Bejelentkezés

x
Search & Filters

A hazai undergroundból ismert zenészekből verbuválódott a Citizen Naiv: 'S.Q.X.' EP ismertető

Nem szokásom arról írni, hogyan jutottam hozzá egyik-másik hanganyaghoz, amelyről épp írni szándékozom, de most az egyszer talán elnézhető nekem, hogy ezt teszem. Annál is inkább, mert a Citizen Naiv demójának megszerzésekor elhangzott két olyan fogalom, amellyel írásom elején, s majd a későbbiekben is operálni szeretnék. Amikor Gulisio Tímea, a zenekar klarinétosa-kavalosa-furulyása átadta nekem a lemezt, némileg mentegetőzve mondta, hogy ez még csak egy kísérlet (1), illetve azt, hogy ez a zene még túl sűrű (2), és a továbbiakban várhatóan finomodik, letisztul.

A kérdés mindezek után, hogy jó-e ez nekünk? Hogy kísérlet, hogy sűrű. (Na, meg persze, hogy majd letisztul.)

Utóbbin annyira nem kell csodálkoznunk, hiszen a demók sok esetben „sűrűk” – túl sok mindent akarnak velük egyszerre megmutatni a zenekarok. A sűrűséggel pedig kézen fogva jár az aránytalanság, hogy tudniillik a hallgató néha azt érzi, kevés, néha meg azt, hogy sok. Nem egyszerű a felfutni kívánó zenekarok élete, hej. De a kezdeti nehézségeken simán átlendítheti őket a rutin (ha van).

A Citizen Naiv nagy szerencséje, hogy olyan kipróbált zenészek a tagjai, mint Soós Tamás, a szép múltú Csokonai Vitéz Műhely egykori gitárosa, DJ Kraak (Gulyás András), a hazai underground zenei életben szintén ismert figura, és a szerényebb zenei múlttal rendelkező, ám rendkívül tehetséges, irodalmi és színházi berkekben otthonlévő Fábián Franciska és Gulisio Tímea. (Remélem, nem veszik illetlenségnek a hölgyek, hogy nem velük kezdtem a sort.) Van miből főzni – mondják nálunk, faluhelyen. Minden összetevő adott ahhoz, hogy jó legyen ez a kislemez, amely a S.Q.X. nevet kapta a keresztségben.

Amikor először hallgattam végig az anyagot, az ének nagyjából olyan hatással volt rám, mint amikor elütött a Trabant. Természetesen a Trabant zenekarra gondolok. Törődött női hang, hegynyi világfájdalommal, gondoltam. És erre ráerősíteni látszott a második dal (Kémnőcske) is, a nyávogássá effektezett énekével, bájos hamisságával. Pont ez fogott meg anno Méhes Marietta zenekarában, ez a némileg mímelt esetlenség, és a mögötte húzódó, rejtőzködő, olykor csak stroboszkópszerűen pillanatokra megvillanó zsigeri energia. A Citizen Naivnál stroboszkóp helyett célszerűbb pattogó szikrát, parazsat mondani, mert ez a zene (dacára annak, hogy elektronikus alapokon nyugszik) közelebb áll a természetes(ség)hez, mint a műhöz.

A Kémnőcske esetében is ezzel lehetett engem „bepalizni”, na meg a zenei változatossággal, a dal progresszív építkezésével, azzal, ahogy a dal az egyszerű mollos, kétakkordos váltogatásból átmegy könnyed szvingbe, aztán a fuvolának köszönhetően megjelennek a népzenei motívumok, jellegzetes hajlítások. A fokozatosan felépülő dal pedig végül a magányos, mondhatni öncélú „nyávogást” kiteljesíti, kozmikussá, univerzálissá, közüggyé teszi.

 

 

A Kémnőcskén viszonylag egyszerű volt fogást találnom, talán éppen ezért kezdtem ezzel a dallal a S.Q.X. ismertetését. A lemeznyitó Nyugvó fény egy kicsit keményebb dió. Benne kevésbé letapogathatóak a hagyományok, hatások, annál inkább látható a kísérletezés, amelyre a cikkem elején is felhívtam az olvasó figyelmét. Talán a Dušan Kojić (Koja) vezette Disciplin A Kitschme kései zenéjéhez hasonlíthatnánk ezt a dalt, azzal, hogy ott a basszusgitár dominál, itt pedig a fúvósok viszik a prímet. Sok lehetőség van ebben a dalban, és talán pont erre vezethető vissza a kudarca is. Hiszen a sok közül a legegyszerűbben járható utat választja, és megelégszik a zajcentrikus szeleteléssel. Persze, lehet, hogy ami nekem (mint hallgatónak) most kudarc, az egy koncerttérben főnyeremény lesz. Lehet, hogy a hallgatás mikéntje teszi olyan esetlenné ezt a dalt… Na, de ilyenkor azért ott motoszkál az emberben az a gondolat is, hogy ha egy dal jó, akkor minden körülmények közepette jó(nak kell lennie). Viszont a szöveg hálás, jó, és megmenti ezt a dalt. Egyébként a lemez mindhárom dalának szövegére jellemző az igényesség, illetőleg látszik, hogy biztos kézzel írták meg őket. S ha már a Nyugvó fénynél tartunk, had’ idézzek belőle (mintegy a bizonyítás kedvéért): „De múló a pillanat és sík vizű a lét, / Forr bennem lent nyugtalan, ami fent alél.” Be kell vallanom, ez a két sor egy kicsit talán zavarba is hozott, mert egyből veszettül keresni kezdtem az emlékeim között, vajon honnan lehet ismerős, melyik, ma már klasszikusnak számító költőtől származhat. A dalszöveg áldozatává váltam, nincs mese.

A demó utolsó két trackje, a Szerelemfüggő és a Szerelemfüggő csoport ugyanazon dal két különböző artikulációban. Tulajdonképpen ebben a gesztusban mutatkozik meg a leginkább a kísérletezési szellem – mintha ezáltal a dal hatékonyságát próbálnák feltérképezni. Számomra mindkét változat kedves, mert mindkettőben ott vannak azok a zenei morzsák, amelyek szimpatikussá tesznek egy dalt. Az előbbi verzióban az tetszett leginkább, ahogyan összebékítik a pulzáló elektronikus alapot a dinamikus, kissé túltorzított, Hendrix játékára emlékeztető gitárszólókkal. A lemez záródalában pedig a gitár természetes nyerssége, és a furulya adta, olykor sikonyáló zörejek, amelyek a dalt a rituális szertartások szférájába emelik. És helyes is ez így, mert ha jobban belegondolunk a „szerelemfüggő csoport” (szekta) és a szertartásosság fogalmak között eleve felfedezni a tapadást. Csak egyetlen tanácsot adnék a Szerelemfüggő című dallal kapcsolatban: a kilencvenes években divatos Hupikék Törpikék slágerparódia-hangzást az éneknél ildomos lenne elhagyni.

Mindent összevetve izgalmas kísérlet, szerethető anyag a Citizen Naiv demója – érdemes belekóstolni, sőt, megrágni. És élvezni.

 

 

Barlog Károly