Bejelentkezés

x
Search & Filters

BlackLore: 'Legend of the Lich Pirate I' lemezkritika



Nincs gyerek, aki ne kapta volna meg számtalanszor minden idők egyik legidegesítőbb kérdését, a „mi leszel, ha nagy leszel?”-t. 5-10 éves korban nem sokaknak van erre pontos válasza, így a többség vagy a szülők foglalkozását említi, vagy esetleg kukás, rendőr, focista, vagy éppen hercegnő szeretne lenni. Határozottan emlékszem azonban, hogy én egy időben – elsősorban a nagysikerű Sandokan című sorozat hatására – a kalóz akartam lenni, és bár ez sajnos végül nem jött össze, a BlackLore nemrég megjelent első albuma, a Legend of the Lich Pirate I visszahozta ezeket az emlékeket, sőt, ennél jóval többet is adott.
 
 
Mielőtt jobban belemennénk az album ismertetésébe, le kell szögezni, hogy a BlackLore nem kalózmetalt játszik, legalábbis semmiféleképpen nem abban az értelemben, mint mondjuk az Alestorm és a Swashbuckle, a műfaj veteránja, a Running Wild viszont már egész jó kapaszkodó lehet. Alapvetően azonban inkább power és speed metalos zenei alapokról van szó, amiket erősen fantasy ihletésű szövegek tesznek teljessé. Az pedig már a zenekar weboldalának böngészése közben kiderül, hogy itt bizony nem csupán holmi jelmezes parádézásról van szó, hanem egy lenyűgöző alapossággal kidolgozott, fiktív történelmi háttérrel, amit meseként vagy legendaként is élvezettel olvashatunk, mert annyira magával ragadja az embert. Ennek megfelelően a banda tagjai is komoly eredettörténettel gazdagodtak: itt senki sem csupán énekes, gitáros vagy dobos, hanem árnymágus, viharkovács, druida, alakváltó és véridomár tisztséget tölt be.
 
Ennek tükrében egyértelmű, hogy a fantasyk és a szerepjátékok szerelmesei előnyben vannak, de a többiek se riadjanak meg, mert a banda albumának „laikusként” is érdemes adni egy esélyt, mivel izgalmas, üde színfolt a zenei palettán, különösen a hazai mezőnyben. A zenekar természetesen a lemezhez is alapos leírást készített, amit mindenképpen érdemes elolvasni és átböngészni, de enélkül is bátran belevághatunk a hallgatásba, mivel a dalszövegekből kirajzolódik a teljes kép. A Legend of the Lich Pirate I egy konceptalbum, amelyben egy ifjú hős történetét ismerhetjük meg, aki egy kalózhajóra keveredik, ahol lázadást szít és végül ő lesz az új kapitány, de ez tényleg csupán a felszín, és ennél jóval összetettebb, komplexebb és színesebb történetről van szó.
 
 
Az album hossza nagyjából 47 perc, amit mindössze 7 dal tesz ki, de ez persze nem számít kirívónak egy ilyen műfajban, különösen egy teljes történetet felölelő anyag esetén. A Blood in the Sea című nyitódalban megismerhetjük a főszereplőket – a történetben és a zenekarban egyaránt – és ezután már pontosabb képet kapunk arról, hogy mi is vár ránk a továbbiakban. A hangulat nekem némileg a 80-as éveket és Alice Cooper világát idézte a már említett power- és speed metalos elemek mellett, de mint egy csipetnyi thrash-es íz is lenne benne. A koronát pedig Niuve, a druida, azaz a BlackLore énekesnője teszi fel, akit igazán egyedi hanggal áldottak meg Loria istenei – ha már a zenekar innen származtatja magát a mitológiai hátterében – amit hirtelen nem is tudnék senkiéhez hasonlítani, az viszont biztos, hogy ehhez a zenei világhoz és történetmeséléshez tökéletesen passzol. Azonban nem csupán az ő hangját hallhatjuk: időnként ugyanis a fiúk is bekapcsolódnak, sőt, néha egyenesen a férfi hang kerül előtérbe hosszabb-rövidebb időre.
 
 
A Birth of a Pirate elején egyszerre csendül fel a női és a férfi ének, majd a lassabb kezdést egyre jobban felpörgő és erőteljesebb folytatás követ, ami egyébként a lemez több dalára is jellemző. Minden szerzeménynek megvan a maga íve, mind a történet, mind a zene szempontjából, ezért könnyen az az érzésünk támadhat, mintha egy könyv egy-egy fejezetét hallanánk. A szövegekre mindenképpen érdemes nagyon odafigyelni, így ha az online zenehallgatás mellett döntünk, érdemes a YouTube-os verziót választani, ahol folyamatosan futnak az aktuális sorok a videóban, így garantáltan nem maradunk le semmi fontosról.
 
Egy konceptlemezt nem egyszerű részekre bontani, de ha mégis választani kellene egy csúcspontot, számomra a negyedikként érkező Iloveyous with Abuse az, ami már előzetesen megfogott a címével, aztán pedig a dallamával, a felépítésével és a szövegével is, ami teljes egészében nagyszerű munka, de a „freedom’s not your privilege, it applies all around, and iloveyous with abuse just somehow doesn’t count” sor különösen megmaradt bennem, és egyúttal azt is jól mutatja, hogy az albumon megjelenő gondolatok nagyrésze a sztorin kívül, akár a saját életünkre vonatkoztatva is értelmezhető. Emellett kiemelném még a This Town is Beautiful-t is, amely a különleges dallamával és hangulatával talált be nálam, ráadásul a kemény férfi- és a lágybab, dallamosabb női ének kombinációja is nagyszerűen működik benne.
 
 
A lemez címében szereplő 1-es számból sejthető, hogy a történet még korántsem ért véget és csupán az első „kötettel” ismerkedhettünk meg, vagyis a kalózsztori minden bizonnyal folytatódik majd a banda következő albumán, vagy legalábbis valamikor a jövőben. Az album hallgatása közben többször is elgondolkoztam azon, hogy vajon milyen lehet egy BlackLore fellépés, mivel a sajátos tematika miatt valószínűleg nem egy átlagos koncertről, hanem sokkal inkább egyfajta zenés színházi előadásról lehet szó, melynek során teljes egészében megelevenedik a Legend of the Lich Pirate I anyaga – de persze erről majd személyesen kell meggyőződnöm.
 
A BlackLore első albuma tehát egyrészt ajánlott mindazoknak, akik egyszerűen csak egy minőségi metal lemezre vágynak, jól kidolgozott és felépített dalokkal, hosszú, de végig izgalmas és érdekes szólókkal. Ebben az esetben nem is feltétlenül szükséges semmiféle háttértudás, hiszen az album önállóan is megállá a lábán, azonban ha valaki szereti a fantasyket és a legendás, mitikus történeteket, és szeretne egy kicsit kiszakadni a hétköznapokból, a dalok hallgatása mellett bátran merüljön el a szövegekben, valamint a Legend of the Lich Pirate I és a zenekar történetében is, és ismerkedjen meg ezzel a mágiával, varázslattal és kalandokkal teli színes világgal.
 
 
A Legend of the Lich Pirate I album dallistája:
 
01. Blood in the Sea
02. Birth of a Pirate
03. Long Live the Captain
04. Iloveyous with Abuse
05. This Town is Beautiful
06. Friend I've Never Had
07. Spirit Healer
 
Az album teljes egészében meghallatható a zenekar hivatalos YouTube-csatornáján: 
 
 
 
A zenekar elérhetőségei: Facebook, weboldal, Bandcamp, Spotify, YouTube
 
Tóth Mátyás