„A Playboyban is benne voltunk, Zoltán Erika volt a címlapon” - Nádasi István "Gibbon" interjú
Forcas, Mom’s Favorite, The Wallkids. Három egri, országosan ismert és kedvelt zenekar, akik maradandót alkottak hardcore és punk stílusban. A közös pont a frontember Nádasi István, alias Gibbon, akivel hol máshol, mint Egerben beszélgettünk zenéről, múltról, jövőről, az életről.
Rockbook: Mi volt az első meghatározó zenei élményed, ami miatt úgy döntöttél, hogy te is zenével akarsz foglalkozni? Kik voltak rád hatással?
Gibbon: Már zeneoviba is jártam, szüleim észrevették, hogy szeretek zenét hallgatni. Emeltszintű zeneiskolában folytattam, és itt forrt ez ki bennem igazán. Apum is zenélt középiskolában, volt zenekaruk. Tudod ki volt az énekesük? Kovács Kati, aki akkor még egri volt.
Gitározgattam otthon, vettem egy elektromos gitárt. Akkor még nem volt zenekarom, csak haverokkal elkezdtünk idétlenkedni, felvettük kétkazettás magnóval, és amikor úgy látszott, hogy a Forcas kezdett alakulni, akkor vettünk hangszereket. A dobosnak volt dobszerkója, elkezdett járni dobtanárhoz, valamennyire elkezdtük képezni magunkat. 1993 júniusában volt az első hivatalos próbánk, onnantól számolom, hogy elkezdtem zenélni. Szóval már 30. éve. Októberben volt egy tehetségkutatóban fellépésünk, novemberben volt egy duplakoncertünk, és itt már eltökélten tudtam, hogy zenélni akarok. Azt nem tudtam, hogy meddig fog elnyúlni, de úgy álltam neki, hogy egy egész életre, ha lehet.
Rockbook: Induláskor rögtön saját számaitok voltak, vagy játszottatok feldolgozásokat is?
Gibbon: Olyan érdekes, hogy nem szeretek feldolgozni. Nem tudom miért. Nekem a kreativitás azt jelenti, hogy leülni, alkotni, zenét írni. Mint amikor van egy szakács, aki imád főzni, összerak egy ételt a saját fűszerezéséből, és főzés közben összeáll egy egésszé. Nekem ilyen a zene: elkezdem nézni a riffeket, próbán elkezdjük játszani, szöveget írni. Nekem mindig ez volt a módszer. Se a Forcasnál, se a Mom’s Favorite-nél, se a Wallkidsnél nem csináltunk feldolgozásokat.
Rockbook: Mikor volt az első koncert?
Gibbon: 1993 novemberében, egy diáknap volt a Gárdonyiban. Diákok voltak, nem egy pogós buli volt, de megnéztek, megtapsoltak. Azért mi is nagyon gyerekcipőben jártunk a Forcassal, az még nem az a Forcas volt, amit a szélesebb réteg később megismert. Tizenévesként teljesen okés volt, élmény volt. Nem mentünk még arra rá, hogy mennyien voltak, örültünk, hogy felléphettünk koncerten.
Rockbook: A tanárok hogy fogadták?
Gibbon: Nem emlékszem rá, hogy hülyét kaptak volna tőle, bár az első énekesünk (Lapi) még hörgött, a hangzás inkább deathcore-os volt. Ő ’94 nyaráig volt velünk, aztán 94 nyarától 95 nyaráig Berta Ákos énekelt, vele vettük fel a „Lebegést”, ami már meghatározó volt a zenekartól. Mondjuk úgy, hogy addigra már megvolt a Forcasnak az a kiforrása, amitől végül Forcasos lett.
95-ben 1-2 héten belül dobos, -és énekes váltás is volt egyszerre. Jött Szabika, aki úgy tanult meg dobolni, hogy volt egy 3 Ft-os dobszerkója, leült a Tv elé, hallgatta az MTV-t, nézte, hogy játszik a Biohazard dobosa, és elkezdte leutánozni. Az első próbán fura volt, mert korábban punk zenekarban dobolt, nem érezte annyira még a stílust, de a második próbán, elkezdte játszani azokat a Forcas dalokat, amik már megvoltak, és olyan életet vitt bele, olyan keze meg lába volt, úgy tudta ütni a 8-asokat, hogy valami eszméletlen volt.
Közben bejött Gép. Gépet már ismertem, Neki egy kicsit Panterás hangja volt, ilyen Phil Anselmos. Így állt össze igazából a Forcas.
Forcas
Rockbook: Korábban említetted a „Lebegést”. Volt lemezbemutató?
Gibbon: Hivatalosan a „Lebegés” lemezbemutatója ’95 június 25-én volt, azt nem felejtem el soha, mert már az új felállással sikerült. Na, ott volt az, amikor már iszonyat nyomulás volt, nagyon sokan voltak. Ott volt egy exponenciális ugrása a Forcasnak.
Most is örülnek a zenekarok, ha kiadnak egy lemezt, de manapság nincs akkora súlya. 1995-ben az, hogy egy műsoros kazettánk megjelent, ami országos forgalmazásba került, vidéki srácoktól, az egy baromi nagy szó volt.
Rockbook: Hol jelent meg?
Gibbon: A Rockworld-nél jelent meg és ők is terjesztették.
Rockbook: Mikor jött a szélesebb ismertség?
Gibbon: ‘96ban elindultunk a Ki mit tud-on, a városi és a megyei döntőket megnyertük. Tetszett az akkori zsűrinek az az újszerűség, amit behoztunk. Eljutottunk a pesti elődöntőre, ahonnan nem jutottunk tovább, de ez hatalmas reklám volt egy egri hardcore zenekarnak. Rádiókban, újságokban szerepeltünk. Közben megjelent a „Víziók” kazettánk, ami nagyon jó kritikákat kapott mind a Hammerban, mind a Rockinformban, és bárhol ahol megjelentünk, és ez borzasztóan meglökte a zenekart.
Rockbook: 2001-ig volt aktív a zenekar. Miért oszlottatok fel?
Gibbon: Elértük azt, amit Magyarországon el lehetett érni. Nem akartuk azt elkövetni, hogy csak erőlködünk. Igazából kifogyott a kraft. Ha lehet ezt mondani, akkor a Forcas a saját közegén belül a csúcson hagyta abba. Volt egy teltházas búcsúkoncert itt Egerben, ahol tényleg nagyon sokan voltak. Ez volt a 8 éves szülinapi bulink és a búcsúkoncertünk is egyben, szépen le tudtuk kerekíteni az egészet.
Másik oldalról nekem már ott volt a Mom’s favorite, amire sokan azt mondták az elején, hogy ezért oszlott fel, de nem. Tény és való, 2001-ben oszlattam fel a Forcast, és ekkor már megvolt a Mom’s favorite-es Hungaroton-os szerződésem, de nem ez volt a feloszlás oka.
Lehet, hogy később már ez is közrejátszott volna, ha tovább csináljuk, lehet, hogy a kettő együtt sok lett volna.
Rockbook: 2000-ben tehát megalakult a Mom’s Favorite. Teljesen más stílust képviselt, kaliforniai punkot játszottatok. Nem minden zenekar szereti, ha bekategorizálják, vagy más zenekarokhoz hasonlítgatják, de az előzetes beszélgetésben te említetted a Green Dayt, mint fő hatást…
Gibbon: Igen, és a Blink 182 - a Mom’s Favorite-nél, és a Wallkidsnél is. Ha nekem azt mondták, hogy amit csinálunk az Green Day-es én bóknak vettem. Ezt nem tudtam sértésnek venni. Amikor régen jártunk a Viva Tv-hez, mindig próbáltak belekötni, hogy “nagyon Green Day-es”... Ok, mert mi Green Day-es zenét játszunk. Hárman voltunk, 3 akkordos kali-punk zene, hasonló felépítéssel.
Viszont ez valószínűleg nagyban hozzájárult a lemezszerződéshez, mert a nagy lemezkiadók szeretnek ebbe belekapaszkodni, hogy be tudják rakni valahova a zenekaraikat. Abban az időben a Green Day nagyon pörgött és ez nekünk kapóra jött, le is szerződtettek egyből.
Mom’s Favorite
Rockbook: Mi volt az induló felállás? Kik voltak a tagok?
Gibbon: Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy 2014-ig ugyanazzal a felállással vittük. Pixie volt a dobosunk, Géza volt a basszusgitáros, én pedig a gitáros énekes. Ott nem volt váltás, 14 évig egy felállással vittük. Ami nagyon ritka.
Rockbook: Ez azért szép hosszú idő. Voltak hullámvölgyek ezalatt a 14 év alatt a zenekar életében?
Gibbon: Nem is hullámvölgyek voltak, hanem 2002-ben mikor kijött a nagylemezünk, megjelent az “Egyszerű történet” klip, a Viva TV brutálisan elkezdett játszani bennünket, onnantól kezdve volt 2012-ig egy olyan menetelése a zenekarnak, ami tök korrekt dolog volt, jöttek a klipek, többnyire játszották, többnyire sikerlistásak voltunk. A Viva TV-nél díjakra is jelöltek, ahogy Popcorn újságnál is. A Playboyban is benne voltunk, Zoltán Erika volt a címlapon. 
Játszottunk nagyon sok fesztiválon. Közben elindult a Magyar MTV. Az “Elmúlt” klipünket nagyon sokat játszották. 2008-ban volt az MTV-n az “All Time Top 100” lista, külföldi-magyar klipek vegyesen, lehetett szavazni. Pl. ott az “Elmúlt” a 11 helyet érte el.
2009-ben az Álom.net című filmhez filmzenét írtunk, szóval nekem ez jó korszak volt.
Aztán 2012-ben, mikor a Viván is, MTV-n is volt egy nagy váltás, az nekünk akkor nem volt annyira kedvező. Kiadtuk a „11 év” című válogatáslemezt, egy új dallal. De közben mi is éreztük, hogy kezdünk megkopni.
Ugyanazt éreztem, mint a Forcasnál. Csak nem szoktam első megérzésre feloszlatni egy zenekart, mert az hülyeség lenne, mindkét zenekarnál volt másfél-2 év, míg eljutottam az első gondolattól addig, hogy “gyerekek üljünk le, és beszéljük meg hogy akkor vége”. Forcasnál rövidebb volt, kb 1 év.
Rockbook: Mindkét zenekarnál te voltál a vezető, vagy demokrácia volt?
Gibbon: Zenekarnál sosincs demokrácia. Én úgy vagyok vele, hogy bárhol, - zenekar család stb - ha nem viszi valaki 24 órán keresztül, akkor nem fog menni. De a Forcasnál pl. úgy válaszottak meg. 16 évesen marhára nem volt hangulatom hogy én most vezető legyek. Volt egy rendezvény ahol felléptünk ’93 októberében. Beszélni kellett a zenekarról. A többiek a paraván mögül kilöktek a francba, hogy “te úgy is szeretsz beszélni”. Tetszett nekik az, ahogy szerveztem a dolgainkat. Én nagyon szeretem ezt csinálni, beszélni a kiadókkal, tárgyalni, nekem ez nagyon bejön.
Amikor a Mom’s Favorit-el elkezdtünk zenélni, a Forcas révén már volt egy bejáratottságom, a srácok már megbíztak bennem, nem akartak vezető szerepet játszani. A Wallkidsnél meg már hatványozottan így volt, mert már túl voltam egy Mom’s Favorite-en is.
Megbeszélünk mindent, csak a szervezős dolgokat én csinálom. Pl. az interjúknál azért nem voltak soha viták egyik zenekarnál sem, mert a srácok nem szeretnek interjúkra járni. “Menjek már én, adjak interjút”.
Rockbook: Hány lemezetek jelent meg?
Gibbon: Mom’s Favorite-el hat. Közben kiadót váltottunk. Az 1G Recordshoz kerültünk, aki olyan neveket vitt, mint a SUB Bass Monster, Bëlga, Supernem. Ott megjelent a “Várok rád”, megjelent 2009-ben az „Élet íze” nagylemez, 2011-ben a 11 év válogatás, limitált példányszámban.
Rockbook: Beszéltünk a videoklipekről. Majdnem mindegyik klipetek Egerben játszódik. Fel sem merült, hogy kimenjetek külföldre forgatni, a pálmafák alá, stb...?
Gibbon: Nem, fel sem merült. Megvolt bennünk ez a lokálpatrióta hangulat. Nem volt tudatos. A Forcassal is itt forgattunk, a Mom’s Favorite-el is. Volt 10 klipünk. Abból mondjuk kettő, amit az 1G Records finanszírozott, az egyik egy műtermi klip volt, a másik pedig Dunakeszin forgott egy kempingben.
A Wallkids-el is most jön ki egy új klipünk, egri deszkásokkal, meg van benne egy kis biciklizés, rollerezés, Egerben a Dobó tértől nem messze forgattuk.
Rockbook: Helyi, és országos médiumok játszották a dalaitokat?
Gibbon: Sokat, nagyon sokat. Az Eger Tv-ben sokat szerepeltünk, a rádiók nagyon sokat. Az országos rádiók közül jó pár játszott minket, többek között a Danubiuson volt is interjúnk.
Rockbook: Határon kívüli magyarság körébe eljutott a híretek?
Gibbon: A Wallkidsnél volt, hogy egy román rádiótól felhívtak, csináltak interjút, és leadták a “Reggel véget ér”-t, de pl. marosvásárhelyi rádió is játssza a dalainkat. Egyszer-kétszer kimentünk külföldre fellépni, baromi jó élmény volt, és szórakoztató. De én mindig úgy voltam, hogy magyar zenekar vagyunk, Magyarországon akartunk érvényesülni.
Volt, hogy megkérdezték, miért nem megyünk külföldre? Mondtuk, hogy minek, ott a Green Day. Ha kimegyünk fellépni, egy akcentussal éneklő magyar gyerek, kit érdekel? 
Rockbook: 2014 ben oszlott fel a Mom’s Favorite. Akkor már megvolt a Wallkids?
Gibbon: Nem. Az úgy volt, hogy akkor volt két projektem. Az egyik a Nádasi feat. Tuza. Tuza Robival összeálltunk A Mom’s Favorite dobosa segített ki minket, összehoztunk egy projektet, „Holdfény sugárút” címmel, tök jópopfa dal meg klip lett. Ez 2014-2015ig ment. Utána pedig volt a Nádasi és Bene, ő egy rapper srác, megpróbáltuk ez a punk rockos zenét összevegyíteni a rappel, vele 2 klipet és 3 dalt csináltunk.
A Nádasi feat. Tuzában a mostani szólógitárosunk a Dénes már részt vett, a basszusgitárosunk Márk már részt vett. Szóval már kezdett összefonódni a dolog, és amikor vége lett ’16-ban a Nádasi és Benének, akkor már elindult a Wallkids. Úgyhogy a zenei karrier, és a folyamatosság végig megvolt ezalatt a 30 év alatt.
Igazából jó volt, hogy ezalatt a 2 év alatt össze tudtam rakni, hogy merre tovább, A projektek alatt megtaláltam pl. leszerződtünk egy kiadóval, most is ott vagyunk. Terjesztő kiadó, minden streaming szolgáltatóhoz eljuttatja a zenénket, kezeli a Youtube csatornánkat, sőt még rádióinterjúkat is elintézett nekünk, nem is keveset. Ez a két featuring arra volt jó, hogy levadásszam a rádiók, tv-k, online magazinok címeit stb. A Forcas, és a Mom’s Favorite analóg világából kezdtem a Nádasi és Tuzával átváltani erre a digitális világra. Ezalatt azt értem, hogy a Forcassal kazettát adtunk ki, a Mom’s Favorite-al már CD-t adtunk ki, most pedig eljutottunk a streaming szolgáltatókig.
Fizikai The Wallkids lemezt magunknak csináltattunk, de igazából nem jelent meg csak streaming szolgáltatóknál.
The Wallkids
Rockbook: Nem is lesz fizikai lemez?
Gibbon: Nem ölném bele a pénzemet, ha olyan kiadó lenne, aki megjelenteti, akkor azt mondom, hogy ok, de saját pénzből nem látom értelmét beleölni
100 000-200 000Ft-ot.
Rockbook: Miben más a két zenekar?
Gibbon: A teljes tagságban, és annyiban hogy van egy szólógitárosunk Dénes, aki baromi jó harmóniákat tesz a dalokra, nagyon megdobja a feelinget.
Kicsit sűrűbb lett a zene, mint a Mom’s Favorite-nél. Ugyanazt a műfajt csináljuk, csak az infantilizmusa, meg a vidámsága kicsit felnőttesebb.
Rockbook: Engedj meg egy személyes véleményt: a Forcast nagyon sokat hallgattam, tizenévesként, az egyik kedvenc zenekarom volt. A Mom’s favorite-től főleg az Egyszerű történet-et ismertem, pár számot még hallottam, vagy láttam klipeket a zenetévéken, de annyira nem fogott meg. Valószínűleg akkoriban nem kerestem ezt a stílust. De amikor nemrég belehallgattam a The Wallkids számaiba, az első pár taktus után kijött belőlem egy „Wow”. Ennyire letisztult, sallangmentes, pozitív üzenetű zenét nagyon régen hallottam. Ráadásul a hangzás is nagyon egyben van. Számomra az abszolút „#napvégénlazítós”. Kaptál hasonló visszajelzéseket?
Gibbon: Jól látod amúgy, ez azért van, mert én soha nem akartam megosztó lenni. Ilyen zenét akartam csinálni. Ezért hallgatom a Green Dayt, meg a Blinket, mert vidám. Alapvetően ilyen tipusú ember vagyok. Nem tudok melankólikus zenét csinálni, nem olyan az érzelmi világom. Jók azok a zenék annak, akik arra fogékonyak, de én nem ilyen vagyok. Optimista ember vagyok, nem tudok pesszimista szöveget írni. Politizálni abszolút nem szoktam, káromkodást sem szoktam belerakni a zenébe, nem áll rá a szám.
Teljesen máshogy szól a lemez is a Mom’s Favorite-hez képest, ott a Denevér stúdióba jártunk le, itt pedig Sohajda Petinél (Shapat Terror) a Standing Waves stúdióban tudtuk felvenni. Őt régóta ismerem, nagyon jó stúdiós, iszonyat jó füle van, ráadásul itt van helyben. 15 dalt rögzítettünk.
Már nem úgy vesszük fel, mint a Mom’s Favorite-el, hogy egy hétre beköltöztünk a stúdióba, hanem apránként. Minden dalra oda tudtunk figyelni, minden dal kicsit másként szól, ami viszont engem nem zavar. Régen mindig az volt, hogy egy lemez, egy hangzás. Most viszont ha meghallgatsz pl. egy Blink lemezt, ott is minden dal máshogy szól picit.
Azt veszem észre, hogy ma a zene 2 irányba megy. Vagy nagyon keménybe, vagy nagyon populárisba. Én meg szerettem volna középen elhelyezkedni. Se nem gyors, se nem lassú, se nem túl popos, se nem túl rockos, mint egy alternatíva a fiatal srácoknak. Lesznek, akik erre azért fognak rákattanni, mert nekik ez új lesz. Nem a mostani 40-eseknek, hanem pl. a 20-25 éveseknek.
Nádasi István (Gibbon)
Rockbook: Bejön nekik?
Gibbon: Úgy látom, hogy igen. Bár nincs olyan széles körű támogatottságunk, mint az előző 2 zenekarnál.
A Forcas pl. azért lett hirtelen népszerű, mert a rendszerváltás után bejött az a bizonyos szabadság érzés, ami nekünk adott egy lendületet, mint egy hullám, amire ráülsz. A Mom’s Favorite-nél meg az volt, hogy akkor nagyon ment ez a Green Day-es, Blink-es vonal. Ezt a vidám, életigenlő “szarunk a világra”, szerelmesek vagyunk, élünk bele a világba a haverokkal életérzést képviselték, ahogy mi is, ami szintén új volt, és ezt felkarolták. Bár hozzáteszem a kiadó ott is kellett, ha nem lett volna Hungaroton, meg Kémeri Peti, akkor nem jutottunk volna fel, szóba se álltak volna velünk. Igazából háttér mindig kell.
A Wallkidsnek nincs ilyen erős háttere, amit a 7 év alatt elértünk, azt saját erőből kapartuk ki. Nekem is volt kapcsolati tőkém, a Hammer is írogatott rólunk, Index is, több online magazinban megjelentünk.
Rockbook: Hol léptetek fel eddig?
Gibbon: Olyan sokat nem léptünk fel a Wallkidsel, mert az első 3 évben csak kölcsöndobosokkal koncerteztünk, úgy lett felvéve a lemez, Jocit találtuk meg pár évvel ezelőtt, vele kezdtük el újra megtanulni a dalokat, újra beindítani a gépezetet. Tavaly szerepeltünk az „Én vagyok Te” című showműsorban, volt az A38-on fellépésünk, onnantól kezdett beindulni a dolog.
Rockbook: Mik a terveitek a közeljövőben?
Gibbon: A nemrég felvett „Erről ennyit” nagylemez 11 számos, és még felvettünk egy 4 számos maxilemezt is. Ahhoz lesz a videoklip, a „Mindenki valaki akar lenni”, március vége felé fog megjelenni.
Összehoztunk egy igazi punk számot, ami más lett, mint az eddigiek, kicsit Mom’s Favorite-es, kicsit pörgősebb. A gitártémát pl. 12 évvel ezelőtt találtam ki, nem lett kidolgozva. Utána elraktam, feloszlottunk. Most pedig elővettem. Vidám, egyhúros, Blink-es, elkezdtem játszani, a srácoknak pedig tetszett, mondtam, hogy csináljuk meg. Igazi punk dalt csináltunk belőle, ezt akarjuk most felvenni. Aki idáig ismerte a Wallkids-et, annak ez kicsit más lesz, meg fognak lepődni. Nem az a középtempós lesz, hanem kicsit pörgősebb.
Szeretnénk elkezdeni koncertezni, de nem akarunk rámenni a mennyiségre, inkább a minőségre. A Mom’s Favorite-el elvállaltunk mindent, csak hogy koncertezni mehessünk. Ezt már nem akarjuk csinálni, csak olyat akarunk elvállalni, ami előre segíti a zenekart.
Rockbook: Lemez várható?
Gibbon: Nem hiszem, inkább dalokat készítünk. Elkészült 15 dal, sőt 3 Mom’s Favorite dalt is megcsináltunk, úgyhogy mondhatjuk, hogy feldolgoztuk saját magunkat.
Nem hiszem, hogy kellene nagylemez, van annyi dalunk, hogy előbb-utóbb összeállna nagylemezzé. 18 számunk van, koncertezni ki tudunk menni, azzal nem lesz gond.
Facebook elérhetőségek: Forcas, Mom’s Favorite, The Wallkids
Bonivárt Balázs
Kapcsolódó koncertek, klubok
Kapcsolódó érdekességek
