"Nemzedékváltás zajlik mostanság a bluesban" - Gary Clark Jr.: 'Jpeg Raw' lemezkritika
„A krumplileves legyen krumplileves” – legalábbis az elmúlt éra legfőbb tótumfaktumának állítólagos mondása szerint. A blues pedig legyen csakis és kizárólag blues – ami pedig a blues népe tekintélyes hányadának véleménye. Ebből is látszik, hogy a műfaj fanatikusai annyira ortodox felfogásúak, mint azé a bizonyos egyházé, ahol rendszer-szinten kisértenek a dogmák. A blues dogmáját Jimi Hendrixnek hívják, és a hívek az ő jobb-rosszabb reinkarnációit képesek csak meghallgatni, illetve elfogadni. Pedig, pedig.
Itt van ez a Gary Clark-gyerek. Fiatal (Jr., a nevében is benne van), épp csak negyven múlt az idén. Amerikai, fekete gitáros-énekes ő, aki filmekben is feltűnt, de nem ezért szeretjük. Sokkal inkább azért, mert 2019-ig valósággal ontotta a lemezeket, amelynek hivatalos elismerése sem maradt el, a Grammy-díjig bezárólag. Mondjuk, Joe Bonamassa munka-mániáját ismerve nehéz hozzáfűzni bármit is ebben a tárgykörben.
Garynél azonban plasztikus különbség látszódik a stúdióban készített albumai és a koncertlemezei között. Az előbbiekre a blues, úgy is, mint az ún. könnyűzene egyik legrégebbi stílusát megújító kísérletezés a legjellemzőbb. Az élő felvételei viszont (jellegükből adódóan) kellőképpen gitár-centrikusak és sütnek, mint a pékek! Utóbbira legyen példa a Live/North America 2016, de az előbbiért ne menjünk Amerikáig, hiszen kéznél van a friss anyag, amely az írás tárgyát képezi.
A CD tizenkét nótát tartalmaz, tucatárut semmimód nem képezve ezáltal. Mi több, hasonló összetételű elegyeket, hasonló hangvételű számokat sem igen találunk rajta. Azért sem, mert (majdnem) minden nótát más zenekari összetételben vett fel Gary, számottevő sztárvendég-járás közepette.
De minden előtt: első hallásra milyen az, amikor a már sűrűn emlegetett legrégebbi műfajt az egyik legújabbal, a rappel keverik? Nem érzed azt, hogy olyan messze állnak egymástól, mint Dubaj Kamcsatkától? Vagy egy földhözragadt hasonlattal élve: nem olyasféle furcsaság jön ki belőle, mintha a mákos tésztát tökfőzelékkel ennéd?
Hát, hogy a viharba ne? De 2024-et írunk, könyörgöm, és a zeneszerető emberke, aki nem háttérfüggönynek rakja fel a muzsikát, ha akarna sem tudna kitérni bizonyos hatások alól. Ez a fajta dömping szerencsére, kinevel egy odafigyelő, fogékony réteget is. Tán még a blues-táborba is beszivárog a metódus. És ha itt tartunk, helyben vagyunk.
A JPEG RAW egy felettébb míves, agyas és innovatív alkotás, amelyre ki vannak éhezve a „neológusok”. A nyitó, mozgalmas-klipes blues-rock nóta, a funk-hatású Maktub-ba alig észrevehetően mászik bele a rap. Kvázi kapudrog Clark művészetéhez, legalábbis az új lemezéhez mindenképp. A címadó számban aztán a blues-rock-funk sokkal inkább zenei hátteret képez a rapben kifejezett mondanivaló számára. De hogy ilyesmibe másszon bele a bluesgitár-szóló, az azért nem semmi! A legkevésbé sem sematikus dallam-vezetésű Dont Start-hoz érkezik az első énekes vendég, Valerie June. A szinte hagyományos blues-ként startoló This is Who We Are rap-jébe a ghánai származású londoni énekesnő, Naala csatlakozik, remek blues-gitár-szólót rántva magával. Rövid pihenésül a húszas évek hangulatára hajazó, „egyszálgitáros”, énekes To the and of the Earth-ot kapjuk.
Újabb váltás jön, mintegy Gary egyik filmszerepére utalva, amelyben Miles Davis egyik banda-tagját alakította. A jellegzetes, fátyolos trombitahang sajnos nem Milesé: bizonyos Keyton Harrold az elkövető. Akár Miles utolsó korszakának folytatása is lehetne a dob-programmal bolondított Alone Together című nóta.
De aztán vissza ám a blueshoz, de gyorsan! Nem baj, ha funkos rock is van benne, és Stevie Wonder! Aztán pedig még öt fantasztikus, izgalmas és változatos nóta, ahány, annyiféle, hadd ne részletezzem.
Aprólékosan kidolgozott, meglepő momentumokkal teleszórt, remekül szerkesztett ez a lemezanyag – mondom én. De ne neki adjuk a díjat, kapott már a csóka eleget – mondhatják a szőrös szívű ítészek. Hogy ebből mi lesz? Meglátjuk. Egy a biztos pont csak: ez a lemez!
Nem tudom, ki mennyire érzékelte, hogy az idő természetes előrehaladásával (durvábban fogalmazva: kihalásos alapon) nemzedékváltás zajlik mostanság a bluesban. Ennek során sok új tehetség kér eget és helyet magának a műfajban. Gary Clark Jr. azonban nem kér: követel!
Az album dallistája:
01. Maktub
02. JPEG RAW
03. Don’t Start (feat. Valerie June)
04. This Is Who We Are (feat. Naala)
05. To The End Of The Earth
06. Alone Together (feat. Keyon Harrold)
07. What About The Children (feat. Stevie Wonder)
08. Hearts In Retrograde
09. Hyperwave
10. Funk Witch U (feat. George Clinton)
11. Triumph
12. Habits
Olasz
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
