Eddigi legnyersebb és legőszintébb anyagával tért vissza a Good Charlotte: 'Motel Du Cap' lemezkritika
A Good Charlotte közel három évtizedes pályafutás után tér vissza nyolcadik stúdióalbumával, a Motel Du Cap-pal, amely egyszerre idézi meg a pop-punk fénykorának lázadó hangulatát és mutatja meg a zenekar érett, érzelmes oldalát. Az anyag különlegessége, hogy a banda inspirációját egy 2023-as dél-franciaországi fellépés adta, és az új dalokban a nosztalgia, a kísérletezés és az őszinteség tökéletes egyensúlyban van.
Közel három évtizeddel a debütálásuk után a Good Charlotte visszatért a Motel Du Cap című albummal – egy nyers, őszinte újjáéledéssel, amely egyszerre idézi fel a nosztalgikus pop-punk szellemiséget és ad hozzá érett, megélt érzelmi mélységet.
A marylandi Waldorf városából indult zenekar világszerte több mint 11 millió eladott albummal a háta mögött sosem követte a szabályokat – inkább darabokra törte azokat. A Lifestyles of the Rich and Famous, I Just Wanna Live és The Anthem típusú, ökölrázó himnuszokkal a szívüket viselték a mellkasukon, mint csatában szerzett sebeket, és soha nem hátráltak meg.
Van valami költői abban, amikor egy zenekar újra megtalálja a szikrát egy olyan álomszerű helyen, mint Dél-Franciaország. A Good Charlotte számára ez 2023-ban, a legendás Hotel du Cap magánesküvőjén adott fellépéskor történt meg – itt lobbant lángra újra a tűz. Az eredmény? A Motel Du Cap a banda nyolcadik stúdióalbuma, hét év után az első, amely a nosztalgikus dacolást kifinomult érettséggel ötvözi, bizonyítva, hogy a fejlődés és a kitartás kéz a kézben járhat. Közel 30 évvel a színtérre lépésük után a Good Charlotte visszatért, méghozzá eddigi legnyersebb és legőszintébb anyagával.
A lemezt a progresszív szemléletű Jordan Fish (ex-Bring Me the Horizon) és az alternatív rock egyik keresett producere, Zakk Cervini jegyzi. A Motel Du Cap a múlt és a lendület metszéspontján áll: tiszteleg a banda öröksége előtt, miközben nem ragad le a múltban. Itt a Good Charlotte nem trendeket követ, hanem újraértelmezi saját örökségét – olyan 2025-re szabott pop-punkot alkotva, amelyen még mindig ott van a klubkoncertek, a Warped Tour-ok és a nyugtalan fiatalság pora.
A nyitódal, a Check In at Motel Du Cap egyszerre tematikus és érzelmi kulcsa a lemeznek. Nem csupán hangulatfestő – meghívó is egyben. Fakó neonfények és filmszerű vonósszőnyegek keretezik, tökéletesen megragadva az album célját: személyesnek, őszintének és mindenekelőtt emberinek lenni.
A vezető kislemez, a Rejects az új és a régi egyensúlyát példázza. A verzeiben ott a nyersesség, amit talán az olyan lo-fi punk hatások is inspiráltak, mint az Ultra Q: torzított, pengetett gitárok kísérik Joel Madden vallomásos énekét. Ez kétségkívül Good Charlotte, de friss szűrőn át. A refrén pedig a régi lendülettel robban be – emlékeztetve, miért voltak egykor a pop-punk kívülállóinak poszterarcai. Erik Rojas és Lenna Onto agyament, gyurmaanimációs videója csak tovább erősíti, hogy a banda nem fél a különcségtől sem.
A második single, a Stepper igazi kiemelkedő pont. Ami befelé forduló sétaként indul, hamar euforikus futássá válik, ragyogó gitártémákkal és egyszerre hatalmas és bensőséges refrénnel. „Show up for life” – éneklik a Madden fivérek, és ez olyan, mint egy mantra mindenkinek, aki nehéz évek ködéből lép ki. A klipben a testvérek motelgondnokként figyelik, ahogy a vendégek a zenén keresztül kelnek életre – egyszerre megható és ötletes, a dal lelkének vizuális lenyomata.
A 13 számos album a megszokott pop-punk palettán túl is merészen kalandozik. Az emo poptól a skate punkig, finom elektronikus árnyalatokig sokféle hatás megjelenik. A Zeph közreműködésével készült Pink Guitar álomszerű, lassan kibontakozó, puha és gazdag hangzású – csendesen letaglózó. A Deserve You country-pop melegségét Luke Borchelt vendégszereplése hozza, míg a Petti Hendrix-szel felvett Vertigo füstös R&B textúrákat érint, anélkül, hogy elveszítené a punkfeszültséget. Nem minden kísérlet egyformán súlyos (Life Is Great Wiz Khalifával már-már újdonságszámba megy), de a banda őszintesége megfogja és a földön tartja az anyagot.
A lemezben ott a kitartás is. Az I Don’t Work Here Anymore a középkor kiüresedését vizsgálja, olyan iróniával, ami a The Young and the Hopeless dühét idézi – csak már ősz hajjal és ingatlanportfólióval. A Mean visszanyúl a 2000-es évek eleji GC-haragra, de poszt-pandémiás, nyersebb szűrőn át, míg a Bodies a Good Morning Revival szintetizátoros punkját éleszti újjá modern köntösben. Ez a hangzás még mindig nagyon jól áll nekik.
A Motel Du Cap azonban nem puszta nosztalgia – a szív az, ami kiemeli. Egykor a fiatalos lázadás definíciói voltak, most a sebezhetőségben találtak még erősebbet. Az érettségük nem mesterkélt: karcos, tökéletlen és őszinte. A The Dress Rehearsal és a záró GC Foreverezt az önreflexív irányt viszik tovább – nem végszavak, hanem visszapillantások, miközben tovább haladnak előre.
A Motel Du Cap szövegvilága akkor működik a legerősebben, amikor a félreértettek és kívülállók történetmesélőiként szólalnak meg. A témák ismerősek: identitás, kitartás, dac – de árnyaltabban közelítik meg őket. Ahol egykor csupa nagybetűs düh volt, most önismeret van. Ahol egyszerű dallamok voltak, most rétegzett harmóniák, finom törések és a sebezhetőség szövődik bele a szerkezetbe.
Ha a 2018-as Generation Rx volt a banda legsötétebb, legkísérletezőbb időszaka, akkor a Motel Du Cap a másnap reggel: tiszta fejjel, magabiztosan és reménytelien. Van itt egy fényesség, ami nem erőltetett – inkább annak a zenekarnak a hangja, amely újra megtalálta az örömöt a zenélésben, a dalszerzésben, az együttműködésben és az őszinte, szűretlen kapcsolatban közönség és zenész között. Ez nem a relevancia visszaszerzéséről szól, hanem a gyökereik tiszteletéről – és arról, hogy hová vezettek ezek a gyökerek.
A Good Charlotte mindig is a kívülállók és félreértettek bajnoka volt – a Motel Du Cap pedig ennek a küldetésnek a folytatása, csak most lágyabb élekkel, mélyebb árnyékokkal és ragyogóbb fényekkel.
Ahogy a sajtóközlemény is fogalmaz: a Motel Du Cap nem csupán egy album – ez annak a zenekarnak a bizonyítéka, amely sosem hagyta abba a fejlődést, és sosem szűnt meg hinni egy jó dal erejében.
Az album dallistája:
01. Check In At Motel Du Cap
02. Rejects
03. Stepper
04. I Don’t Work Here Anymore
05. Life is great (feat. Wiz Khalifa)
06. Pink Guitar (feat. Zeph)
07. Deserve You (feat. Luke Borchelt)
08. Mean
09. Bodies
10. Vertigo (feat. Petti Hendrix)
11. The Dress Rehearsal
12. Castle In The Sand
13. GC Forever
KZ
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
