideg és belekönnyezem. A BS teraszáról, kívülről figyeltük a koncertet a korláthoz tapadva, a Nagyi pedig azonnal menekülőre fogta a hangerő miatt. elkezdődött egy kétségbeesett alkudozás, hogy hány számot hallgathatunk még meg, végül mi nyertünk a kijelölt gondviselőnkkel szemben, mert mire átverekedtük magunkat a tömegen a metróig, további 6 dalt hallhattunk még elegendő hangerőn, akkora volt a tömeg. Szóval elkezdődött a One Vision, Freddie még meg sem szólalt, de Brian megcsavart egy rövid szólót, ami 7 másodpercig tartott csak, de engem onnan már hiába rángattak haza. Akkor, ott minden eldőlt! Semmi mást nem akartam, csak gitározni.
 
Rockbook: - Utána milyen irányt vettek a dolgok? 
 
K.T.: - Rengeteg gyakorlás, sulizenekar, amatőr zenekarok, iskolai fellépések. ’94-ben kezdtem el hivatásszerűen zenélni az Indián Joe Blues Band tagjaként. Pubokban, éttermekben muzsikáltunk. Nagy iskola volt, rengeteget kaptam ezektől a koncertektől. Rutint adott és lelkesedést.
 
1995- 1997 a Lelkes Állatok progresszív rock zenekar basszusgitárosa és alapító tagja voltam. Két lemez jelent meg szerzői kiadásban.
 
Ezzel együtt 1996-1999 különböző jazz zenekarok tagjaként céges rendezvények, szórakoztató és vacsorazenéjét szolgáltattam forintért
 
1999-től állt össze az önálló country műsorom pubokban egy szál akusztikus gitár és ének formájában. Ekkor éreztem először a kiteljesedést.
 
2003-2006 pedig a Roy & Ádám zenekar basszusgitárosa lettem. Első kérdésedre visszacsatolva, rajongóként kerültem be a bandába és így is éltem meg minden koncertet. Imádtam azt az időszakot! Mai napig nagy példaképeim!
 
 
Rockbook: - Legtöbben a Megasztárból ismerhetnek. Mennyit és mit profitáltál a műsorban való részvételből?
 
K.T.: - Valóban ott váltam igazán ismertté. Royék komoly szerepet játszottak abban, hogy végül elküldtem a jelentkezésemet a műsorba. Hittek bennem. Azt kell mondanom, hogy egy ilyen kaliberű tehetségkutató amellett, hogy szigorúan követeli meg a játékszabályainak megfelelő szereplést, hirtelen minden ajtót megnyit, amire egy előadóművész pályája során vágyhat. Lemezszerződés, reklám, nagy lehetőségek. Egy szavam nem lehet, minden az ölembe hullott. Leírhatatlan érzés ekkora figyelem a szakma és a közönség részéről.
 
Rockbook: - Itt ismerkedtél meg gyermekeid édesanyjával, Szabó Eszterrel, akit szintén a Megasztár harmadik szériájából ismerhetnek az olvasók. Majd ezután Eszter szülővárosába, Gyulára költöztetek. Mesélnél erről az időszakról? 
 
K.T.: - Eszterrel eleinte nagyon egymásra találtunk nemcsak emberi, de zenei vonalon is. Bár én alapvetően zenei értelemben nagyon simulékony típusnak ismerem magam, tehát nem hiszem, hogy nagyon nehéz velem együtt dolgozni akkor sem, ha az adott műfaj -ami a munkaasztalra kerül- nem a sajátom. Eszter, mindhárom lemezének elkészítésekor nagyon komoly kihívások elé állított. Egyrészről jó értelemben, mert rengeteget tanultam abból, hogy sokszor a lehetetlent kellett megugranom, másrészről mindig elégedetlen volt velem, ami erősíti az embert egy bizonyos szintig, de ezen sajnos hamar túlmentünk. Nem szeretnék rá semmi rosszat mondani, de amikor a “két dudás egy csárdában” nevű gépezet működésbe lép, akkor nagyon nehéz a közös hangot megtalálni. Ráadásul Eszter bitangerős egyéniség, nagyon nehezen viselte, ha nem az ő akarata érvényesült. Ez részemről óriási áldozatokkal járt. Sajnos nagyon drágán kellett megtanulnom a leckét, miszerint csak magamra számíthatok az életben, és senkit nem szabad magam elé helyeznem akkor sem, ha szeretem. Az én karrierem nem jutott sok levegőhöz, amíg együtt voltunk. Sőt! Szinte teljesen elfelejtődött, és leradírozódott a zenei önbizalmam. Sokkal súlyosabb károk keletkeztek a karrieremben, mit amennyire akkoriban sejtettem, hogy sérült. Csalódott vagyok. Úgy érzem, nagyon erősen kihasználta az energiáimat, pedig ha azokat magamra fordítottam volna, akkor talán mindketten jobban jártunk volna. De kár keseregni a múlton, nem szabad hátranézni. A két elképesztően Tehetséges Fiam miatt nem bánom az egészet. Imádom Őket! A Lányomról, Rebekáról nem is beszélve, aki már tizennégy éves és már most úgy rajzol, ahogy én sosem fogok! Pedig képzőművészeti suliba jártam. Pesten él, így végre többet láthatom.
 
Rockbook: - Majd vissza Budapestre. Könnyű volt átvenni újra a nagyváros ritmusát?
 
K.T.: - Tíz év után rettenetesen nehéz döntés volt visszajönnöm Pestre. Eszterrel ugyan már hosszú évek óta nem voltunk együtt, de a Fiúkat nem akartam ott hagyni. Amíg Gyulán laktam, jó volt a csend, de amikor visszajöttem Pestre, akkor szembesültem azzal, hogy mennyire hiányzott már a régi sodrás. Az, hogy itt azonnal megtörténnek a dolgok. Rengeteg lehetőség van. Egyszóval életminőségben és önbecsülésben egy olyan mélypont jött el az életemben, hogy kötelező volt lépnem. Igen, önbecsülési mélypont annak ellenére, hogy 2008-ban különdíjat kaptam az amerikai “Song Of The Year” dalversenyen, 2009-ben a “Beautiful Day” című dalom a legjobb öt közé jutott, 2016-ban és 2017-ben “Év Dala” közönségdíjat kaptam country kategóriában az osztrák ACMF-től. Mégis azt hiszem, kevesen állnak fel ennyi pofára esés után, én is majdnem úgy maradtam. Az az igazság, hogy fogalmam sincs, honnan volt bennem ennyi erő, ekkora túlélési ösztön. Nem szeretnék senkit untatni ezzel, de gyanítom, hogy ha írnék erről egy könyvet, akkor senki nem hinné el, hogy igaz történetet mesélek el. Azt a történetet, aminek a legmegalázóbb és legcikibb pontjait is büszkén vállalom, hátha segíthetek hasonló sorsú embertársaimnak. A lényeg pedig az, hogy összességében én tehetek erről. Az én döntésem volt, hogy háttérbe szorulok. Csak akkor még fogalmam sem volt, hogy hogyan tehetnék ellene. Valamiért végig kellett járnom ezt az utat. Azt hiszem, bölcsebb lettem, és remélem, ettől a zeném is tartalmasabb lesz.
 
 
Rockbook: - Szólóestjeiddel járod az országot. Hogyan jellemeznéd a budapesti és a vidéki közönséget? Miben különbözik a kettő egymástól?
 
K.T.: - Hogy jövök én ahhoz, hogy a nagyérdeműt pontozzam? Számomra minden helyszín, minden közeg, minden egyes ember a közönség soraiban a legnagyobb tiszteletet érdemli. De ha már így rákérdeztél…azt vettem észre, hogy a vidéki közönség nagyon hálás, ha egy pesti produkció látogatást tesz náluk, a pesti közönség pedig leszarja, hogy az adott produkció vidéki-e, vagy nem.
 
Rockbook: - Jelenleg van egyéb projekted az önálló estjeiden kívül, amiben részt veszel? Mit kell róla tudni?
 
K.T.: - Igen. Heincz Gábor Biga zenekarának lettem a gitárosa. Régóta érett már ez a dolog köztünk, hiszen nagyon régi barátok vagyunk és mindig is akartunk együtt zenélni. Megtisztelő, hogy engem keresett meg a feladattal. Imádom a zenéjét. Ezen kívül nekem is alakulóban van egy zenekar, amivel többnyire a saját dalaimat fogjuk az önálló estjeimnél hangosabban és “dühösebben” megszólaltatni.
 
Rockbook: - Kaptál felkérést zenei pályád során olyan formációktól/előadóktól, amely a fősodorba repíthetett volna? 
 
K.T.: - Nem. Talán mások is érezték rajtam, hogy a saját zeném nyelvét beszélem és így meg sem kerestek. Pedig számos produkcióban el tudnám képzelni magam “kiszolgáló személyzetként”, session-zenészként, hiszen azt is nagyon szeretem csinálni.
 
Rockbook: - Nem könnyű manapság újat mutatni a zenében. Ennek ellenére szerinted léteznek-e még kifejezetten egyedi produkciók a feltörekvő bandák között?
 
K.T.: - Biga nagyon egyedi a hangja és a zseniális gitárjátéka miatt. Zenében talán már nem lehet újat kitalálni, de egy előadó hangvétele nagyon erősen rányomhatja a bélyegét a produkcióra. Ettől egyedivé válhat.
 
 
(Biga zenekar)
 
Rockbook: - Mennyire nehéz napjainkban egy magadfajta, a zene iránt maximálisan elhivatott zenésznek érvényesülni?
 
K.T.: - Szinte lehetetlen, amennyiben a tartalmas muzsikálásra gondolunk. Kicsiben el lehet jutni a Közönséghez klubkoncertek formájában, de a médiákban helyet foglaló nagyhatalmak leginkább a könnyed limonádé műfajokat engedik át a szűrőn. Egy kereskedelmi rádiónak nem az az érdeke, hogy a legjobb zenéket játssza, hanem az, hogy a hallgató “NE KAPCSOLJON EL” amiatt, hogy esetleg túl harsánynak, vagy elgondolkodtatónak találja a műsort. Ezt egy rádiós szakember magyarázta el nekem. Szomorú.
 
Rockbook: - Mit jelent számodra a zenében az önmegvalósítás?
 
K.T.: - 2006-ban kaptam lemezszerződést a Tom-Tom Recordsnál. Dorozsmai Péter (szintén hatalmas példaképem) a kiadó élén teljesen szabad kezet adott nekem a lemezeim elkészítésében. Tudom, ez nem mindenkinek adatik meg, de én nagyon szerencsés vagyok, hogy vele dolgozhattam két szólólemezemen is! De nem feltétlenül ezt gondolom teljes körű önmegvalósításnak, hanem az talán később derül ki, hogy az volt-e. Amikor egy vadidegen odajön hozzám és megszorítja a kezem, könnyes szemmel köszöni meg azt, hogy valamelyik dalom annyira mélyen szólt neki.
 
Rockbook: - Többféle zenei stílusban is otthon érzed magad. Minek a függvénye, hogy mikor-melyik kerül a palettára?
 
K.T.: - Koncertek során a pillanat, az adott hangulat is eldöntheti. Dalok születésekor pedig az adott dal mondanivalója, hangulata. Leginkább a szövege.
 
Rockbook: - Szerinted mi irányítja napjainkban a hallgatók zenei ízlését?
 
K.T.: - Kereskedelmi rádiók, közösségi oldalak megvásárolt hirdetései.
 
Rockbook: - Mivel lehetne ezt a megfelelő irányba terelni?
 
K.T.: - Meg kellene szűntetni a pénz-alapú gazdaságot. Mindenkit a belső értékei szerint jutalmazni. Ekkor mindenki szabadon dönthetne a saját ízléséről, amit nem befolyásolnának üzleti megfontolások alapján…tehát semmivel!
 
Rockbook: - Merre találkozhat veled a közönség a közeljövőben?
 
K.T.: - Minden szerdán a RockBurger Bárban zenélek a Nagymező utcában. Kéthetente kedden pedig a Rizmajer Sörházban a Blahánál. Ezen kívül rengeteg alkalmi felkérésem van szervezés alatt.
 
Rockbook: - Mik a terveid a 2018-as évre?
 
K.T.: - Elhamarkodott dolog lenne bármi konkrétumot mondani jelen helyzetben. Nem forrott még ki minden. Nemrég jöttem ki egy évekig tartó csendből, várakozásból, ha úgy tetszik: súlyos depresszióból, önbecsülési összeomlásból. Rengeteg lehetőségem, ötletem van. Minden erőmmel azon vagyok, hogy a lehető legjobb módon folytatom azt, amit elkezdtem és minden lehetőséget megragadok, ami a jövőbeli kiteljesedésemet szolgálja mind a zenében, mind magánéletben. Azután írok egy könyvet, ahogy boldog-boldogtalan teszi ezt indokoltan-indokolatlanul…hehe.
 
Rockbook: - Köszi az interjút!
 
 
Támogatónk a Hangfoglaló Program.
 
 
 
Balogh Péter