„Alapvetően mindig pozitívan tekintünk a jövőbe”- Interjú Kovács Tamással
Kovács Tamás zenészcsaládban nőtt fel, édesapja, Kovács Zoltán gitáros-énekes hatására ma is a zene a hivatása. 2013-ban a „Debrecen Hangja” tehetségkutató megnyerése után merült fel benne a gondolat, hogy saját zenekart alapít. A Kovács Tamás Band (KTB) stílusa a tradicionális blues és a 80-as évek soft rock irányzatain alapszik, de a tagok különböző zenei érdeklődése révén sokféle hatás érvényesül benne. Tamás a saját zenekara mellett tagja a MoneyRoll együttesnek, korábban pedig a debreceni P. Box-ban is dobolt. Jelenleg a KTB mellett a Moneyroll és Smith Rock Family zenekarok tagja is, amely azért fontos, mert az a családi rockzenekarunk, amelyben 9 évesen kezdett el dobolni (azóta már gitározik is benne) és még mindig aktív, ahol Szabó Krisztián (az interjú és a csapat másik oszlopos tagja) is gyakran vendégszerepel náluk.
Rockbook: Zenészcsaládban nőttél fel, édesapád is zenész, mondhatjuk, hogy a zene a véredben van, te így gondolod? Emlékszel az első zenei élményeidre?
Kovács Tamás: Mindig jó zenék szóltak otthon, emlékszem, hogy mindenféle pop és rockzenét hallgattunk, de a nagy kedvencek a TOTO, illetve George Benson voltak. Már gyermekkorunkban látszott, hogy Zozó bátyámmal (a KTB basszusgitárosa – a szerk.) rajongunk a zenéért. 5 évesen édesapám elvitt bennünket egy koncertre, ahol ők játszottak, az élőzene itt teljesen rabul ejtett és ez azóta sincsen másként. A rajongók reakciói, a hangulat semmi máshoz sem hasonlítható. 9 évesen kezdtem el dobolni, ekkor már teljesen eldőlt számomra, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Ez a szenvedély azóta is tart, semmit sem csökkent.
Rockbook: 2013-ban Debrecen hangja lettél, hogyan élted meg ezt?
K.T.: Mivel addig inkább “csak” dobosként ismert a közönség, illetve a szakma, nagy öröm volt számomra, hogy énekesként is megmérettettem magam egy tehetségkutatón, amelyet sikerült is megnyernem. Mindenképp fordulópont volt ez az életemben, ettől a ponttól már énekesként is építhettem a karrierem. Ezután pedig úgy gondoltam, hogy nem csak feldolgozásokat szeretnék énekelni, ezért elkezdtem saját dalokat írni, majd megalapítottam gitáros-énekesként a KTB-t.
Rockbook: 2015-ben alakultatok, hogyan értékelnéd ezt az időszakot?
K.T.: Sok mindenen vagyunk túl, az elején baráti és családi társaságként indultunk, sok mindent elértünk, de természetesen számos tervünk van. A COVID nagyon megviselt minket is, dalokat természetesen írtunk, de a lelkiállapotunkra nagyon kihatott. Az indulásnál azt tudtam, hogy nem szeretnék beállni a sorba, mindenféle slágerekkel egy CD-re haknizni, hanem valódi zenészekből álló, élőzenét játszó produkcióval akarok bizonyítani. Akkor is tudtam, hogy ez a nehezebb út, de számomra csak ez tűnik járhatónak. Az elmúlt időszakban írtunk számos dalt, készítettünk klipeket, most azon dolgozunk, hogy ezekből és az új ötletekből egy albumot készítsünk, és megpróbáljunk ezzel eljutni olyan helyekre, színpadokra és a médiába is, ami eddig nem volt túlságosan hatékony. Hiszek benne, hogy van igény erre a fajta zenére, de nagyon nehéz eljutni a közönséghez komoly háttér nélkül, önerőből. Ez a járványidőszak pedig kifejezetten nehézzé tette ezt, ezért is várjuk azt az időszakot, amikor ismét tervezhetőbbé válik ez a műfaj a zenekarok és a közönség számára is. Addig is maradnak a dalok és az internetes csatornák.
Rockbook: Élőzene pártoló ember vagy, akit nem elégített ki, hogy CD-re énekeljen. Mit gondolsz az élőzene mai lehetőségeiről, helyzetéről, különösen a COVID után, illetve annak árnyékában?
K.T.: Ez a világ a trendeket követi, ami a rádiókra és más médiumokra is igaz, ezért is mondtam korábban, hogy mi a nehezebb utat választottuk. Szerintem alapból még nem is lenne baj, hogy nem igazi zenészek, nem az általuk írt dalokkal és sokszor nem is a saját hangjukkal érvényesülhetnek, de ennek olyan varázsa sohasem lesz, mint az élőzenének. A baj azzal van, hogy ezek a produkciók itthon gyakorlatilag elveszik az összes helyet, ha megnézzük, néhány nagyobb élőzenei produkción, főleg a „nagy generáció” tagjain kívül az utóbbi időben ritkán találunk eredeti, új és sikeres élőzenét játszó produkciókat. A COVID pedig nagyon nehéz volt és még most is az a számunkra, hiszen egy koncerten pont az a célunk, hogy a laikusok számára is élvezhetővé tegyük a komolyabb zenei alapú dalokat is. Az underground szinten a magyar zenészek 80%-a azzal küzd, hogy amellett, hogy eladható legyen megmaradjon hitelesnek is, hogy ne csak magának játsszon, de el is ismerjék, ez pedig élő találkozók nélkül nem könnyű. Embert próbáló időszakon vagyunk túl, azonban sokat segít, hogy nagyon jó barátság fűzi egymáshoz a tagokat, és alapvetően mindig pozitívan tekintünk a jövőbe.
Rockbook: A legújabb klipetekben a "Repítsen bármerre a szél"-ben megjelenik egy Deep Purple utalás is. Mit jelentenek ők számotokra?
K.T.: Őket mindenki nagyon szereti, Krisznek pedig abszolút kedvence, hiszen az ő zenéjüknek is a blues rock az alapja, ehhez nagyon jól társul Krisztián Hammond orgonája is, amely abszolút kiváló hangzást ad nekünk. Ő 2020-ban csatlakozott hozzánk és nagyon örülünk ennek. A KTB-ben picit más stílusban kell játszania, mint korábban a P. Box-ban, de szerintem ez egy izgalmas zenei kihívásnak is felfogható. A KTB azonban stílusában nem hasonlít akár a Deep Purple-höz, akár más klasszikus hard rock zenekarhoz, inkább úgy mondanám, hogy biztosan fellelhetők ezek a hatások is sok más mellett a zenénkben.
Rockbook: Hogyan határoznád meg a stílusotokat a rockzenén belül? A 80-as évek soft rockjához szoktak titeket hasonlítani, mennyiben érzed ezt találónak?
K.T.: Nagyon sokféle stílust szeretünk, de mégis hasonlókat, ez a sikerünk titka is, illetve hozzájárul ahhoz, hogy nagyon jól együtt tudunk dolgozni. Figyelünk egymásra is, ami nagyon fontos koncerteken, próbákon, dalszerzés közben. A stílusmeghatározás tökéletes, az én hangom nem hard rock hang kifejezetten, ezért is szeretjük a lírai, érzelemdús dalokat. Nagy példaképeink, a Toto, Sting, Eric Clapton, Bon Jovi. Alapvetően (nem tudatosan) a 80-as évekből építkezünk és mivel emellett blues rajongók is vagyunk, ezért a blues is fellelhetők a dalainkban.
Rockbook: Létezik olyan, ami úgy érzitek, hogy nem férne bele a stílusotokba?
K.T.: Természetesen van több olyan irányzat, amit nem, vagy nagyon átírva lehetne csak beépíteni a zenénkbe, alapvetően azonban nem a stílus, hanem a minőség, ami meghatározza az adott produkciót, és mi ebben mindig az igényességre törekszünk.
Rockbook: Több dalotok is angol nyelvű, a legismertebb a "Lose My Mind". Mennyire nyitnátok külföld felé?
K.T.: Nem bánnánk egy európai turnét, vannak skót, angol, amerikai barátaink, akikkel ez mindig felmerül, hiszen a stílus, amit képviselünk nagyon népszerű az angolszász vidékeken, felléptünk több céges rendezvényen is, ahol a külföldiek nagyra értékelték a zenénket. A gond az, hogy itthon viszont inkább a magyar nyelvű dalokra lenne igény. Nehéz találó magyar szöveget írni, nem is sok ember van, akinek ez sikerül itthon. Az angol nyelv rövidebb szótagokat használ, könnyebb a szövegírás, de hát ez alapvetően egy angolszász műfaj. Próbálkozunk magyar és angol szövegekkel is, bár nyilván az lenne ideális, ha minden dalnak lenne mind a két nyelven egy-egy verziója.
Rockbook: Hol találkozhatunk veletek?
K.T.: Ami biztos volt még 2021-re, az az idei november 13-ai debreceni koncertünk, korábban volt nyáron és az ősz elején néhány buli, de a Facebookon és a honlapunkon minden információ megtalálható lesz. Jövőre még nem tudunk fix időpontokat a negyedik hullám miatt, de az biztos, hogy lesznek fellépések.
Rockbook: Milyen munkálatok zajlanak jelenleg? Elárulhatsz kulisszatitkokat?
K.T.: Számos ötletünk van, három dalt írtunk az utóbbi időben, van alapanyag, amiből dolgozzunk. Sok felület van, ahol népszerűsítjük majd ezeket (Facebook, Instagram, TikTok), illetve felmerült CD készítése is.
Rockbook: Nagyon köszönjük az interjút és további nagyon sok sikert kívánunk nektek!
Niki
Támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program.
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
