Íme az első világsztárok a 22. VOLT-ra: MGMT, Volbeat és Bring Me the Horizon
Karácsony előtt egy héttel 3 nevet jelentettek be a VOLT Fesztivál szervezői. Ma már biztosra vehető, hogy jövő júliusban Sopronban lép színpadra a dán Volbeat, a brit Bring Me the Horizon és a nyugat-európai fesztiválok szupersztárja, az amerikai MGMT. A VOLTot pár hete Európa legjobbjának jelölték a közepes méretű fesztiválok között, a kontinens egyetlen meghatározó versenyén, amelynek díjait januárban adják át Hollandiában. Miután a jövő évi VOLT Fesztiválra a kedvezményes bérletek gyorsan elkeltek, ezért újabb 2000 db-ot dobtak piacra a szervezők.
„Az idei siker után természetes, hogy nagy a várakozás a közönségünk részéről. A karácsony előtti időszakban 3000 db bérletet dobtunk piacra, kedvezményes áron, ezt azonban – a nagy érdeklődés miatt – 5000-re emeltük, miután a tervezett mennyiség a vártnál hamarabb elkelt” – jelentették be a VOLT szervezői, hozzátéve, hogy hónapok óta dolgoznak azon, hogy a 22. VOLT Fesztiválon olyan világsztárokat láthassanak vendégül, akiket sokan várnak idehaza. „Nagy öröm számunkra, hogy az első hármasban máris olyanokat jelenthetünk be, akik a kívánságlistánk élmezőnyét alkotják, évek óta: az MGMT, a Volbeat és a Bring Me the Horizon mind a közönségünk kedvencének mondható” – mondta el a VOLT Fesztivál két alapító-főszervezője, Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert.
Magyarországra érkezik a nyugat-európai fesztiválok szupersztár csapata, az MGMT. 2007-2008-ban szanaszét robbantották a poppiacot az Oracular Spectacular albumukkal. Aki nem hallotta még a Time To Pretend vagy a Kids dallamát, az átaludta a fenti két évet. Aztán a Congratulations albummal és az idei MGMT lemezzel meglepő fordulattal váltak érett rockzenekarrá és megkerülhetetlenné. Az MGMT zenéje elképesztően izgalmas zanza és egységes kavalkád egyben: Bowie-es artpop, klasszikus Beatles-es ízek, pszichedélia, folkrock, Queen-es glamrock, és így tovább, mindez éteri hangkörnyezetbe ágyazva.
MGMT - Kids
Ha van zenekar, akit rajongók ezrei várnak évek óta Sopronba, akkor a Bring Me the Horizon minden kétséget kizáróan ilyen. A Sheffieldben született metalcore együttes nem viccel. A BMTH egy Jack Sparrow idézetből vette a nevét a Karib-tenger kalózaiból, de korántsem a Disney-univerzum inspirálja őket. A grindcore, death metal és emo alapokból építkező zenekarra korán lecsapott a modern rockzene legérzékenyebb amerikai kiadója, az Epitaph Records. Az így összerakott stíluskeverék következménye, hogy a BMTH-t mindenkinek látni kell! Vagy imádod, vagy gyűlölöd, de nem fogsz elmenni mellette. 2014-ben Sempiternal címen megjelent negyedik albumukkal jönnek a VOLT fesztiválra, ami rengeteg elektronikával és lassabb rock-metal ritmussal jelzi, hogy a zenekar felnőtt rockegyüttes lett, és ami még fontosabb, az új nagylemez igazi slágergyűjtemény. A legújabb album, a Sempiternal felvételei 2012 júliusában indultak Terry Date producerrel, aki többek között a Korn, a Deftones, a Limp Bizkit, a Pantera, a Helmet, a Slipknot vagy az Incubus albumain is dolgozott. A monumentális hangzás és a dalokba a gitárok mellé nagyszerűen beépült elektronika az ő keze munkáját dícséri.
Bring Me The Horizon - Shadow Moses
A 2001-ben alakult Volbeat már a kezdetek kezdetén is a jelenlegi irány mellett tette le a voksát. Ez nem más, mint változatos elegye a punk harapósságának, a countrynak, a klasszikus rock'n’roll hagyományoknak, és a mély tónusú metal hangzásnak. Ám ez a produktum közel fabatkát sem érne Michael Poulsen hangja nélkül, melyben egy orgánumként elevenedik fel Glenn Danzig hátborzogató hangfekvése, a James Hetfield által a '90-es évek közepén meghonosított dallamnyújtás, és egy csipetnyi Elvis Presley érzésvilág is. A Volbeat 2013-ban már igencsak lendületbe jött, Outlaw Gentlemen & Shady Ladies című új albumuk nem csak azért fontos, mert Room 24 című dalukat Grammy-díjra jelölték, és mert a legjobb rocklemezek között emlegetik ebben az évben, hanem azért is, mert ezzel járják a világot 2014-ben, és ezzel léptek fel tízezrek előtt Európában a nyári szezonban.
Volbeat - Cape Of Our Hero
A VOLT Fesztivál eddigi története során számos elismerésben részesült már, de talán az egyik legfontosabb, hogy a European Festival Awards-on beválasztották a 10 legjobb fesztivál közé a közepes méretűek versenyében. A díjátadó gálára januárban kerül sor a hollnadiai Gröningenben.
Kedvezményes jegyek országszerte kaphatók. Kiemelt jegyirodák: Budapesten a Nyugati téren, Sopronban a Várkerületen, illetve a www.fesztivaljegy.hu oldalon.