Bejelentkezés

x
Search & Filters

Felfoghatatlan, hogy mit adtak nekünk ők négyen - Black Sabbath: The End - DVD/CD kritika

Egyetlen kérdés maradt, minden más körülmény és részlet ismert. Ha nem így van, az csak azért lehet, mert szörfözés közben valahogy idevetődtél és miután látod, hogy ez egy alapvetően rock/metal zenékre szakosodott blog, már "lapozol" is tovább. Vagy esetleg mégis megeshet, hogy tudatosan olvasod ezeket a sorokat, mert alapvetően nem áll tőled távol ez a zenei világ, de valahogy ők kimaradtak? Nos, ez nem eshet meg, ezzel pedig a kérdést le is zártam, további szócséplésnek, magyarázkodásnak helye nincs, a verdikt jogerős.
 
Tehát az egyetlen feltehető kérdés így szól: sikerült-e ezt a páratlan pályafutást lezáró birminghami koncertet méltóképpen megörökíteni és átadni az utókórnak? Igen, sikerült. Egyszerre lett megható és ünnepélyes, úgy, hogy a közönségben elkapott könnyes tekintetek, a láthatóan mindennek hatása alá kerülő zenészek ellenére a Black Sabbath intézménye és lényege a maga sötét misztikumában sértetlen maradt. Ha valaki azt mondja nekem előre, hogy mindez úgy (is) sikerülhet, hogy a tagok sokszor összenevetnek a színpadon, Iommi nem egyszer csibészes mosollyal indítja egy-egy lidérces riffjét és, horribile dictu, színes lufik hullanak alá az égből, azt kinevetem, de legalábbis azt mondom, kamuzik, mert nem lehet, hogy ezek megtörténnek egy Black Sabbath koncerten. Pedig megtörténnek, mégpedig úgy hogy semmi nem veszik el a zene eredeti komor hangulatából. Jó, azok a lufik színesek ugyan, de fekete és sötétlila színekben, Iommi pedig már nevethet, vagy bármit csinálhat, ha az "Into The Void", "Children Of The Grave", "N.I.B" stb. riffje megszólal, akkor kérem vigyázzállás van és tisztelgés. Ha pedig mindez utoljára történik színpadon az egyetemes zenetörténelemben, akkor ugyanez, egy-egy visszatarthatatlan, férfiasan elrejtett könnycseppel kísérve.
 
 
 
Felfoghatatlan, hogy mit adtak nekünk ők négyen. Itt az ismert okok miatt csak hárman vannak, ami egyrészről sajnálatos, másrészről pedig elhallgathatatlan tény, hogy Tommy Clufetos a doboknál lenyűgöző teljesítményt nyújt. Óriási fazon, aki hihetetlen húzással és látványosan dobol, aligha kérdéses, hogy szegény Ward erre már képtelen lett volna. Ozzy hangja régen nincs már csúcsformában, és nyilván volt utómunka is, de sikerült oly profin kivenni az intonációs bakikat, hogy az előadása teljesen élőnek és természetesnek tűnjön, és egy bombaformában lévő Ozzyt mutasson. Ez így méltó, azt hiszem. Gyönyörű a színpad, látványos a show, szépek a képek, kifejezőek a nézőtéren elkapott pillanatok,  mindent visszaadnak a hangulatból, amit szerencsére hangban sem kevertek le, folyamatos és hallható mindvégig az interakció közönség és zenekar között.
 
 
A nagyon értékes bónuszt a CD-n is hozzácsomagolt "Angelic Sessions" jelenti. Öt klasszikus nótát újravettek a stúdióban, láthatjuk is, ahogy "előttünk" a stúdió-próbateremben elnyomják. Ahogy a legvégén Iommi leül a zongorához és kicsit kacska kéztartással leüti a "Changes" első hangjait, hát mit mondjak, magam is elérzékenyültem. Lehet, hogy az akadémiáról ezért elzavarnák, de mindegy is. Ő már a bajsza alatt egy mosollyal rég besétált a zenetörténet halhatatlanjai közé, ott jobb helye van. Mr.Osbourne, Mr. Iommi, Mr. Butler, Mr. Ward, - köszönjük!
 
A dallista (a felvétel a birminghami Genting Arénában készült 2017. február 4-én):
 
01. Black Sabbath
02. Fairies Wear Boots
03. Under The Sun / Every Day Comes And Goes
04. After Forever
05. Into The Void
06. Snowblind
07. Band Intros
08. War Pigs
09. Behind The Wall Of Sleep
10. Bassically / N.I.B.
11. Hand Of Doom
12. Supernaut / Sabbath Bloody Sabbath / Megalomania
13. Rat Salad / dobszóló
14. Iron Man
15. DirtyWomen
16. Children Of The Grave
17. Paranoid
 
The Angelic Sessions
 
01. The Wizard
02. Wicked World
03. Sweet Leaf
04. Tomorrow's Dream
05. Changes
 
 
Túrisas