Bejelentkezés

x
Search & Filters

Gépi dobalapokra megírt, nordikus jegyeket magában hordozó, pusztító black metal - Aornos: 'Mors Sola' lemezkritika

Az orosz Satanath Records főnökétől, Aleksey-től kaptam egy szép promóciós csomagot, ennek a tartalma lesz most terítéken. Az első lemez egy hazai black metal banda albuma, az Aornos-é, mely „Mors Sola” címmel jelent meg. Időközben lett több kiadványa is a formációnak, remélhetőleg azokról is tudok majd értekezni.
 
A miskolci „banda” egyetlen tagból, Algras-ból áll, így vélhetően a gépi dobalapokra megírt nordikus jegyeket magában hordozó pusztító black metal, nem éppen a könnyebben megemészthető fajta. A modern stúdió technológiáknak és egyéb programoknak köszönhetően már úgy meg tud szólalni egy zenekar audio (és akár élő) formában, hogy már egy tapasztalt fül sem tudja megmondani, hogy mi a valós és mi megy sequencer-ről. Jelen esetünkben az Aornos 2016-os kiadású, de simán megállja a helyét a mostani piacon, igényes alkotás, a lemez hangzásképe teljesen mai.
 
 
A dobok kivételével, minden élő a „Mors Sola”-n. Ha a nagyokat kellene megemlítenem, akkor totál skandináv vonal: korai Dimmu Borgir, Emperor, Limbonic Art, Setherial vagy éppen Mayhem. Ezek többnyire hatások, e metszésvonalak mentén alkot az Aornos és mivel még csak ezt az egy lemezt volt szerencsém végighallgatni, így nem tudhatom, hogy a többi kiadványa milyen territóriumokon jár. Fanyar dallamvilágú, atmoszférikus, blast-beatekkel tűzdelt black metal az Aornos-é, nem sokan alkotnak ilyen formában itthon (a Darkspace az egyik ikonikus alakja e rideg műfajnak) ami abszolút érthető, hiszen ez egy különálló réteg a rétegen belül. Úgy tudnám ezt talán megfogalmazni, hogy az Aornos még az űrben lebeg álomszerű állapotában a Földet elhagyva, de azt figyelve, míg a már említett Darkspace egy inter-dimenzinális kapuhoz közelít egy távoli nebulában. Az album hosszú, telis tele jobbnál jobb pillanatokkal, aki értékeli a black metal monumentális, kozmikus utazásokhoz hasonló megvalósításait, annak gyorsan el fog telni a közel egy órányi játékidő. 
 
 
Algras gitármunkája kiművelt, sokat virgázik, jól esik hallani, hangulatában néhol a hazai Sear Bliss ugrott be, annyi különbséggel, hogy itt nem annyira epikus a megközelítés. A szintetizátor, kórustémák használata pedig hasonló az osztrák Abigor-éhoz, kiegészítő jelleggel bír, nem megy át sem giccsbe sem csöpögésbe. Az énektéma többnyire a műfajnak megfelelő károgás (van némi narráció itt-ott), kicsit mélyebb tónusú az átlagnál, passzol a zenéhez.
 
Nem tudok kiemelni egy dalt sem a lemezről, egészben kell végighallgatni a korongot, kellő érzékkel megírt témákkal operál a „Mors Sola”, jellegzetes hangulata képes azonnal magába szippantani a hallgatót.
 
Ügyes munka, csak így tovább.
 
Elérhetőségek: Facebook, Bandcamp
 
 
Lupus Canis