A Perihelion nem mai zenekar, ha lehet azt mondani a debreceni Neochrome hamvaiból született újjá. Katonka Barna dobossal és Vasvári Gyula énekes-gitárossal beszélgettünk a múltról, jelenről és a jövőről.

Rockbook: Úgy gondolom elég hosszú út vezetett idáig. Emlékszem, amikor a Neochrome berobbant a black-death metal undergroundba, némi idő elteltével (és két lemez után) egy érdekes metamorfózison ment keresztül. Az énekes kiválása után, Neokhrome néven futott egy ideig a csapat, és ha jól tudom egy lemez is készült. Majd megszületett a Perihelion. Hogyan éltétek meg ezeket az alkotási fázisokat?

Katonka Barna: Így van, Neokhrome név alatt egy album látott napvilágot 2012-ben, Perihelion címmel, bár akkor sejtelmünk sem volt, hogy később ez lesz a zenekar neve is. Azt azonban a lemez dalainak megírása előtt is tisztán éreztük, hogy nagyon nagy változások vannak készülőben, erről akkoriban sokat is beszélgettünk Gyulával. Ez az időszak rendkívül izgalmas volt, olyan zenei utakra léphettünk, melyre korábban nem volt lehetőség. Azonban már közvetlenül a lemez megjelenése után tudtuk, hogy innen is tovább kell lépnünk és ha lehet, még nagyobbat, nem kevés kockázatot vállalva ezzel. Az alkotási fázisokat mindig nagy örömmel éljük meg, nem különben a végeredmény megszületését. Tény, hogy számunkra ez az új korszak sokkal több izgalmat, lehetőséget tartogat.

Rockbook: Mennyire volt tudatos ez a fejlődés nálatok?

Katonka Barna: Tudatosságot talán csak annyit érdemes keresni eme folyamat mögött, mint amennyi a változás, fejlődés iránti vágyunkból fakadt. Ez a vágy hajt előre, szinte mindent ennek rendelünk alá, s amíg van ez a hajtóerő, addig meglesz a motiváció is. Tehát bizonyos aspektusból beszélhetünk tudatosságról, de soha nem megtervezett, matematikai formulákkal leírható, kiszámított sablonokban gondolkodunk. Fejlődést, dalszerzést hitünk szerint nem lehet áruvá zülleszteni, ezek a dolgok mind lelki síkokon születnek, s maguktól manifesztálódnak az anyagi világba. Mi csak a csatorna vagyunk, melyen keresztül ez megtörténik.

Rockbook: Manyi távozásakor (Mányák Péter – most Angerseed énekes) hogyan jött az ötlet, hogy átvedd az énektémákat? Mennyire volt nehéz gitározás mellett megoldani ezt?

Vasvári Gyula: Egy darabig felmerült, hogy keresünk új énekest, de aztán úgy gondoltuk, hogy jobb lenne „egy kézben tudni” ezt a posztot, hiszen mi tudjuk a legjobban, hogy mit akarunk zeneileg létrehozni. Azt már tudtuk, milyen egy olyan énekessel egy zenekarban lenni, akivel folyamatos konfliktusok vannak abból eredően, hogy mi más, új hangulatokat akarunk megjeleníteni a zenével. Innen kiindulva különösen nagy kockázatot vállaltunk volna egy újabb énekessel. Furcsamód nem volt igazán nehéz gitározás mellett megoldani az énekesi feladatokat, pláne, hogy az elején nem is gondolkodtam tiszta énekben, az extrém éneklés meg nem igazán nehéz, bár nem is túlzottan izgalmas előadói részről sem.

Rockbook: Hogyan képezted ki a hangodat a dallamos énektémákra? Jártál valakihez vagy ösztönösen jött a zenével?

Vasvári Gyula: Korábban soha nem énekeltem és most sem járok tanárhoz. Biztosan jó lenne több szempontból is, segítene elsajátítani bizonyos technikákat. Ugyanakkor sok dologra jöttem rá magamtól is ebben a 2-3 évben, amióta rendes énektémák vannak a zenénkben. Egyébként mondható ösztönösnek is ez a váltás, viszont régi vágyam, hogy valódi ének legyen a zenénkben, mert az extrém éneklés már cseppet sem elégített ki, okafogyottnak éreztem és nem tudtam vele kifejezni azt, amit szeretnék. A harmadik Neokhrome lemezzel („Perihelion”) elindult egy újabb zenei átalakulás és ennek során az extrém éneket szinte teljesen magam mögött hagytam. Ha tovább folytatom, az már nem én lettem volna.

Rockbook: A csapatban ketten: Barna (Katonka Barna – dobos) és Gyula (Vasvári Gyula – gitáros, énekes) állandónak mondható. Mutassátok be a csapat többi tagját kérlek! Hogyan találtátok meg őket?

Vasvári Gyula: Krisztiánt (Szabados Krisztián – gitár) a harmadik Neokhrome lemez után vettük be a zenekarba, mivel ekkoriban szállt ki a gitárosunk. Mindig nehéz kérdés új zenésztársakat keresni, a mi esetünkben pedig főleg a zenei nyitottság volt a fő szempont. Krisztián maximálisan beleillett ebbe a képbe, csakúgy, mint Balázs (Hubicska Balázs – basszusgitár). Balázst korábban is ismertük a miskolci Karst zenekarból, de fogalmam sem volt róla, hogy amúgy Debrecenben él. Amikor ez kiderült, akkor persze azonnal felhívtam.

Katonka Barna: Talán ez az eddigi legjobb felállásunk, hihetetlen a zenei kohézió, fél szavakból megértjük egymást, s ez nem csak az én véleményem. Ráadásul nem utolsó szempont, hogy ilyen kvalitású zenészekkel játszhatunk együtt, akik egyre inkább kiveszik részüket a dalírásból is.

Rockbook: Idáig csak a Zeng-et és Hold-at hallgattam meg bandcamp-en. Teljesen más muzikális univerzumok, mint amit eddig hallottam Tőletek. Hogyan definiálnátok a Perihelion zenéjét annak,  aki mondjuk, csak most ismerkedik meg Veletek?

Vasvári Gyula: Számomra ez képtelenség, soha nem tudtam szavakba önteni a saját zenénket. Természetesen lehet különféle stílusirányzatokkal, vagy más zenekarokra történő hivatkozással körülírni a zenét, de ebben szerintem mások jobbak :)

Rockbook: Elég termékeny a formáció, 2 nagylemez és 2 kislemez idáig. A Neochrome-os névváltoztatás után ugye készült egy lemez, ami a Perihelion nevet viseli. Ez később új zenekarnév lett, majd valahogy debüt anyag is. Mindkét bandánál megtaláltam ezt a lemezt, annyi különbséggel, hogy a nálatok pár számmal több van, köztük egy VHK feldolgozás is. Hogy van ez most pontosan?

Katonka Gyula: Perihelion név alatt eredetileg egy nagylemezünk jelent meg „Zeng” néven, melyet megelőzött egy 3 számos EP („Nap fele néz”), melyen szerepelt az általad említett VHK dal is. A Perihelion című nagylemez eredetileg a Neokhrome harmadik, egyben utolsó lemeze volt. Egy tengerentúli megjelenési lehetőség miatt azonban újra kiadtuk, immár Perihelion néven, s így kerültek rá az első EP-nk dalai is bónuszként. Egyébként úgy is értelmezhetjük, hogy a „Perihelion” a Perihelion első, vagy talán inkább nulladik lemeze. Nézőpont kérdése.

Rockbook: Mi a következő anyag, a Zeng fő témája szövegileg és zeneileg?

Vasvári Gyula: Ahogy a lemez címéből is érezhető, zeneileg ez az album számunkra egy hatalmas térbe berobbanó hangorkánt fest meg. A szövegek témái hasonlóak a harmadik Neokhrome anyagéhoz, csak ott mindez még angolul került megfogalmazásra. A „Vég se hozza el” című dalunk szövege például a magyarság történelmének keserű tapasztalásaiból indul ki, ugyanakkor pozitív, optimista és az emberi nagyságba vetett hit a fő mondanivalója, míg a „Végtelen kék” szövege egy kozmikus utazást mesél el. Természetesen a magyarra váltással jóval sokszínűbb módon tudtam mindezt megvalósítani.

Rockbook: Mennyire vagytok elégedettek azzal az albummal?

Katonka Barna: Én személy szerint teljesen elégedett vagyok. Egyetlen korábbi lemezünk esetében sem éreztem még ilyet, közel egy évvel a megjelenés után. Nyilván most jöhetnének a klisék, közhelyek, hogy ezt, vagy azt máshogy csinálnék, stb., de abszolút felesleges utólag ezen rágódni. Számomra mai napig egy tökéletes lemez, pont olyan, amilyennek lennie kellett ott és akkor. Ezen az anyagon tudtuk talán legjobban megközelíteni azt a zenei világot, mely legközelebb áll hozzánk. Az út előttünk fekszik, csak haladni kell előre.

Rockbook: Ki festette a borítót és vele, hogy kerültetek kapcsolatba?

Vasvári Gyula: Costin Chioreanu egy román művész, aki az egyik legelismertebb és legnépszerűbb név most a nemzetközi metal undergroundban és nem csak az undergroundban. A 2014-es „Nap fele néz” EP-nk címadó dalára szerettünk volna videoklipet forgatni és így merült fel Costin neve. Írtam neki egy levelet és nagy meglepetésemre szinte azonnal válaszolt. Írta, hogy annyira tetszik neki ez a dal, hogy alig várja, hogy együtt dolgozhassunk. Utólag belegondolva ez azért is volt jó, mert Costin eléggé elfoglalt és csak olyan projekteken dolgozik, melyek 100%-osan tetszenek neki. Azóta egyébként nagyon jó, baráti viszonyban vagyunk, nemrég turnéztunk is együtt a zenekarával.

Katonka Barna: Az ő munkája a tavasszal megjelent „Hold” EP-nk artworkje is, de pólómintát is készített már nekünk.

Rockbook: Mi a helyzet a legfrissebb anyagotokkal, a Hold-dal? Honnan jött az ötlet, hogy egy Twin Peaks dal feldolgozás is felkerüljön a korongra?

Vasvári Gyula: Ez az EP nagyon rövid idő alatt született meg és zeneileg, illetve a szövegek témáit illetően nagyban különbözik mind a Zengtől, mind pedig a már íródó következő nagylemezünktől, így egyfajta különlegesség tőlünk. A Sycamore Trees a Twin Peaks utolsó részében hangzik el és mikor legutóbb meghallottam, azonnal éreztem, hogy ezt nagyon jó volna megcsinálni. Igazából felvettük már a Zeng lemezhez is, de a kiadó javaslatára lehagytuk a korongról, hogy nagyobb figyelmet kaphasson egy rövidebb kiadványon, így a Hold EP-re újra rögzítettük.

Rockbook: Elég sokat koncerteztek itthon és külföldön egyaránt. Mit éreztek fő különbségeknek egy kinti, illetve egy honi buli alkalmával?

Katonak Barna: Ez attól függ, merre megyünk. A keleti blokk országaiban nagyjából hasonló körülményekkel találkozunk, melyekre a luxus jelzőt nem szívesen használnám, de azért van kivétel. Nyugatabbra jobb a helyzet, de itt sem lehet általánosítani. Emberileg nem igazán van különbség, általánosságban elmondható, hogy mindenhol kellemes meglepetések szoktak érni ezen a téren.

Rockbook: Melyik volt a legemlékezetesebb koncertetek?

Katonka Barna: Rengeteg ilyen van, nehéz kiemelni egyet is. A fesztiválokon a nagyobb színpadok egészen más hangulatúak, de a kisebb klubkoncerteket mégis jobban szeretjük a meghittségük miatt. Volt egy szigetes koncertünk még a Neochrome-mal, ahol az előttünk játszó bandát kb 100-an nézték a 9 ezres HammerWorld sátorban, mi pedig bepánikolva ültünk a backstage-ben, hogy most mi lesz? Soundcheck, utána le a színpadról 2 percre, s kezdődnie kellett a koncertnek. Akkor is le kellett nyomnunk, ha 20 ember van. Kimentünk, felgyúltak a fények, s a sátor tömve volt a keverőig! Ez kb 5-6 ezer embert jelentett. Ez valami egészen elképesztő érzés volt! A többiek biztosan más sztorit mesélnének, de ha holnap kérdeznél, lehet, hogy én is másikat mondanék.

Rockbook: Sajnos még élőben nem láttam a csapatot, az elődjéhez viszont volt már szerencsém. Hogyan képzeljek el egy fellépést? Mivel tradicionális black metal alapú a zenétek, azt gondolná az ember, hogy arcfestés, csuklya, szögecselt fekete cuccok tömkelege az állandó imidzs. Viszont ahogy meghallja az ember, az éteri dallamokat, egyből szertefoszlik ez a benyomás.

Vasvári Gyula: A zenei átalakulással a vizuális eszközökről alkotott elképzeléseink is gyökeresen megváltoztak. Nem helyezünk túl nagy hangsúlyt erre a kérdésre már, inkább az a célunk, hogy a közönség is érezze, amit mi érzünk, ha a színpadon zenélünk. Mivel ez egy fesztelen, a zenélés szeretetén alapuló érzés, így a túlzásba vitt, túlzottan megtervezett, színpadias és emiatt sokszor sablonos vizuális eszközök szinte lehetetlenné tennék ezt.

Rockbook: Sok helyen olvastam, hogy a Vágtázó Halottkémek (amit magam is nagyon szeretek) black metal verziójának tekintik többen a zenekart. Ez valahol nagyon megtisztelő és szerintem egy új útirányt is jelöl számotokra. Mit gondoltok erről?

Katonak Barna: Vicces, de én nem hallottam még ezt, mármint, hogy a VHK black metal verziója lennénk, bár már semmin sem lepődöm meg. Egyrészt nem vagyunk senki verziója, másrészt black metal sem igazán vagyunk. A VHK az általam egyik legjobban tisztelt és szeretett zenekar a planétán, s valóban talán a legmegtisztelőbb az, hogy egy kontextusban említenek velük, de azért azt nem gondolom, hogy egyfajta alternatív változat lennénk. Szeretném, ha a VHK-val kapcsolatban csupán a két zenekar közötti baráti viszonyt emlegetnék, mint ahogy az valójában van is. Az, hogy esetleg a közös zenei gyökerek miatt mégis van párhuzam egyes bandákkal, szerintem természetes.

Rockbook: Ha nyitott szemmel jártok a világban, biztos észrevettétek, hogy black metal műfaja ment keresztül a legtöbb változáson az évek során. Fura fúziók egymás hátán, végeláthatatlan avantgárd elemek épültek bele a sötétlő fekete testbe, valaki zajjal keverte, míg mások disszonanciával és ambient-tel. Az Ördög nem alszik. Van, aki a fejlődés útját választotta és teljesen átalakult, lásd.: Ulver vagy akár az Enslaved. Hova fejlődhet még egy olyan zenekar, mint a Perihelion?

Vasvári Gyula: Ez a lehető legjobb, ami történhetett a műfajjal, hiszen ez is csak azt mutatja, hogy életképes és meg tud újulni. Számtalan végtelenül kreatív alkotó létezik, akikre így vagy úgy nagy hatással volt ez az irányzat és ebben gyökerezik a mai zenéjük. Ami a mi zenei jövőnket illeti, biztos vagyok benne, hogy az fog történni, ami eddig is: hagyjuk magunkat sodródni az árral és amíg lesz zene, ami rajtunk keresztül kíván alakot ölteni, addig mi is létezni fogunk.

Katonka Barna: A Perihelion dalok születése teljesen spontán folyamat, előre nem kiszámítható. Nem tudjuk soha, mi fog születni, ezért is olyan izgalmas a dalírás összes fázisa. A fejlődés számomra akkor történik meg, ha minél nagyobb részt be tudunk építeni a zenénkbe saját magunkból, a lényegünkből, ha úgy tetszik a lelkünkből. Akik ismernek, tudják, hogy soha nem fogunk kiadni két egyforma anyagot, de hisszük, ez a töretlen fejlődés egyik ismertető jegye.

Rockbook: Köszönöm az interjút!

Vasvári Gyula: Köszönjük szépen!

A zenekar elérhetőségei: Facebook, Bandcamp

Támogatónk a Nemzeti Kultúrális Alap és a Cseh Tamás Program.