Bejelentkezés

x
Search & Filters

Kicsi djent, kicsi matek, dallamos ének - Intervals: The Shape Of Colour (2016) lemezkritika

Aaron Marshall joggal ábrándozhatna autóversenyzői karrierről is, hiszen a nem túl nagy múltra visszatekintő Intervals történetben több a kanyar, mint egy F1-es pályán. A djent hullámba beszállva 2011 legvégén hozták ki az első kislemezt, majd szűk két évre rá az "In Time" EP-t, ami már nagyobb sikert hozott a srácoknak. Az eredmények, gondolom, nem voltak teljes mértékben kielégítőek, ezért kitalálták, hogy egy énekessel is megpróbálják a sztorit. Mike Semerskyvel a fronton született a "Voice Within" lemez. A stílus maradt, sokhúros gitárok, kicsi djent, kicsi matek, mindez megfejelve dallamos énekkel. Próbáltak a Periphery, Tesseract és sok egyéb hasonló zenekar rajongó táborából is elcsípni valamennyit, így alakították ki az album arculatát. Gondolom, nem meglepő, hogy ez sem jött be, emellett kialakult a zeneiparban standard, dalszerző, frontember konfliktus is, ez válást eredményezett. Annyi extrával bővült a mese, hogy ezúttal a banda is otthagyta Aaront, mivel ők énekessel szerettek volna továbbnyomulni.

Így érkeztünk 2015-be, az Intervals egyszemélyes intézmény lett, Marshall úr egyedül állt az új album megírásának. Ismételten instrumentális lett az irányvonal, viszont nyomott egy masszív "reset" gombot és sokkal poposabbra vette a figurát. Igazából nekem egy olyan érzésem van ezzel az anyaggal kapcsolatosan, hogy Aaron végigtúrta a youtube menőbb modern rock zenekarait és az ő stílusukban szerezte a dalok egy jó részét. Gondolok itt a Polyphiára, Nick Johnston stratocaster mágusra, Plinire és még valószínűleg egyéb pályatársak manírjait is ki lehetne szúrni.

A "Sweet Tooth" egy az egyben felférne az "Atomic Mind" albumra, a "Slight of Hand" hangszerelésén sem sokat kellene változtatni, hogy szintén beilleszthető legyen az előbb említett lemez profiljába, egyébként Nick is vendégszerepel a dalban.  Az ilyen mértékű copy-paste jelenséget nem tudom értelmezni, kétlem, hogy ez hozná meg a sikert, a kivitelezéssel természetesen semmi gond, profi iparos munka. Szinte minden dalban észlelhető a tini-instru csapat Poliphya hatása, ezt itt-ott ambientes lebegés tarkítja, ami a jelen futó neo-progger színtérhez próbál idomulni. A djent és a sokhúros gitárok teljes mértékben száműzve lettek az anyagból, szóval, aki valami zsigeribb keménykedést vár, mint az első két EP-n, az rossz helyen keresgél.

Ha összegezni kellene az albumot, akkor azt mondanám, hogy egy végletekig profi, ámde erőteljesen hatásvadász anyagot kaptunk, ami egy bizonyos korosztálynak (12-22) készült. Ennek ellenére is találtam nekem tetsző pillanatokat, mint pl. a "Meridian" és "Fable" című dalokat. Extra adalékként megemlíteném, hogy az Animals As Leaders felvezetője az Intervals & Plini páros lesz az augusztusi A38-as koncerten. Szóval, akinek bejön az anyag, menjen bátran, a live felvételekbe belenézve kijelenthető, hogy profi előadás lesz.

 

 

Jack Rose

Forrás: Dionysos Rising