A HIM az amerikai turné után elkezd dolgozni „valami új cuccon”
A finn „love” metál HIM a jelenlegi észak-amerikai turnéja után egy külön bulit tart majd a szülővárosukban, mielőtt befejezik a koncertezést, hogy aztán elkezdjenek dolgozni a következő stúdió albumukon.
November 16-án egy arizonai rádióállomásnak adott interjúban a HIM frontembere, Ville Valo elmondta, hogy az amerikai turné után Helsinkiben adnak majd egy koncertet Újév napján, aztán egy ideig befejezik a turnézást, mert bár kisebb megszakításokkal ugyan, de nagyjából másfél éve úton vannak. Ez azért elég sok idő, és úgy érzi, hogy jó lenne megpihenni egy kicsit és elkezdeni dolgozni valami új cuccon. Vagyis ez egy nem szó szerinti búcsúturné lenne, hanem inkább olyan „akkor egy ideig sziasztok” féle, szóval elég vidám lesz.


