Iggy Pop új albumán visszatért a gyökereihez: 'Every Loser' lemezkritika
Magánügy, azaz csak volt, eddig a pillanatig: kedvelem a dinoszauruszokat! Főleg azokat a mutánsait, akik a rock kőkorszakából maradtak ránk. Iggyt is, naná!
A punk keresztapjából a rock ördögeinek öregapjává avanzsált fickót, aki tavasszal, 76. évesen turnéra indul megint. (Ausztriában és Romániában is van állomása.) Vajon miért teszi? Promotálni akarja az új lemezét? Pénzt szeretne keresni? Bizonyítani önmagának, vagy bárki másnak? Ugyan. Semmi szüksége rá. De hát játék az élet, és ezt ő is tudja. Nagyon jól.
Hogyan élt eddig? Játszott a Stooges-ben, majd szólóban, és filmekben is. Sajnos, minden fontos élet-eseményére nem térhetek ki, hiába az Internet végtelennek tetsző tere. Néhány érdekességet villantok fel csak.
A Stooges, vagy ha úgy tetszik, Iggy punk-korszaka 1967-től 1974-ig tartott. Azt követően a rock-kaméleon David Bowie Berlinben segített neki megszabadulni a kábítószer-függőségétől, és beindítani a szóló pályafutását. Magyarországon először 2006-ban adott koncertet, a Szigeten. A filmszerepei közül tán a Tom Waits-szel közös Kávé és cigaretta a legismertebb (Jim Jarmusch, 2003). Hazai kiadású DVD-n A holló 2-ben láthatjuk őt gonoszkodni.
Filmzenék? Persze hogy az 1996-os Trainspotting ugrik be mindenkinek, én mégis azt mondom: Arizona Dream! Miért? Mert Kusturica rendezte 1993-ban (hadd legyek én is álmodozó balkáni egy kicsit), és mert ez is felkutatható DVD-n.
Rátérhetünk a tárgyra végre – mondhatnátok. Eddig is arról beszéltem, válaszolnám: a Grammy-életműdíjas, meglepően aktív előadó sokszínű tevékenységéről.
Az előző sorlemeze, a 2019-es Free művészkedő, eklektikus volta szintén alátámasztja mindezt. Hogy mást ne mondjak, bizonyos Leron Thomas minden számban trombitál benne. Hazudtam, mást is mondok. Elszaval Iggy egy Lou Reed-verset, no meg egy Dylan Thomast.
Ehhez képest az Every Loser nem kevesebb, mint visszatérés a gyökereihez. Vérbeli Iggy Pop-album lett tehát, végeredményben! Számíthattunk is rá, hiszen a 2022-es kislemez-előzetesek előrevetítették mindezt. Gondoljunk csak a Frenzyre, amely végül a nyitó dal lett itt. Tudjátok, ez az a nóta, amelyikben Iggy beárazza a saját férfiasságát! Oké, a mű-punkok miatt, de hát az mindegy is, akarom mondani: úgy kell nekik. Láthatjátok: a magam részéről elnézőbb, megengedőbb vagyok a szövegek tartalmát és mélységét illetően, mert ne hogy már a húszéves kori gondolkodásának, énjének, dühének viszonylatában tekintsünk bárkire is. Az sem hat meg, hogy Zuckerbergnek is beszól (Comments), hiszen az ő ideje lejárt, mert ugye tudjuk, hogy az ország Lőrince is okosabb nála. És nem Mark az egyetlen, akivel vagy amivel szemben Iggy kritikus hangot üt meg, de hát megérdemlik mind a szimpatikus és a kevésbé szimpatikus vesztesek.
Én ezúttal a muzsika minőségét fontosabbnak vélem, ami nyerő nálam: kicsit karcos, kicsit nyers punkrock, ami igazán jellemző Iggyre. Azzal együtt, hogy azt érzem: a Morning Show-t Nick Cave is elénekelhette volna akár, de hát van itt még számos remek nóta, remek zenészekkel. Közülük talán a Guns N' Roses basszusgitárosa, Duff McKagan a legnagyobb név, de hát a többiek is kitűnő választásnak bizonyultak az adott feladatra.
Még egy sajátos értékelési szempontom van, amit hosszabb távon mindig figyelembe veszek, akarva vagy akaratlanul. Nevezetesen: mennyire tudná használni az adott lemezt egy majdani best of-válogatás az érintett előadótól? Biztos vagyok benne: az Every Losert nagyon jól!
Ezzel együtt merem remélni, hogy nem ez az utolsó, nem halvány fényű gyöngyszem, amelyik Iggy stúdiójából kigurult. A teljes album ide kattinva meghallgatható.
Az 'Every Loser' album dallistája:
01. Frenzy
02. Strung Out Johnny
03. New Atlantis
04. Modern Day Rip Off
05. Morning Show
06. The News For Andy
07. Neo Punk
08. All The Way Down
09. Comments
10. My Animus Interlude
11. The Regency
Olasz
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
