Ma 35 éves a Skid Row 'Slave to the Grind' albuma (lemezismertető)
Harmincöt éve, 1991. június 11-én jelent meg a Slave to the Grind, a Skid Row legnyersebb és legtisztább erődemonstrációja. Ez a jubileum annak a pillanatnak szól, amikor egy ösztönös heavy rock/metal zenekar dacból és erőből új korszakot nyitott magának.
Amikor az évforduló kapcsán a korszakot idéző írásokat kutattam, meglepve tapasztaltam, hogy a zenekart több helyen is glam metalként említik. Én soha nem tartottam őket annak, és ma sem teszem. Nem is érzem túl egészségesnek, hogy mindent címkékkel lássunk el. Számomra a Skid Row mindig egy ösztönös, szelídítetlen heavy rock/metal zenekar volt, amely 1991-ben kifejezetten nehéz helyzetbe került.
Az előző album óriási siker lett, főként a két megaballadának, a 18 and Life-nak és az I Remember You-nak köszönhetően. A mainstream média gyorsan be is skatulyázta őket, ebből pedig mindenáron ki akartak törni. Nyersebb, keményebb zenét akartak játszani, amolyan utcai rock/metalt. Semmiképpen sem szerettek volna a glam metal bandák közé szorulni. Furcsa módon gyakorlatilag a saját sikerük ellen lázadtak. Később maguk is elmondták, hogy a koncerttapasztalatok alapján, valamint a sötétebb témák felé fordulva tudatosan tolták a banda szekerét a nyersebb, metalosabb irányba. Ráadásul Sebastian Bach is rengeteget fejlődött énekesként. Hangjával és egyre kiforrottabb stílusával könnyedén meg tudták valósítani a Skid Row új törekvéseit. A Slave to the Grind dühből, frusztrációból és az önmegvalósítás vágyából született.
Tény, hogy ezen az albumon is vannak balladák vagy balladisztikusabb dalok, de egészen más jellegűek, mint a két már említett gigasláger. Ilyen az In a Darkened Room, amely epikusabb, érzelmesebb és emelkedő dallamívekkel dolgozik. Ugyanez igaz a Quicksand Jesusra is, amely az a fajta dal, amellyel jó egyedül maradni.
Ott van még az albumot záró Wasted Time, amelyből megtudhatjuk, hogy az elvesztegetett idő nem múlik el, csak emlékké válik. Mindhárom szerzemény a lemez legjobbjai közé tartozik. Persze a Skid Row másik nagy fegyvere, a nyers és vad oldal is bőven jelen van. Elég csak a nyitó Monkey Businessre vagy a címadó Slave to the Grindra gondolni, amely egyszerre erőteljes és feszült, mégis megőrzi azt a laza természetességet, amely a zenekar egyik védjegye.
Igazából, a többi dalból is lehetne csemegézni, mert mindegyik erős karakterrel rendelkezik. Talán csak a Mudkickerben véltem felfedezni némi átlagosságot.
A korabeli kritikusok értékelték a zenei fejlődést. A Slave to the Grindot a mai napig a korszak egyik legjobb mainstream metalalbumaként tartják számon. Úgy vélték, hogy a Skid Row ezzel a lemezzel egyértelműen feljebb lépett a metal ranglétráján.
A rajongók pedig imádták, és a zenekar pályafutásának egyik csúcspontjává emelték.
A lemez ma is jól szól, bár a korszakra jellemző enyhe sterilség érződik rajta. A Slave to the Grind legnagyobb erőssége azonban az, hogy a zenekar egy irányba húz. Nincs felesleges villogás, minden hang a dalokat szolgálja. Olyan, mint egy jól működő gépezet, ahol az alkatrészek külön-külön is kiválóak, együtt pedig lehengerlően hatékonyak. Ennek ékes példája Sebastian Bach, aki ezen a lemezen gyakorlatilag a csúcson van. Kiválóan énekel, olyan, mint egy versenyautó: akkor is az úton marad, amikor igazán nagy sebességre kapcsol. A két gitáros, Dave Sabo és Scotti Hill sem akar lemaradni mögötte. Előbbi játéka és szólói remekül viszik a dalok hangulatát, utóbbi pedig ritmusgitározásával biztosítja a vázat. Rachel Bolan basszusgitáros olyan, mint egy mélyre vert cölöp: rendületlenül tartja az alapokat. Rob Affuso pedig erőből, mégis összeszedetten püföli a dobokat.
A Slave to the Grinddal mindenkinek bejött a számítása, a kiadónak és a zenekarnak egyaránt. Az album a Billboard 200 lista első helyén nyitott, már a megjelenés hetében 134 000 példány kelt el belőle. Nem csoda, hogy az Egyesült Államokban végül kétszeres platinalemez lett. Az album több dala a koncertprogram állandó részévé vált.
A Slave to the Grind maga a kordában tartott vadság. A Skid Row szakított a ráaggatott glam címkével, őszinte, metalos identitást kovácsolt magának, és történelmet írt azzal, hogy ezt a nyersebb megszólalást a listák csúcsára vitte. A lemez jelentősége és hatása messze túlnőtt a zenekaron, ezzel vált a korszak egyik megkerülhetetlen csúcspontjává.
A Slave to the Grind dallistája:
01. Monkey Business
02. Slave to the Grind
03. The Threat
04. Quicksand Jesus
05. Psycho Love
06. Get the Fuck Out
07. Livin' on a Chain Gang
08. Creepshow
09. In a Darkened Room
10. Riot Act
11. Mudkicker
12. Wasted Time
Fodor Attila
Fotó: Paul Natkin, WireImage/Getty Images
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
