Bejelentkezés

x
Search & Filters

Első józan turnéjára készül a Helmet frontembere



A Helmet április 16-tól Ausztráliában fog turnézni, a banda frontembere, Page Hamilton pedig izgatottan készül a koncertekre, mivel ez lesz az első alkalom, hogy teljesen józanul kel útra. Az énekes a Sense Music Media-nak beszélt az alkohollal vívott harcáról és arról, hogy végül hogyan sikerült legyőznie a függőségét.
 
"Ez lesz az első józan turném. Végleg leálltam a piálással. Ez nem egy átmeneti időszak, hanem tényleg ennyi volt. Bőven megittam már a magamét, főleg a pandémiás időszakban és azt követően. A barátnőm végül két és fél éve megmondta, hogy nem szeretne egy olyan emberrel lenni, aki a hét minden napján iszik, úgyhogy tudtam, hogy tennem kell valamit, ezért felhívtam az egyik legjobb barátomat, Matt Flynn-t, akivel a Gandhi-ban játszottam együtt, de a többség valószínűleg a Maroon 5-ból ismeri. Zseniális dobos és csodálatos ember. Ő vitt el az első anonim alkoholisták gyűlésemre és azóta is minden nap járok ilyenekre.
 
Igazi isteni ajándék, hogy így alakult, ráadásul egy fantasztikus szponzor támogat az utamon: egy vietnami veterán, aki már 35-36 éve józan, szivarozik, Harley-val jár, az arcélei pedig olyanok, mintha a Rushmore-hegyből faragták volna ki őket és állítólag még Marilyn Manson is fél tőle. Mint kiderült, Manson is jár az egyik ilyen csoportba. Még csak 90 napnál tartok, de nagyon jól érzem magam és élvezem a józanságot.
 
Kényszerbeteg vagyok és ez az életem minden területén megmutatkozik. Ennek köszönhető, hogy viszonylag jól megy a zenélés, mert addig nem nyugszom, amíg elég jól nem megy valami, a függőségek szempontjából azonban ez nagyon veszélyes, mert abból is a maximumot akartam kihozni, úgyhogy 15-20 doboz sört megittam naponta és mivel ennyit piáltam, az első 12-t egy idő után már meg sem éreztem. Azt hittem, termékeny vagyok, mert egész nap gitároztam, de az fel sem tűnt, hogy negyedóránként kimentem egy sörért, úgyhogy alig haladtam valamit, mivel így nem lehet rendesen dolgozni. Most már sokkal tisztábbak a gondolataim és csodálatos érzés úgy ébredni, hogy nem vagyok másnapos."