"Az érték mindig megmutatja magát" - Lead Zeppelin koncertbeszámoló: 2022.03.26. Muzikum
Lead Zeppelin - 2022.03.26. Muzikum
Körülbelül 20-25 éve tünedeztek fel az első “cover-bandek”, vagy “tribute-zenekarok” a magyar rockzene nem éppen végtelen horizontján, és megjelenésükkel együtt megindult a fanyalgás is. Hogy ezt most minek, “úccse lesz olyan, mint az eredeti”, “ha már Purple-t, Zepp-et Floyd-ot Doors-t akarok hallgatni, felteszem lemezen b…meg”. Satöbbi. De a zenészek nem adták fel, és mára hál’Istennek komoly tribute-kultúra működik Magyarországon, rendkívül színvonalas együttesekkel.
Ezek közül is kiemelkedik a Lead Zeppelin, amelynek koncertjére ismét rácsodálkozhattunk múlt szombaton a Muzikumban. A koncertet beharangozó anyaga “Going to California” címmel hirdette a programot, én ebből olyasmire gondoltam, hogy a Zeppelin akusztikusabb, ha úgy tetszik hippis oldala fog megmutatkozni. Nem egészen ez történt.
Gyakorlatilag egy Led Zeppelin “Best of…” műsort zúdított a Tisztelt Nagyérdemű nyakába a zenekar, amely már az első számtól kezdve a teljes telt házat magával ragadta. Aki végigolvassa a setlistet láthatja, hogy nem túloztam, már a koncert első félidejében olyan számokat zúzott le a zenekar, mint a “Rock And Roll”, a “Black Dog”, a “How Many More Times” és a “Stairway To Heaven”. Mi lesz itten a második részben? - néztünk egymásra tanácstalanul a szünetben. De jelentem, a zenekar megoldotta! Itt kapott helyet három olyan nóta, amely a program címéből következő asszociációkat keltette életre, a “Going To California” (Gerdesits Ferenc mandolinjátékával!), a “Four Sticks”, amelyet György Andrea hegedűszólója az este legszebb pillanatai közé emelt, és, ha már hegedű is volt a színpadon, a “Kashmir.” No de, ez a lazább rész a “Dazed and Confused” kb. 8 perces és a “Whole Lotta Love” vagy 12 perces verziója közé volt beszerkesztve! Mondhatni életmentő jelleggel. Zárásként az “Immigrant Song”-ra volt idő, a betervezett “
Communication Breakdown” hiányában elmaradt. (Az a fránya idő, az ne volna! Ezzel együtt nem hinném, hogy bárki elégedetlenül hagyta el a helyszínt.)
Nyilván már a koncert eleje felé, a negyedik, ötödik rockbomba táján rácsodálkozott az ember, hogy Te Jó Ég, mekkora zenekar is volt a Led Zeppelin, ugyanakkor penge élesen egyértelművé vált az egész tribute értelme. Általában is a zene, de a rock aztán főleg, színpadi műfaj. A színpadon él, üt, működik a legjobban. Hihetetlen feltöltődés, lelkesítő energiatöltet, amikor egy már nagyjából 40 éve nem létező, ugyanakkor korszakalkotó zenekar művei a színpadon teljes pompájukban meg tudják mutatni magukat, mivel értő, és megfelelően képzett zenészek szólaltatják meg őket. Mert a Lead Zeppelin zenészeire (és vendégeikre) nem lehetett panasz.
György Andrea (hegedű) közreműködéséről már ejtettünk szót, azt gondolom markáns egyéni színekkel gazdagította a programot.
Sipeki Zoltánról (gitár) már régen tudható mennyire sokoldalú zenész, de azt hogy Jimmy Page “bőrében” érzi magát talán a legjobban, ismét bizonyította szombat este.
Körmendi Roland (ének) nekem őszintén szólva hihetetlen jelenség, teljesen magabiztosan, erőlködés és felesleges frazírok nélkül vágta ki a legnagyobb Robert Plant áriákat is, mondjuk a “How Many More Times-ban, vagy a Whole Lotta Love”-ban akár.
Tudjuk, a Zepp egyik “titka” John Bonham dobolása volt, Gerdesits Ferenc (dob) a kellő súllyal, dinamikával biztosította a mindent meghatározó alapokat, kár, hogy a “Moby Dick” csak motívumként tűnt fel az estén, ebben a számban még bontakozhatott volna kifelé. (Ide jönne most egy szmájli, ha a közösségi medián volnánk.)
Az eredeti Zeppelin tagok közül persze a multi-instrumentalista John Paul Jones sem egyszerű feladvány. Billentyűs énjét Fóris Szilárd jelenítette meg, mint vendég, kiválóan. Vörös “Vöri” Gábor (basszusgitár), amellett, hogy nagyszerűen hozta a Zepp esetében elvárható basszus-dübörgést, a “színpadi munkában”, abban a bizonyos rock-kisugárzásban is erőteljesen közreműködött, egészen másképpen, mint JPJ., de ő is vitte a hátán az estét. (Vöriről tudni érdemes, hogy a zenélésen túl a rock területén koncert-szervezéssel foglalkozik, neki (is) köszönhetően jött létre több ízben egészen valószínűtlen színvonalú Woodstock-emlékest, ahol nem csak a The Who, Hendrix, Zeppelin, Stones, hanem Santana, Joe Cocker és Crosby, Stills, Nash and Young tribute zenekarok is felléptek!!!)
Szóval a Lead Zeppelin háza táján ez a zene, ez a fránya, már ezerszer eltemetett rockzene, komolyan van gondolva. Hatalmas rizikót vállalnak koncertről koncertre (hiszen az összes számot kívülről tudja a közönség, és bizony önkéntelenül is összehasonlít), viszik tovább a zenélés örömét, sugározzák szét az üzenetet: Nem kell a középszerűség uralmába belenyugodni! Nem kell elhinni, hogy csak felejthető szezonális slágerecskék létezhetnek. Az érték mindig megmutatja magát. Pláne, ha valakik nem hagyják a hanghordozókra, hanem kiállnak a színpadra és elkezdik, hogy aszongya:
It's been a long time since I rock-and-rolled
It's been a long time since I did the Stroll
Ooh, let me get it back, let me get it back
Let me get it back, baby, where I come from
It's been a long time, been a long time
Been a long lonely, lonely, lonely, lonely, lonely time
A lonely, lonely-nál már probléma nem lehet a közönség reakciójával, ameddig rockzene van a világon.
A koncerten elhangzott dalok:
El Bandi
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
