Elfeledett magyar zenekarok – Metal Company
Amikor a huszadik század vége felé, az itthoni hőskorban az időszak nagyjai a rock kéreglemezeinek megteremtésén serénykedtek, létezett, ugyan csak egy vessző, de a hangsúly terhének lehetőségét magukban rejtő formáció. 1986-ban a Pandora’s Box együttesből színházi szerepei miatt, a kilépés mellett döntött az énekes Vikidál Gyula, melyet a billentyűs Cserháti István is követett. Utóbbi indoka az volt, hogy Debrecenbe költözött és nehezen tudta volna megoldani az ingázást. Így alakult, hogy ezen események kapcsán a "maradék" három tag: Bencsik Sándor, Zselencz László és Pálmai Zoltán eljátszottak egy új zenekar megteremtésének gondolatával, amely igen gyorsan Mr. Basary énekes-billentyűssel kiegészülve valósággá is vált. Ez az együttes volt a Metal Company.
Főképpen a Pandora’s Box és saját dalokat játszottak. A Pandora’s Box feloszlása és Deák Bill Gyula a Hobo Blues Band-ből való kilépése között nagyjából fél évig működött, létezett csak ez a formáció. Igaz ezen idő is elég volt egy kislemez elkészítésére, amin a „Szép társaság” mellett egy Rimszkij-Korszakov feldolgozás hallható Bencsik Sándortól „A dongó” címmel. Utóbbi dalban Bencsik és Zselencz mellett Lerch István és Papp Tamás is közreműködött, s a felvétel felkerült az egy évvel később megjelent Gitárpárbaj című nagylemezre is. Az együttesnek készültek további saját dalai is, de azok nem maradtak fenn, legalábbis ezen cikk elkészültéig nem láttak napvilágot ilyen felvételek. Vannak akik ezt a felállást szupergrupként aposztrofálják. A zenekar tagjai mind tevékenyen részt vettek az itthoni rockszíntér alakításában, a hangsúly mindenképpen igaznak találtatott. Ekkor született meg a Bencsik Sándor valószínűleg legvirtuózabb felvétele is az „A dongó”.
RockerBel,,l


