Mint azt már megszokhattátok, a gyöngyösi MaxiRádió FM 92.4-gyel együttműködve egy ideje hazai zenészekkel jelennek meg interjúink, melynek alanya most Kóbor János, az Omega frontembere volt Ladányi Zsolt jóvoltából.

Ladányi Zsolt: Európa legrégebben működő rockzenekaraként emlegetett csapatának, az Omegának az énekese, Kóbor János, Mecky a vendégem. Köszöntelek a műsorban!

Kóbor János: Szia, és sziasztok!

L. Zsolt: Hoztál magaddal egy vadonatúj dalt, az 56-os Lány-t, amit hamarosan be is mutatunk, de még mielőtt rátérnénk erre, engedd meg, hogy elmondjak pár olyan dolgot, amiben az Omega zászlóshajónak számított.

1968-ban elsőként jelent meg önálló albumotok Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (aki most felhőkölne, annak elmondom, hogy Az Illés korábbi lemezén más zenekarok is szerepeltek). Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévés show, a Tízezer Lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet a Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Első CD Magyarországon az 1988-as Platina című válogatásalbumotok volt, és DVD a 2000-ben kiadott Omega konceRT Népstadion 1999. Ti léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és a koncertjeiteken használtak először füstgépet,(ami úgy tudom szennyvízcsőből készült, büdös is volt) lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt is ti alkalmaztatok elsőként. Egy rövid összefoglalásban mond el nekünk a zenekar megalakulását, és utána rá is térünk egy időutazással kezdve az Omega legújabb, 56-os lány dalára!

K. János: Hát nézd, ezt ma már nyugodtan mondhatom, hogy történelmi távlatba kell visszamennünk. Ez a múlt század, tehát az 1900-as évek. Az 50-es évek végén a gimnáziumban határozódott el. Úgy éreztük, hogy az aktív sportolás, és a közelgő érettségi, egyetemi felvétel előtt nekünk még arra is lesz időnk, hogy alakítsunk egy kis iskola zenekart, azzal a szándékkal, hogy ezt aztán valami nagyon sokáig vigyük. Úgy gondoltuk, hogy még a harmadik, negyedik évfolyamban is ezt fogjuk csinálni, aztán majd mikor az egyetemre kerültünk, akkor az egész úgyis már a múlté. Senkiben se merült fel, hogy ez több mint 55, közel 60 év múlva is még mindig egy aktualitás zenekar lesz.

L. Zsolt: Ezek voltak a Ciklon együttes, akik átszivárogtak a Prófétákba?

K. János: Nézd! Van, aki úgy hívott minket, hogy a Ciklon együttes ez gondolom abból adódott, mert nagyon sok Johnny And The Hurricanes, tehát hurrikán számokat játszottunk, és akkor minket Ciklonnak kezdek el hívni. Mi nekünk nem volt egyáltalán célunk az, hogy nekünk nevünk legyen. Mi magunknak meg az iskolai rendezvényekre gondoltuk, hogy ott játszunk. Oda meg minek név?

L. Zsolt: Október 23-án, a 60. évfordulójához érkezik az 1956-os forradalom és szabadságharc. Ekkoriban te 13 éves voltál. Milyen emlékeid maradtak erről a korszakról?

K. János: Tulajdonképpen, ahogy már előbb mondtam, történelmi távlatokba gondolkozunk. Ha belegondolsz az '56 alig 10 évvel volt azután, hogy befejeződött a második világháború. Tehát gyakorlatilag nagyon közel voltak még azok a borzalmas események, amik a világháború alatt történtek. Ma visszagondolsz '16-ban, 2006 nem is volt olyan régen. Na most körülbelül ennyi volt a távolság a világháború és '56 között. Ennek megfelelően mi úgy éreztük, hogy ennek ellenére, ami Magyarországon van, ez a Rákosi rendszer meg minden, az egy végeláthatatlan hosszúságú lesz és már volt is. Mert nem lehet azt mondani, hogy a legemberbarátibb társadalom volt, de mi ezzel nem foglalkoztunk, és főleg mi gyerekeket ez nem nagyon érdekelt. Otthon néha a szüleinktől hallottunk olyanokat, hogy hát nem a legjobb időket éljük, de az... hogy mondjam. Szigorúan figyelmeztetve voltunk, hogy azért ilyesmiről utcán, vagy máshol nem illik, nem szabad beszélni, mert annak nem lesz jó vége.

L. Zsolt: Gyötrelmes időszakot éltél, élt meg a magyar nemzet 56-ban, amit én csak a szüleim elmondása alapján próbálok megérteni, átérezni. Az akkori felfokozott zűrzavaros állapotban mégis nyílhatott virág? Az embert megérinthette a szerelem? Gondolok itt rád, és egy szőke 56-os lányra, aki a sorban állt kenyérre várva, akiről a dal is szól.

K. János: Igen, azért tulajdonképpen, ha mélyebben visszagondolunk, bennünket, gyerekeket, fiatalokat azért az a rendszer nem annyira viselt meg. Tudom, hogy visszatekintve persze nagyon sokaknak katasztrofális emlékeik vannak, de minket, mint gyerekeket, olyan Isten igazában nem foglalkoztattak a politikai dolgok. Aznap is, 23.-án emlékszem nekünk a legfontosabb az volt, hogy akkor játszottuk a visszavágóját, a 8.A ellen a fociban, tehát osztálymeccsünk volt, és olyannyira nem is voltunk képben, hogy aznap mik történnek, csak minket is az érdekelt, hogy mennyi lesz a végeredmény, tehát mi nyerünk-e vagy sem. Nem akart nagyon eldőlni a meccs és nagyon későn mentünk haza. Otthon a szüleink mindjárt elkezdték, hogy "Nem hallottátok, hogy mi van?", mondtuk nem hallottuk, minket a meccs érdekelt, nem akart el dőlni. És akkor másnap, harmadnap persze akkor még jártunk iskolába, tehát nem volt kényszerszünet, és ott aztán mindenki elmesélte, hogy miről hallott, diáktüntetések, munkástüntetések Újpesten, Csepelen, vidéken már elkezdődtek a mozgolódások. Az emberben volt egy olyan jó érzés, hogy itt a nagy diktatórikus környezetben ez egy baromi nagydolog, hogy kimerik mondani az emberek azt, amit valójában szeretnének. Hallottuk a külföldi rádiókból is, meg mindenhol, hogy a magyar hírek mindenhol az elsők voltak, tehát legfelül meséltek akár a német, angol, francia adók, mindenhol lehetett hallani, hogy a magyar, Budapest szó az első sorokban volt. Ez minket lelkesített, de Isten igazából nem fogtuk fel, hogy valójában itt mi fog, vagy mi történhet. Gyakorlatilag 23-tól, 28-ig azt vettük csak észre, mert iskolába még kellett járni, még nem volt kényszerszünet, hogy valami nagyon érdekes és fontos történik. A felnőttektől hallottuk, hogy az lenne a cél, ami az osztrákoknál volt, hogy a szovjet csapatok kivonuljanak és akkor egy semleges ország lesz Magyarország. És erről ugyan nem nagyon tudtuk, hogy mit fog jelenti, de olyan szimpatikusan hangozott.

L. Zsolt: Mesélj nekem erről a szőke hajú lányról!

K. János: Ez gyakorlatilag az volt, ahogy mondtam, olyan 28-ig nem történt semmi különleges, mert tanácstalan volt a hatalom, hogy most ezzel mit kezdjen. Az oroszok se nagyon tudták, hogy most ezt, hogy kéne kezelni. Nyilvánvalóan nem akartak az amerikaiakkal még egy durva frontot, elég volt nekik a Szuezi-csatornával kapcsolatos probléma. Isten igazából 28.-án indultak meg az események, amikor itthon elkezdtek fegyveres harcok kibontakozni az államvédelmi hatóság, és az akkor már szerveződő felkelők között. Sőt, megalakult utána egy ideiglenes kormány is, aminek nem is nagyon értettük, hogy a Nagy Imre lett a vezetője, akiről hát köztudott volt, hogy korábban miniszterelnök is volt, hogy most ez akkor végül is mit jelent. Ezután eldurvultak a dolgok! 28.-tól már nem jártunk iskolába, mert már mondták, hogy most egyelőre bizonytalan ideig szünet van. Viszont azt tapasztaltuk, hogy elkezdett az ellátás akadozni. Tehát a boltokban már nem lehetett élelmiszert kapni, mert zavarossá vált a helyzet. Most ennek következtében nagyon sokszor minket-gyerekeket küldtek le sorba állni, mert még azért a felnőttek többé-kevésbé jártak dolgozni.  A szüleink nem féltették még az életüket annyira az utcán, mint a gyerekekét. De mi elmentünk sorba állni kenyérért, meg egyebekért, és később már nem is az üzleteknél, hanem teherautók voltak, akik hozták a kenyeret, és az előtt állt a sor. Nagyon fegyelmezett volt egyébként minden. És ott a sorban állásnál találkoztam egy körülbelül velem egyidős kislánnyal. Nagyon aranyos, nagyon helyes volt, és ott álldogáltunk, és mondtuk, hogy mi holnap is jövünk akkor sorban állni, „de jó ez a sorban állás”. És ez 2-3 napon keresztül így ment, aztán később már nem csak sorban álltunk, hanem máskor is találkoztunk. Ez gyakorlatilag november 4-ig egy rendszeres dolog volt. Nekünk nagyon tetszett ez, hogy ezek kapcsán tudtunk így találkozgatni, mert akkor a gyerekeket már nem szívesen engedték le az utcára, mert elég komoly összetűzések voltak, fegyveres összetűzések, sortüzek, meg egyebek. És akkor egyszer csak jött a november 4.-e, amikor a Szovjetunió végül is eldöntötte, hogy megindul a Vörös hadsereg, és kész rendet csinál az ő szemléletük szerint. Ez odavezetett, hogy gyakorlatilag, megszólaltak azok a félelmetes, de még a háborúból jól ismert szirénák, amik jelezték, hogy veszély, légi veszély, meg egyéb, háborús veszély van. Magyarul mindenkinek le kellett menekülnie az óvóhelyekre. Akkor Nagy Imre be is jelentette a hajnali órákban, hogy a szovjet csapatok megtámadják Budapestet, és hogy mindenhol megpróbálnak ellenállni. 4 napon keresztül gyakorlatilag ki sem lehetett mozdulni az óvóhelyekről, mert olyan tűzharcok folytak. Ott a környékünkön, Budán, elsősorban a Kör-tér és a Bartók Béla út tájékán. Olyan 10.-e után tudtunk először kimerészkedni úgy, hogy valaki mindig kiment, hogy kenyeret szerezzen, de ez már nem volt gyerekeknek való. Amikor eljutottam oda, hogy én is kimerészkedtem, nagyjából tudtam, hogy hol az a ház, ahol a szőke kislány lakott, elmentem abba az utcába. A Kör-tér mellett laktak, és teljesen ledöbbenve láttam, hogy a házat találat érte és be voltak omolva az emeletek. Olyan elképedve néztem, hogy itt most mi történhetett, vajon mi történt velük. Abban bíztam, hogy külföldre menekültek. Akkor azért már köztudott volt, hogy nagyon sokan elindultak a nyugati határ felé. A mai napig sem tudom, hogy velük végül ott valami történt, vagy sikerült elmenekülniük.

L. Zsolt: Mondtad, hogy találkoztatok máskor is, nem csak a sorban, kenyérre várva. Mondhatjuk, hogy Ő volt az első szerelmed?
 
K. János: Hát persze, de gondolj bele, ilyen nagyon bimbózó tinédzserek voltunk, 13-14 évesek. Jól elbeszélgettünk mindenről, másról is, de Isten igazában ez egy olyan rövid idő volt, hogy nem nagyon tudott kialakulni semmi. Elég rumlis időszak. Az egészben a tragikus az volt, hogy úgy fejeződött be a dolog, hogy a mai napig nem tudom, hogy végül is mi történt velük.

L. Zsolt: Gondolom minden követ megmozgattál, hogy kiderítsed ezt.

K. János: Sajnos nem. Ugyanis november után, tehát amikor gyakorlatilag ez megtörtént, kiderült, hogy az iskolákat bezárták. Tehát a mi iskolánknak is a lépcsőháza be volt omolva, a Kör-tér sarkán, és bizonytalan ideig szünetelt az iskola, mint később kiderült, egészen februárig. Engem a szüleim leküldtek a nagyszüleinkhez vidékre, és gyakorlatilag ott nem volt lehetőségem a dolog után járni. Amikor visszajöttem Budapestre, akkor egyértelműen semmi nyomát nem tudtam már megtalálni annak, hogy mi van vele.  Akkor még nem volt olyan, hogy mobitelefon…

L. Zsolt: A nevére esetleg emlékszel?

K. János: Persze, hogy emlékszem! Biztos, hogy Évike volt! Amikor februárban biztossá vált, hogy itt ahol én korábban őt megismertem, itt nincsenek... Csak abban tudtam reménykedni, hogy biztos, hogy disszidáltak. Mivel ő nem tudta az én címemet, - én sem az övét, csak a házat, mert az volt közel ahhoz, ahol sorban álltunk kenyérért, ezért elég reménytelen volt kideríteni a kilétét. Csak egy hétig találkoztunk, ezért nem jutottunk el odáig, hogy jobban megismerhessem. Különben sem volt az biztos, hogy egyáltalán valamelyikünket is kiengedik az utcára, ha nem sorba kell állni kenyérért. Szóval, mire visszatértem semmi nyomát nem tudtam felfedezni neki. Nem ismertem barátnőit, vagy valakit, akitől kérdezősködhettem volna. Én magamban ezt úgy zártam le, hogy biztos disszidáltak.

L. Zsolt: Hogyan befolyásolta ez a be nem teljesült szerelem a további életedet?

K. János: Hát épp azért, ahogy az előbb mondtam, mivel egy nagyon rövid pillanat volt, ezért Isten igazában csak egy az előbb említett remény volt, hogy nem tragikusan vesztették az életüket esetleg ebben a háborús szituációban, hanem tényleg elmenekültek. De ahogy ment az idő, egyre távolabb került ez a dolog. Tulajdonképpen nekünk egyre jobban közeledett az, amikor újra iskolába jártunk, meg az, hogy most már gimnáziumba fogunk menni, ezért ez fölülírta egy picit a történteket. Nekem volt-van még egy szerelmem, mániám, én borzasztó nagy sportrajongó voltam…

L. Zsolt: A futballról beszélünk, ugye...

K. János: Futballról is, de nem sokkal ezek az események után kezdődött a melbourne-i olimpia, amelyiket én már élőben, rádióban folyamatosan hallgattam. Utána jött a karácsony, meg minden, meg tovább, és még ott az iskola szünet. Valahol úgy ez egy kicsit... Valahol abban reménykedtem, hogy biztos előfog kerülni és inkább nem gondoltam arra, hogy vele történhetett valami.

L. Zsolt: Az 56-os forradalom kapcsán miért éreztétek úgy, hogy most a 60. évfordulóján először meg kell szólalnotok?

K. János: Egyáltalán nem terveztük, és nem is akartunk megszólalni. Én az '56-ot egy történelmi eseménynek tartom, amit megéltünk. Sőt, majdnem azt mondom, hogy még 13-14 éves fejjel még értékelni is tudtam, és ma is tudok. Mi politikai színezetűleg semmilyen szempontból nem akartunk se pro, se kontra lenni. Az természetes, hogy az egy állati méltatlan dolog volt, hogy az eseményeket a későbbiekben ellenforradalomnak hívták... Mondjuk egy szemléletből lehet annak, aki magát forradalmárnak tekinti, hogy ez akkor az ellenforradalom. Nekünk egy csodálatos néhány hét volt az akkori életünkben, de nem írta fölül azért a hétköznapjainkat. Tehát attól azért az ember lehetett sport rajongó, szerelmes, akármi, ezek között a körülmények között is. És nekem így is maradt meg. Azt én egy.. Nem tudom, utólag amikor ezeket a megítéléseket teszik, hogy milyen esélye lehetett volna egy ilyen forradalomnak, én a mai napig úgy érzem, hogy fegyveres szinten semmilyen.

L. Zsolt: Ez erkölcsi szinten folyt inkább.

K. János: Csak ez a lényege! A legnagyobb dolog ebben tényleg az első néhány nap, diák- és munkás tüntetései voltak. Számomra az az '56. De mi erről nem nagyon próbáltunk vagy gondolkoztunk, hogy erről megemlékezünk. A Testamentum, ami a soron következő nagy zenei anyagunk, ennek az írása között volt ez a szám. Andrisnak, Trunkos Andrisnak beszéltem erről a történetről, egyszer valamiért, és azt mondja:” Te figyelj ide! Ez is az életed, az életünk része! Erről is egy nagyon szép számot lehetne írni.”

L. Zsolt: Ez hogy hogy nem került korábban elő? Megbújt az emlékeidben eddig?

K. János: Így van. Igen, mert nem volt úgy szó róla, és az ember nem feltétlenül az emlékeiből írja - de nagyon sokszor igen -, a számokat. Az Andrásnak ez megtetszett, és az egyik zenei alapötletet nagyon alkalmasnak találtuk erre, és úgy döntöttünk, hogy akkor ez a Testamentum album egyik zenei része lesz. A nyár végén, vagy az ősz elején jöttünk arra rá, - mert tudtuk persze, csak nem akartunk vele foglalkozni különösebben -, hogy idén lesz 60 éve, hogy ezek az események történtek. Akkor úgy döntöttünk, hogy vegyük ezt a számot ki az anyagból, és most '56-ra, és az 56-os fiatalságunkra, meg a generációinkra emlékezve, és tényleg ilyen érzelmi szinten visszatekintve, tehát semmiféleképpen a harcokat, meg ezeket a dolgokat elemezve tegyük közzé a dalt. Ez egy visszaemlékezés tud lenni erre az időszakra, és megerősíteni azt, hogy még a leggyilkosabb háború közepette is...

L. Zsolt: Emberek tudunk maradni.

K. János: Így van. Én nekem mindig ez volt a csodálatos és elképzelhetetlen, hogy gondolj bele, én a világháború kellős közepén születtem, tehát már 3 éve zajlott a világháború. Belegondoltam, hogy a szüleim, hogy mertek akkor arra gondolni, hogy...

L. Zsolt: Gyereket erre a világra?

K. János: Igen! És ez az, ami talán itt is megerősített abban, hogy tudom, nekem is sokkal fontosabb volt az osztálymeccs, ez a kis érzelmi történet, mint a körülötte levő események, amik nem is voltak szimpatikusak számunkra, hogy emberek egymásra lövöldöznek. Mert ha még az lett volna, hogy tényleg egyenlő erejű szembenálló katona, csapatok, azoknak az a foglalkozásuk...

L. Zsolt: De itt civilekről volt szó.

K. János: Nagyon sokszor az ember azt se tudta, hogy ki kire lő, és miért. Tehát gyakorlatilag ez akkor még gyerekfejjel is megítélhető volt, hogy ez egy kicsit szervezetlen dolog. Tehát ebből jó nem tud kisülni. Tényleg le a kalappal, főleg a mártírok előtt, akik ezt tényleg valamilyen szinten komolyan elhitték, hogy a szovjet hadsereg ellen lehet valamit is kezdeni.

L. Zsolt: Egy kis ország egy nagyhatalom ellen, Dávid - Góliát harca jó formán.

K. János: De még az se! Tulajdonképpen most egy hadsereg lehet egyforma erős. Az oroszok se biztos, hogy ide küldték az összes hadosztályukat...  ránéztek a térképre, aztán mondták, hogy "na menjen ez a 100 páncélos, aztán csináljon rendet". Ez nem volt realitás, hogy itt ezt fegyveresen meglehet vívni. Az elején még egy pici esély volt arra, hogy talán a Szovjetuniót arra szintre lehet kényszeríteni, amit Ausztriába, hogy vonuljon ki. De sajnos ez nem így végződött.

L. Zsolt: Engedj meg egy kis kitérőt nekem! Ezzel az évszámmal, az 56-ossal élnek még városi legendák! Az Omega 1979-es Gammapolis című lemezén az Oly’ hosszú volt a 23 év és oly’ messze van az én hazám – sor valójában 1956-ra utalhat, hiszen ha elveszünk 79-ből 23-at 56-ot kapunk… De ez már a vég kifejlett a matematikai áthallások terén.

K. János: Így van, de ez nem így kezdődött!

L. Zsolt: Igen, tudom. Eredetileg 33 év volt, ami a felvétel időpontját nézve 78-ban 78-33= 1945 re jött ki.

K. János: És akkor az Erdős Péter mondta, hogy:
- "Te nem képzeled, hogy mi ezt így ki fogjuk adni? '45 óta mi volt nektek olyan hosszú?" Ez egyértelműen erre utal!
- Mondom, hogy dehogy erre utal, mi vagyunk ebben a krisztusi korban. (Általában az Omegások akkor, ilyen 30-33 évesek voltunk). Hidd, el semmi sincs, 33 az átlagkorunk az Omegában. (A Mihály Tomi, meg a Molnár Gyuri mondjuk fiatalabbak voltak.)
Nem volt mit tenni, volt még stúdiójegyünk, és a szalagot kivágták, és föl kellett énekelnem az Oly’ hosszú volt a 23 évet.

L. Zsolt: Mire kikerült a lemez...

K. János: Ez baromi jó! Most, ha kivonjuk a 23-at, '56 jön ki.

L. Zsolt: Így van, 79-ből 23.

K. János: 79-ben jelent meg a lemez... Ez sem mehetett. A lemezen már nem tudtuk megváltoztatni. Ezért viszont a rádió nem volt hajlandó játszani! Na, most ezért készült egy harmadik verzió, amelyikben Oly’ hosszú volt a 29 év. És a rádió ezt játszotta. Ez tényleg egy számmisztika volt, de ez is jelzi, hogy a korszak azért mennyire, még ilyen dolgokban is sejtett valami szándékosságot.

L. Zsolt: Politika szándékosságot, mármint hátteret, vagy pedig lázadást?

K. János: Isten bizony ebben semmi nem volt.

L. Zsolt: Tehát mondhatjuk azt, hogy ártatlanok voltak ezek a szövegek?

K. János: Abszolút. Mi soha nem akartunk nagynak látszani, olyan szövegeket direktbe, egyenesen írni és mondani, ami valamilyen szinten egy politikai szintű állásfoglalás. Persze hangulatot mindig fokozzuk. Mindig benne van a szövegekben egy nagyon pici kekeckedés. Egy olyan, hogy mondjam... Egy bizonytalanság, hogy ne legyen biztos az aki ezt hallgatja, hogy mi ezzel egyetértünk. Ezekbe a számokba, például az Ajánlott Útvonalban is benne volt az a sor, hogy "szokd meg a viszonyokat, a balsáv mindig jobban halad." Hát ebben is benne volt az a vélemény, hogy persze, aki beáll oda a baloldalra, annak egy fokkal gyorsabban fognak mennie a dolgai. Nagyon sok ilyen volt! Például a Tűzvihar című szám, amit szintén Erdős Péter úgy ítélt meg, hogy egy politikai üzenet, pedig semmi köze nem volt hozzá. Mi nem nagyon mondjuk azt, hogy annak a rendszernek a legcsekélyebb módon is támogatói, vagy kedvelői voltunk, de egyáltalán nem voltunk drasztikusak. Még annyira sem, mint talán mondjuk a Bródy János.

L. Zsolt: Ezekkel a dalokkal kapcsolatban azt mondhatjuk, hogy csak utalás volt maximum, vagy még háttérben utalás sem feltétlenül?

K. János: Kis célozgatás volt, de inkább hangulat. El lehet gondolkozni rajta…Ezen el lehet gondolkozni, maximum ennyi volt.

L. Zsolt: Az '56 Lány az Omega új Testamentum albumán szerepel, mely 2017-ben, Németországban jelenik meg. Zenéjét Kóbor János szerezte, szövegét Trunkos András jegyzi, aki tudomásom szerint ezzel együtt 153 dalszöveget írt már. Az Omega háztáján zajló események befolyásolták, hogy az eredetileg tervezett őszi megjelenés elcsúszott? Gondolok itt a Mihály Tamással, és Molnár Györggyel kialakult nézeteltérésre, vagy a tragikus körülmények között elhunyt hangmérnökötökre, Küronya Miklósra.

K. János: Nem, nem, nem. Egyrészt itt nem kell azt hinni, hogy valami olyan dolgok zajlottak mostanában, amik korábban, mondjuk az 55 év alatt nem voltak. Az Omega én szerintem egy úgy indult csapat volt, hogy egyáltalán nem akart egy csapat lenni, és biztos, hogy nem gondolkozott abban, az akkori alapítók, hogy ez egy hosszú távú dolog lesz. Tehát mivel mindannyian egyetemre jártunk, az volt a várható, hogy az Omega, amíg a tanulási folyamatban vagyunk működik, de ahogy meg van a diplománk, egyértelműnek látszott, hogy mindegyikünknek szinte az volt a véleménye, hogy akkor abbahagyjuk. De ez nem így történt! Most magamról beszélek. Kézhez kaptam a diplomámat. Két verzió van: vagy elmegyek most egy tervező irodába, a maximális lehetőség az, hogy szoc-reál kocka házakat kell tervezgetni, vagy az Omega, ami akkor kezdett egy kicsit jobban szárnyakat bontogatni, egyelőre egy távlat lehet egy pár évig. És persze hogy emellett döntöttünk! Utána tényleg azt mondom, hogy az idő elkezdett menni, mi állandóan új és új kihívásokat és dolgokat kerestünk, ennek megfelelően a csapat nem egy egységes stílust csinált végig, hanem sok mindent kipróbáltunk. A zenekart én mindig inkább egy futball, vagy egy sportcsapathoz hasonlítanám. Nálunk nem az egyéniség volt a lényegek, hanem a csapat maga. Én azt szoktam mondani, hogy persze ott a Real Madrid. Annak idején ott játszott a Puskás, az Alfredo Di Stéfano, meg még sok sztár focista. Persze, hogy már nem ők játszanak, de a Real Madrid, az a Real Madrid. Lehet, hogy ez a picit sportosság, ami bennem van - meg azért a többiekben is, hozza létre azt, hogy ha nem is ugyan azok a „játékosok” az akkor is Omega lesz! Tehát, hogy ez az, amit mi elkezdtünk, csinálunk. Ezért mi nekünk soha az fel nem merült, hogy mi búcsúkoncertet, vagy valami ilyesmit tervezzünk, vagy csináljunk, hanem mindig úgy éreztük, hogy aki és ameddig bírja, az csinálja, és addig lesz Omega amíg ezt valamennyien akarják, és folytatólagosan csinálják. Ilyen tragédia többször is volt, tehát amikor először Varsányi István helyett bejött Mihály Tomi, majd Pici, az is ilyen fájdalmas szakítás és újraéledés volt, nem beszélve utána '71-ben, amikor a Laux, Presser, Adamis kiváltak és LGT lett belőlük. De folytathatnám ezt, tényleg az utóbbi időkig. Azt meg el kell fogadni, hogy egy 55 éves csapatnál nem lehet mindenki az eredeti csapattagok közül zenekari tag. Nincs ugyan abba a fizikai, vagy lelki, vagy ambícionális szinten. Mindenki egy kicsit máshogy veszi ezt ma már. Na, most ez persze, hogy utána az interneten mindenfélét véleményeznek az emberek, ahol bárki, bármit mondhat. Én egyet tudok mondani; magán az Omega csapaton belül semmi gond nincs! Sőt! Azt merem állítani, hogy ilyen jó formában a csapat, mint ahogy ma van, talán a '70-es évek második felében volt legutoljára. És elsősorban a nemzetközi megítélése, ahol aztán végképp nem számítanak ezek a dolgok. És még azt mondom, hogy még elhivatottabb is, mint anno. Tehát ezért vágtunk bele nyugodt lélekkel abba, hogy legyen egy új anyag, amibe persze minden korábbi tagot szívesen várunk, ha van ötlete, vagy részt akar benne venni. És meg kell, hogy mondjam, hogy egy nagyon-nagyon erős anyag kezd összeállni! Ebből csippentettük le az előbb már említett '56-os lány című számot. A lemez egyébként jövő év folyamán fog valamikor megjelenni, de amit említettél, hogy Németországban, az mint kiderült nem ugyan az, mert egy olyan nagy anyag kezdett összeállni, hogy ha már itt '56-tal foglalkoztunk, akkor azért a 60 éves távlat nem csak Magyarországra vonatkozik, hanem a többi Közép-Európai országra is, ahol akkor komoly megmozdulások voltak.

L. Zsolt: Lengyelországból indult, kezdődött minden.

K. János: Így van, sőt azt hiszem, hogy az fél évvel korábban. Úgy hogy mi arra gondoltunk, hogy ezt ne sajátítsuk ki, se mint Omega, se mint Magyarország, hanem emlékezzünk erre az időre úgy...

L. Zsolt: Hogy ekkor forrongott Európa.

K. János: Így van. És főleg Közép-Európa. Aztán megkerestük ezeknek az országoknak a később legendás csapatait, és mindegyiküket invitáltuk arra, hogy mi erről egy emlékezetes, ezeken az országokon körbemenő turnésorozatban emlékezzünk erre az időre. Mindegyikünknek van erről '56-os lány története, biztos. És az első már meg is történt! Most nem rég, egy hónapja Németországban egy baromi nagy sikerű bulit csináltunk. De ezt tervezzük lengyelben is, csehbe is, majd még egyszer itthon is, és ennek egy külön anyagot csináltunk, ahol mi, mint barátok meghívtuk ezeknek az együtteseknek a képviselőit. 4 számban játszanak. Kiválasztottuk azt az - ebből a készülő anyagból -, azt a 10 nótát, ami egy ilyen típusú albumhoz megfelelő, ami erre a korszakra emlékezik. A németek mindenképpen ki akarnak ebből az ötletből márciusig egy lemezt sajtolni. A Testamentum az nem lesz addigra kész, de ez az anyag kész lesz, és még el is gondolkoztunk azon, hogy lehet, hogy ez is lesz a címe, mert a Testamentum is csak munkacímnek indult. Akkor eljátszottunk azzal az ötlettel, hogy milyen címet lehetne ennek adni. Akkor nekem valahogy eszembe jutott, hogy mi lenne, ha az lenne a címe, hogy "Volt egyszer egy vad kelet". Tehát nem vadnyugat, hanem vadkelet. És ez a németeknek nagyon megtetszett, hogy Once Upon A time In The West helyett, Once Upon A Time In The East, legyen. Mondták, hogy ez tényleg nagyon jó. És már meg is van a kezdete, a jellegzetes szájharmonikával fog indulni.

L. Zsolt: Ennio Morricone híres taktusával.

K. János: De maga a zenei anyag az természetesen az erre a korszakra utaló, és ezeknek a kinti csapatoknak a részvételével megalkotott, de ugyanakkor lesz 8 vadonatúj Omega nóta is.

L. Zsolt: Nyilatkoztad korábban, hogy az Omega minden korábbi tagja előtt nyitva áll! Aki szeretne csatlakozni a lemezfelvételhez, azok jelezzék a szándékukat. Kiket sikerült megérintened ezzel a mondattal? Kik vendégszerepelnek a lemezen?

K. János: Ez nem vendégszereplés, ez egyértelmű szereplés. Tehát egy Omega tagnak nem kell vendégszerepelni.

L. Zsolt: Igaz, ők nem vendégek.

K. János: A Puhdys zenekar, vagy az SBB, na ők vendégek. Itt inkább arról van szó, hogy kiben és milyen ambíciók és érzelmi indulatok vannak. Mindenkivel beszéltünk, aki ilyen szempontból számításba jöhetett. Sajnos Somló Tomit és Laux Józsit nem tudjuk ebbe az utómunkába bevenni, sőt a sort Küronya Miki a volt stúdióhangmérnökünk kezdte. Nem beszélve arról, hogy egy két hete elvesztettük a koncerthangmesterünket is Gellért Tibit, de a többi Omegás mindegyik jelezte, hogy - sőt megkell, hogy mondjam, tulajdonképpen már majdnem mindenkitől kaptunk is alapötletet. Én biztos vagyok benne, hogy a szempont az egyértelműen az, hogy egy borzasztó erős anyagot kell csinálni. Egyelőre nem is a zenei anyaggal vagyunk egy kicsit lemaradva, hanem a szöveggel. És én nem akarom ezt a Trunkos Andris és a Sülyi Peti számlájára írni, de zenei ötlet az van körülbelül 20, ami nagyon használható. Ebből ha most el is veszünk egy 6-ot, 8-at, erre a Once Upon A Time In The East elképzelésre, még akkor is 10-12 ötlet van. Ugyanakkor istenigazából elfogadott, tehát már mindegyikünk által jónak tartott magyar nyelvű szöveg egyelőre összesen 6 darab van. Szerencsére ezen a német albumon nem csak magyarul éneklünk, ott van két angol nyelvű szöveg, egy lengyel és egy német is. Tehát ott azt mondanám, hogyha belevesszük, hogy valószínűleg ez a két szám is erre a lemezre fog végül is felkerülni, ami még most kislemezen itthon megjelenik, akkor ott már egész jól állunk szövegileg is, de a Testamentumban elsősorban szövegírásban vagyunk lemaradva.

L. Zsolt: Egy nagy könyv is készül az Omegáról, ez szintén Testamentum néven jelenik majd meg. Mi az, amit elárulhatsz ennek kapcsán?

K. János: Ez az Omega története lesz. Semmiképpen sem szubjektív könyvet akarunk, mert kezdetben én gondoltam, hogy írok egy olyan könyvet, ami az én szemszögem, de nem jó. Egy csapatról nem szabad egyéni, szubjektív gondolatokat közreadni, mert a csapat a fontos. Most ennek, azt hiszem nincs is alternatívája, egy 55 éves együttes az annyiféle dolgon... Persze mindenki megszólal a maga módján, aki ebben érintett volt, de alapjába véve az egésznek a lényege, az maga az Omega. Itt az van, hogy egy kicsit a koncepció váltás lelassította a dolgokat, de viszont azért örülök, mert így az egész 55 évet magába tudja majd foglalni.

L. Zsolt: Hogyan tovább? Merre veszi most az irányt az Omega zenekar?

K. János: Nagyon hamar, nagyon komoly megmérettetésünk van; november 12-én. A Riesa Arena-ban, Németországban van egy nemzetközi koncertünk, ahol mi vagyunk a headliner, tehát a fő attrakció, de olyanokkal játszunk együtt, mint a Nazareth, a Creedence Clearwater Revival, és a The Boomtown Rats, méghozzá Bob Geldoffal.

L. Zsolt: Mecky! Köszönöm az interjút, és azt, hogy életed egy korai szakaszába betekintést nyújtottál, és ezzel együtt megismerhettük egy kicsit jobban mi is, azt az ’56 Lányt!