Alissa White-Gluz: "nagyon fontos, hogy hallgassunk az ösztöneinkre"
Mozgalmas időszakon van túl Alissa White-Gluz: 2025 novemberében derült ki, hogy távozik az Arch Enemy-ből, azóta pedig saját zenekart alapított Blue Medusa néven és nemrég a DragonForce-hoz is csatlakozott. Az énekesnő a Moshpit Passion-nek foglalta össze, hogy mit tanult meg önmagáról, a metal színtérről és az elvárásokról az elmúlt hónapokban és években.
"Kiderült, hogy nagyon rugalmas vagyok és megtanultam, hogy nagyon fontos hallgatnunk a megérzéseinkre a különböző helyzetekkel és emberekkel kapcsolatban, mert lehet, hogy később megbánjuk, ha elnyomjuk magunkban ezeket a belső hangokat. Szerintem mindannyian érezzük, hogy valami biztonságos-e vagy sem, de néha figyelmen kívül hagyjuk az ilyen megérzéseinket, mert úgy gondoljuk, hogy akkor leszünk profik, ha megteszünk bizonyos dolgokat. A legtöbb előadóhoz hasonlóan én is sokáig úgy gondoltam, hogy a zene mindennél előrébb való. Nem számít, ha emiatt nincs időm enni, családot alapítani vagy éppen befejezni a tanulmányaimat. Csak az számít, hogy beüljek a turnébuszba és nyomjam megállás nélkül.
Bizonyos mértékig még mindig ilyen vagyok, de már törekszem rá, hogy legyen valamiféle egyensúly az életemben, hiszen vannak más fontos dolgok is, például a szeretteim vagy az egészségem. Sokan elfelejtik, hogy nem termékek vagy gépek vagyunk, hanem emberek, a családunkkal töltött idő pedig olyan kincs, amit később már nem kaphatunk vissza. Kihagytam a nagyszüleim temetését, a barátaim esküvőit, az unokahúgaim és az unokaöcséim születését, mert mindig úton voltam és ezeket már nem tudom bepótolni. Persze a zene az életünk, de fontos, hogy emberként is tiszteljük önmagunkat."


