Bejelentkezés

x
Search & Filters

"Nem könnyű női szólógitárosként érvényesülni" - Interjú Katona Renivel



Nemrég adtunk hírt róla, hogy megjelent a fiatal debreceni gitáros hölgy, Katona Reni 'Stringsgirl' projektjének legújabb videója, a 'Driftaway'. Mivel nem mindennapos dolog, hogy lányok, ráadásul ilyen fiatalon, ennyire ízes gitárzenével rukkolnak elő, úgy döntöttünk, hogy kivallatjuk Renit.

 

Rockbook: Akkor talán kezdjük az elején, ahogy azt egy nem igazán ismert előadónál szoktuk! Mesélj magadról! Hogy indult a zenei pályád? Mikor, minek/kinek hatására barátkoztál meg a gitárral?

Katona Reni: Először is szeretném megköszönni az interjút a Rockbook csapatának!

A gitározást Bryan Adams hatására kezdtem el 2008-ban. Eleinte leginkább az ő dalait tanulgattam. Majd megismertem Joe Satriani, John Norum és Richie Sambora zenéit, kezdetét vette a szólógitár őrület és elválaszthatatlanná váltunk a gitárommal. Az egyetemista éveimben szinte reggeltől estig csak gitároztam, gyakoroltam és dalokat írogattam.

 

Nagyon sok olyan érzés van, amit csak a dallamok által tudok megfelelően kifejezni. Ebből az indíttatásból kezdtem el instrumentális dalokat írni. Ebben nagyon sokat köszönhetek egykori tanáromnak, Kozma Norbinak, aki egyik legnagyobb példaképem is.

Rockbook: Néhány év alatt ritkaságból trenddé vált a női frontemberes zenekarok felbukkanása. Ugyanakkor az még mindig unikumnak számít, ha egy hölgy gitárt ragad, arról meg végképp nem beszélve, hogy esetleg még szólókra is vetemedik. Azt azért biztos érzed, hogy nem erős a konkurencia. Kényelmes helyzet ez?

Katona Reni: Annak ellenére, hogy nincsen túl erős hazai konkurencia, nem könnyű női szólógitárosként érvényesülni. Szerencsére sokaknak tetszik amit csinálok, de vannak olyanok is, akik azt hiszik, hogy csak annak köszönhetem, hogy felfigyelnek rám az emberek, hogy csaj vagyok, és nem látnak a dolgok mögé.

Nem látják azt a munkát, amit minden videóba belefektetünk, a dal kigyakorlásától  a kép és hangfelvételeken át a kész videóig! Szerencsére a párom fotós/filmes mivoltának köszönhetően nagyon sokat hozzátesz ahhoz, hogy a kitalált ötlet a lehető legprofibban megvalósuljon.

Rockbook: Az első kérdésből következik a némileg provokatív második. Katona Renátóként, esetleg „Stringsboy”-ként szerinted több lenne az ellenhang vagy kevesebb? Vagy még inkább, ne kérdezzek butaságokat, mert lánynak születtél és kész..:-)

Katona Reni: Hehehe! :D Nem mindenkinek sikerül beemelni azt a tényt, hogy egy csaj is lehet ugyanolyan gitáros/zenész, mint bármelyik férfi. Ha már lánynak születtem, imádok gitározni és a zene a mindenem, akkor megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni magamból és ebből a különlegesnek számító helyzetből is.

Rockbook: Esetedben nem lehet nem észrevenni, hogy a marketingre, pl. muzsikád vizuális megjelenítésére komoly figyelmet fordítasz. Úgy tűnik, szinte minden dalodhoz készül klip is és a neten igyekszel is ezeket minél több fórumhoz eljuttatni. Miért érzed fontosabbnak ezt az utat, mint esetleg a zenédet önmagában, a klasszikusnak mondható audio-formában közzétenni?

Katona Reni: Úgy érzem, hogy egy dal audio formában való megjelentetése kicsit kevés lenne ahhoz, hogy az emberek felfigyeljenek rá a mai túltelített zenei piac mellett. Emiatt szoktunk rengeteg időt és energiát fordítani arra, hogy a tőlünk telhető legtöbbet megtegyük azért, hogy a dal ne csak hangilag, de képileg is megfelelően prezentálja az üzenetet.

 


Rockbook: Szülővárosod a vidéki Magyarország rockzenei fellegvára. Ugyanitt tartanál, ha Debrecenben nem lenne ennyire intenzív a rockélet?

Katona Reni: Ez egy érdekes kérdés. Nagyon sokat köszönhetek az immár 25 éves debreceni Rocksulinak, ahol éveken át tanultam gitározni és ennek az intézménynek köszönhető az is, hogy az akkori zenekaraimmal nagyon sok fellépési lehetőséget kaptunk. A mai napig nagyon hálás vagyok ezért, hiszen a Rocksuli nélkül biztosan nem tartanék most itt.

Néha úgy érzem, hogy az intenzív rockélet ellenére sem túl könnyű Debrecenben zenélni. Sokkal kevesebb az olyan koncerthelyszín, ahol kisebb zenekarok megmutathatnák magukat.

Másrészt szerencsére a zene nyelvén nincsenek határok, ugyanúgy megérti az instrumentális dalaimat egy magyar és egy amerikai is. Éppen ezért próbálom nemzetközileg is minél több emberhez eljuttatni a zenémet. Ebből a szempontból nem számít, hogy Debrecenben élek vagy sem.

Rockbook: A pályád elején talán furcsa kérdés, de gitárosként mit érzel az eddigi legnagyobb csalódásnak és sikerednek?

Katona Reni: Számomra minden új dal vagy videó születése egy egy óriási sikerélmény. Hihetetlen érzés az, amikor több hónap esetleg évek munkája egyszer csak elkészül és meg lehet mutatni a nagyközönségnek.

Hmm...csalódás... Volt egy zenekarom, amiből nagyon sok mindent ki lehetett volna hozni, rendszeresen voltak koncertjeink, a közönségnek is tetszett, amit csinálunk, de egyszer csak véget ért, mert a tagok között nem volt meg az összhang. Nem tudtunk megfelelően együttműködni. Ez egy kicsit még ma is fáj, de ez a csalódás kellett ahhoz, hogy belevágjak a Stringsgirl projektbe.  :-)

Rockbook: Mit tartasz hangszeresen a legnagyobb erősségednek és esetleg gyengeségednek?

Katona Reni: Erősségemnek gondolom azt, hogy dallamos fülbemászó dalokat próbálok írni. Igyekszem figyelni arra, hogy ne csak gitárosként gondoljak a dalaimra. A legnagyobb gyengeségem az, hogy nem tudok percenként több ezer hangot lejátszani, de mivel ez sosem volt célom, így talán mégsem gyengeség!

Rockbook: Kizárólag instrumentális dalokban gondolkodsz hosszabb távon is?

Katona Reni: Nem csak instrumentális dalokban gondolkodom, vannak énekes dal ötleteim is, amiket szeretnék megvalósítani, de ezek még kicsit váratnak magukra!
Eddigi három instrumentális dalom a Driftaway, a Lifelong Dream és a Journey hamarosan egy kislemez formájában is elérhető lesz. Az első teljes lemezemen viszont már szeretném, ha ezek az énekes dalok is megszólalnának.

 


Rockbook: Lesz saját zenekar?

Katona Reni: Igen, mivel nagyon szeretnék újra rendszeresen színpadon zenélni.

Rockbook: Mikorra datálható egy teljes Stringsgirl Cd megjelenésére?  Jövőbeni terveid?

Katona Reni: Az első saját lemezemet szeretném 1-2 éven belül megjelentetni. Ha elkészül a teljes lemez, akkor ezeket a dalokat szeretném színpadra is vinni, de addig még egy hosszú út áll előttem!

Rockbook: - Kik a kedvenc hazai és külföldi előadóid?

Katona Reni: Bryan Adams, Slash, Europe, Metallica, Avantasia, Shakra, Simple Plan. Hazaiak közül pedig talán a Kowalsky Meg A Vega a legnagyobb kedvenc, régebben nagyon sok koncertjükre eljártam szerte az országban.

Rockbook: Hol láthat legközelebb a közönség?

Katona Reni: A debreceni L.I.E.S. fenekar fellépésein rendszeresen vendég gitározom, itt bármikor megtalálhat a közönség! :)

Rockbook: Köszi az interjút, és sok sikert!

Katona Reni: Köszönöm szépen a lehetőséget!

 

Reni honlapja itt, Facebook oldala itt érhető el.

 

 

Túrisas


 

Címkék: 
Katona renáta
Stringsgirl