Bejelentkezés

x
Search & Filters

Három évtized után új albummal jelentkezik a Black Flag



A Black Flag nevű hardcore/punk formáció 28 év után, november 5-én kiadja a ’What The…’ című új stúdiólemezét. A csapat 22 dalt készített az új albumra, mely már előrendelhető az iTunes-on.

A banda gitárosa Greg Ginn, aki társalapítója a Black Flag-nek bejelentette, hogy a zenekar januártól újra visszatér, a Ron Reyes (ének), Dave Klein (basszusgitár), valamint Gregory Moore (dobok) felállással.

Áprilisban a zenekar bejelentette, hogy készen állnak egy új album kiadására, akkor a menedzser a következőket mondta a RollingStone-nak:
 
„Ginn nem akarja, hogy ez az egész az újraalkulásról szóljon, vagy netán arról, hogy csinálnak egy Greatest Hits lemezt. Ez nem a Beatlesmánia, kellenek új dalok szép számmal, de el kell játszani a régieket is.”
 
Körülbelül ekkortájt jelentette be Ginn, hogy a csapat visszatér a színpadra az ex-Black Flag tagokkal és elkezdtek egy turnét, ahol a banda eddig megjelent dalait adták elő.

Augusztusban a gitáros beperelte Henry Rollins énekest, állítólagos védjegybirtoklás miatt. Az Amerikai Kerületi Bíróság bírája októberben nem adott igazat Ginn-nek zenésztársával szemben, bizonyítékok hiánya miatt.

 



 
Címkék: 
Black Flag