Bejelentkezés

x
Search & Filters

Elhunyt Chris Rea



December 22-én, rövid betegséget követően 74 éves korában elhunyt az ír-olasz származású Chris Rea.
 
Az énekes felesége és két gyermeke az alábbi közleményt osztotta meg a rajongókkal: "végtelen szomorúsággal tudatjuk veletek, hogy a mi imádott Chrisünk itt hagyott minket. Rövid betegséget követően szerető családja körében hunyt el a kórházban a mai napon."
 
Rea-nak korábban is voltak komoly egészségügyi problémái: a 2000-es évek elején hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála, 2016-ban pedig stroke-ot kapott, azonban ennek ellenére egy évvel később még Európa-turnéra indult, amelynek utolsó állomásait végül le kellett mondania, miután az oxfordi koncertjén rosszul lett a színpadon. A zenéléssel ezután sem hagyott fel teljesen: utolsó albuma 2019-ben jelent meg One Fine Day címmel.
 
Chris Rea nevéhez többek közt olyan slágerek fűződnek, mint a Fool (If You Think It's Over), a Let's Dance, a The Road To Hell és a Driving Home For Christmas.
 
 
Fotó: David Wolff – Patrick/Redferns