Bejelentkezés

x
Search & Filters

Nevergreen: Vendetta (2014) lemezkritika

A Nevergreen valamiért sosem vívta ki az első vonalas státuszt az országban. Talán túlságosan rétegzenét játszanak, ami kevésbé fesztivál-kompatibilis. Pedig ha állhatatosságról van szó akkor az ő említésük kézenfekvő. Emlékszem, annak idején amikor a Game Over kazetta valamilyen forrásból nálam landolt, mennyire üdítő volt hallani. Semmi alteros merengés, grunge-os nyekergés (bocsánat az említett stílusok rajongóitól, de akkoriban így láttuk) csak jött az a feltartóztathatatlan Matláry Miklós és Bob Macura vezette szinti páncélos dandár és letarolt mindent. A zene mellett a rajongást Bob Macura egyedi orgánuma és a magyar szövegek váltották ki. Elrugaszkodtak a sablonoktól, de mégsem mentek a lila ködbe. Pedig megszokott volt, hogy ha valaki nem valami tradicionális vonalon mozgott, akkor angol szövegekkel próbált nyitni a világsiker felé.

Eltelt húsz év és megint a kezemben van egy zöld borítós Nevergreen album. Közben sem tévesztettem szem elől a bandát, de bevallom volt olyan időszak amikor mérséklődött a rajongás. Érdekes párhuzamot lehet vonni néhány hasonló stílusban mozgó zenekarral, mint pl a Moonspell vagy a Paradise Lost. Mindenhol volt egy dallamosabb, lágyabb korszak, ami után újult erővel tértek vissza a súlyosabb hangulathoz. A Nevergeennél az „ellágyulás korszaka” az Ezer világ őre – Ősnemzés korszak volt, ami után egy kisebb szünetet is tartott a zenekar. Az újjáalakulás utáni albumok már jellemzően sötétebb hangulatúak voltak. A legemblematikusabb változás azonban Simon Valentina feltűnése és ezzel a női ének megjelenése. Akinek jelenleg jóval több szerepe van mint a háttérvokál, néhol Therion-szerűen osztozik a két énekhang.

 


Az első kóstolót a Szemet szemért közzététele jelentette a lemez megjelenése előtt. Amely nem sok kétséget hagyott afelől, hogy tovább haladnak a sötétebbik ösvényen. Ami szembeötlő volt, hogy felgyorsult a zene, ami szerény véleményem szerint nagyon jót tett a húzósságnak. A súlyból nem veszett semmi. Koncerten őrült nagyot lehet majd bólogatni rá. A lemez első száma is a Szemet szemért, ami remek alaphangulatot teremt. Kíváncsi voltam, hogy ez valami kirívó szerzemény lesz, vagy az egész albumot jellemzi a felgyorsulás. Maradt a tempó, sőt, a Végső harcunk vár, ha lehet még tovább gyorsul. Ez talán kicsit kevésbé monumentális, de sodró lendülete van. Fogalmam sincs, hogy a dal 2 perces-e, vagy 5 és csak 2-nek éreztem, direkt nem néztem meg, de van húzása az biztos. A ritmusszekció eléggé előre van keverve és ez jót tesz ennek a tempós hozzáállásnak. Nekem a dob sound nagyon bejött. A Szerelemben nem hiszek kicsit visszavesz a rohanásból és a következő Ha elborít a vággyal párt alkotva kicsit eltávolodunk a háborúktól és egyéb vérgőzös témáktól. Ez a két szerzemény olyan mintha valami korábbi albumra készült volna, de ezzel a hangzással és tempóval sokkal vastagabban szólnak. A Szerelemben nem hiszek elsőre kicsit furán hangzott, de többszöri hallgatásra már jobban működött, bár nem mondom, hogy a valaha született legerősebb szöveggel lett felvértezve. Nade ennyit a lelkizésből.

 

 

A következő Seregek ura akkorát üt mint az ipari feszültség. Az egyik legjobb szerzemény a zenekar történetében, pedig nincs túlbonyolítva a téma, de ha ebből nem lesz koncertkedvenc, akkor nem tudom miből. Kicsit itt nehezen érthető a szöveg, de mivel katonásan rövid, velős minden strófa, valószínűleg hamar meg fogja tanulni mindenki. Talán ez a lemez csúcspontja, de csak nűansszal. A Hamvak szárnyánban Kovács Tamás úgy odapörget néha a doboknak, hogy csak néztem. Aztán Rusic Vladimir tesz oda egy ízes szólót és ekkor megnéztem a borítót, hogy tényleg a Nevergreen cd-t raktam be? A szinti itt kicsit poposabbra volt véve, talán az teszi árnyalatnyival könnyedebbé a szerzeményt. A Szemem a ködnél is meg volt az az érzésem, hogy egy korábbi szerzemény, csak beletoltak 8 köbcenti szteroidot.

Itt véget is ér a lemez magyar nyelvű szekciója. Elég érdekes felépítése van az albumnak. A zenekarnak szokása, hogy angol szöveggel is felveszik a számokat. Korábban ez egy külön cd-t alkotott, majd egy lemezre került a két verzió. Ez persze kevésbé impozáns, de nyilván anyagilag sokkal ésszerűbb. Most a két verzió közé ékelődött egy harmadik tételcsokor. Elsőként egy tiszteletadás Peter Steelenek a Type O Negative fájdalmasan fiatalon elhunyt énekesének. A Loving the Death csak angolszöveggel szerepel a lemezen. Igazából ezt az egy nótát nem tudtam hova tenni. Persze a gesztus szép, de kicsit jellegtelen a szerzemény. Ezt követi egy Sisters of Mercy feldolgozás a More és a Sweet Dreams a Eurythmicstől. Megszokhattuk, hogy a zenekar a poposabb irányból előszeretettel dolgozza fel kedvenceit, amiket rendszerint jól sikerül saját arculatára formálni, de én most ezt a Sweet Dreamset egy kicsit kockázatkerülősnek gondolom, miután számtalan feldolgozása létezik már. Amúgy természetesen ez is jól sikerült, de valami igazán bevállalós, stílusidegen forrásra lennék kíváncsi tőlük. Mondjuk 2pac-tól a Changes, vagy Lara Fabiantól a Je T’aime. A következő Para Bellum egy szép, kvázi instrumentális szám, amely nálam kicsit furán ért véget, mintha elvágták volna. Majd kezdődik a saját számok angol változatának felvonása. Így összességében 18!! tracket számlál a lejátszó.

 


Essen szó a külsőségekről is. A Hammer Records szerencsére évek óta nagy odaadással istápolja a hazai bandákat, nyilván nem olyan költségvetésből mint ahogy egy Nuclear Blast tehetné, de így is le a kalappal előttük. Láthatóan szem előtt tartják, hogy a hazai piac mennyire árérzékeny, de próbálják a maximumot kihozni a lehetőségekből. A borító Köhler Ágnes műve. A Nevergreen borítók sosem voltak olyan történetmesélősök, így most sem kerestem nagy öszefüggéseket a lemezcím és az artwork között. A rajz tetszetős, nekem ennyi elég. A booklet nem tartalmaz nagy meglepetéseket, az viszont nagyon ötletes, hogy a magyar és angolnyelvű szövegek, számonként párban vannak. Itt talán lehetett volna nagyobb karaktereket használni, mert elég nehezen olvashatók, hely pedig lett volna.

A keverés nagyon jól sikerült, talán Bob hangja kicsit háttérbe szorul, ha nagyon sűrű a zene, de a ritmusszekció hangzása kifogástalan. Apróbb érdekesség, hogy a felvételek Szabadkán készültek és Szegeden történt a keverés, ahogy a zenekar maga is e két városhoz kötődik.

Összességében nagyon jól sikerült a lemez, az egyik legjobb amit eddig letettek az asztalra. Ám a két feldolgozásból legalább az egyiket elcserélném még egy saját szerzeményre.

 

9/10

 

Nevergreen - Vendetta (2014) dallista:

 

01. Szemet szemért     
02. A végső harcunk vár     
03. A szerelemben nem hiszek     
04. Ha elborít a vágy     
05. Seregek Ura     
06. Hamvak szárnyán     
07. Szemem a köd     
08. Loving To Death     
09. More     
10. Sweet Dreams (Eurythmics cover)     
11. Para Bellum     
12. Eye For An Eye     
13. Rise For The Last Fight     
14. Never Believe In Love     
15. Desire Calls For More     
16. God Of War     
17. Wings Of Ashes     
18. Eyes Of The Fog

 

Az 'I Never Will Believe In Love' című legújabb klipet itt megtekinthetitek:

 

 

 

vtb


 

Címkék: 
Nevergreen