Bejelentkezés

x
Search & Filters

„Próbálunk a szubjektumon túl objektív képet adni.” – BP Underground interjú

2017-ben indult útjára az a hazai szubkultúrákat bemutató dokumentumfilm-sorozat, a BP Underground, melynek legfrissebb epizódja, a nemrég debütált Rock, két részen keresztül mutatja be a honi metal és rock szcéna ikonikus alakjait, egyben alapos betekintést nyújtva a különböző műfajokba és a rétegzenék fontosságába is. Interjúnkban természetesen szó esett az eddigi részekről, az elindulásról, az egyéni inspirációkról és még rengeteg másról, de riportunk apropóját, a több mint félszáz művészt megszólaltató új dokumentumfilm adta. A BP Underground szerzőpárosával, Koltay Annával és Turán Eszterrel beszélgettünk.
 
Rockbook: Nemrég debütált a BP Underground dokumentumfilm sorozat legújabb darabja, a Rock, ráadásul két részben. Ha jól számolom ez már a negyedik filmetek a sorban. Mégis honnan jött az a késztetés, tenni akarás vagy pontosabban alkotási vágy, hogy ti ketten, egy ekkora fába vágjátok a fejszéteket? Mi volt az, ami elindított benneteket a rendezői pályán?
 
Koltay Anna: Fiatalon mindenkinek több korszaka is van, de biztosan van egy, amely jó mélyre beássa magát a szívedben és egész életedben viszed tovább: Eszternek és nekem ez a rockzene volt. Az első filmünk kísérlet volt, egy szerencsés találkozásból született, egy „véletlen” eredményeként, ami ugye nincsen. Én 10 évnyi tévés és dokumentarista közegből érkeztem, Eszter pedig filmes szakember, egyébként TV rendező szakon végzett. Eszter filmes látásmódot és hihetetlenül profi stábot hozott, a kamera előtti mélyinterjúzásban viszont nekem volt több tapasztalatom. Tanultunk egymástól is sokat, noha vitáink nyilván vannak, de azok mindig csak viszik előre az alkotást, a két energia összeadódik, szerintem ez a sorozatunk sikerének egyik titka. 
 
Turán Eszter: Az SZFE-n végeztem és leginkább kreatív producer vagyok és egy saját filmgyártó céget vezetek elég régóta, de elérkezett a pillanat 2015-16 körül, hogy azt érezzem rendezőként is szeretném hallatni a saját hangom. Amúgy pont nagyon benne voltam abban, hogy mik, kik hatottak a személyiségfejlődésemre és még egyértelműbbé vált, hogy a teenager éveim és a különböző zenei szubkultúrákhoz és közösségekhez való tartozás mekkora nyomott hagyott bennem. Ekkor találkoztunk össze Annával. A BPU sorozat sikere talán abban rejlik, hogy nem szépelegve, hanem hitelesen próbálunk egy-egy közeget megjeleníteni, melyben összeadódik Anna TV-s know how-ja az én filmes tudásom. Talán ettől lesz informatív, szórakoztató, ugyanakkor hiteles korlenyomat az összes filmünk. 
 
Koltay Anna és Turán Eszter
 
Rockbook: Voltak olyan zenekaros turnéfilmek vagy bandák életét bemutató rövidfilmek, amik nagyban hatottak rátok vagy szimplán a zene iránti rajongásotok, elkötelezettségetek elég volt ahhoz, hogy kamerát ragadjatok és megszülethessen az első rész, a BP Underground – Hardcore/Punk?
 
Eszter: Amikor láttam Dave Grohl Sonic Highways sorozatát, felkiáltottam, hogy pont egy ilyen szubjektív zenei guide kellene Budapestről is! Ott mindegyik részben egy adott amerikai városba kalauzol el Dave es olyan zenekarokat, stúdiót, próbatermet, stb. ragad ki, ami neki személy szerint valamiért fontos. A BPU részekben is hasonló történik. Cameron Crowe Pearl Jam 20-je is nagyon hatott, hisz nekem a seattle-i közeg volt az egyik legfontosabb állomás a zenei evolúciómban és akkor 2011-ben döbbentem rá, hogy eltelt 20 év azóta. Az Amy Winehouse-ról készült Amy című filmet is szerettem, de megemlítem a The Evolution of Hip Hop sorozatot, vagy a Beastie Boys filmet Spike Jonze-tól, amit élőben is láttam, hisz az egy színházi performance dramatizált verziója. A Godfathers of Hardcore-ról nem is beszélve bár soha nem voltam óriás Agnostic Front fan… A This is England-et is nagyon bírtam, bár az nem dokumentumfilm de a sorozatban megjelennek markánsan a különböző brit szubkultúrák néhol elkarikírozott karaktere.
 
Anna: Persze! A sorozat készítését megelőzően sok dokumentumfilmet néztem a brit és az amerikai szubkultúrákról, elsősorban Don Letts brit rendező inspirált, érdemes utánanézni a filmjeinek, a new york-i hardcore-ról is készült egy film, de sok koncertfilmet és zenés doksit nézek azóta is, szerintem mindkettőnk nevében mondhatjuk, hogy faljuk az ilyeneket. A Scorsese-féle Rolling Stones film, a Shine a Light, az Oasis-t bemutató Supersonic is nagy kedvencek. 
 
Rockbook: 2017-ben járunk, ekkora datálódik a Hardcore/Punk epizód megjelenése. Mennyire volt nehéz ezt összerakni akkoriban? Számos illusztris/meghatározó figura nyilatkozik a filmjeitekben, és ahogy elnézem, ezt mindig is fontosnak tartottátok, hogy minél hitelesebben jöjjön át a „mondanivaló”. Az ismert zenészek mellett, sok más underground zenész is szót kap, hogy az adott körkép még teljesebb legyen. Mi alapján válogattátok össze az első részben szereplő embereket? Volt olyan, akit megkerestetek és visszautasította az ajánlatot?
 
Anna: Első körben rengeteg emberrel leültünk beszélgetni, ötleteltünk, hogy senki és semmi ne maradjon ki belőle, aki és ami fontos. 21 interjúalany van a hardcore filmben, ami elég soknak tűnt elsőre, de utólag, ma már azt mondanánk, még 10-15 arc biztosan belefért volna. Fontos, hogy ez volt ez első filmünk, ahol még mi is kísérleteztünk… Azért én azt gondolom, így is egy kerek, kompakt filmet kap a néző, akár ismeri a szcénát, akár laikus, akkor is egy korképet, lenyomatot, életérzést ad, hol szórakoztatóan, hol érzelmesen és mélyen. 
 
Eszter: Az első rész szereplőinek kitalálását és minden résznek a vázát egy brainstorming előzi meg, amikor ötletelünk Annával, majd a listát szakértőkkel megkonzultáljuk, hogy kiknek kéne még megszólalni. Próbálunk a szubjektumon túl objektív képet adni. A HC-Punk közeget nagyon fiatalon ismertem meg az akkori barátomon keresztül, aki meghatározó figura volt ebben a közegben. Tipikus Total Car story a miénk, konkrétan a rock közeg hozott minket össze. Ott voltam, amikor zenekart alapított és bár soha nem voltam igazán egy Sick of it All, vagy Biohazard fan nem volt kérdés, hogy mondjuk elmenjünk-e együtt Leukémiára, vagy a VSZM-be.  Nem emlékszem, hogy az első részben volt-e olyan, aki nem nyilatkozott. Hamar híre ment, hogy filmet készítünk a témában és nyilván, ha a hangadók benne vannak, akkor a többiek is benne lesznek. Mindenki értékelte azt a gesztust, hogy a 90-es évek undergroundról még senki nem forgatott.
 
Rockbook: Úgy gondolom, országos szinten is egészségesen színes punk és hardcore szcénával bírunk, akár megyékre, kisebb crew-kra lebontva nézem. A fókuszban többnyire a fővárosi földalatti élet van, de gondoltatok-e arra, hogy a többi színteret is megjelenítitek majd valamilyen formában, exkluzív tartalommal? Voltak ennek esetleg negatívumai? (Itt az örökös városi-vidéki „ellentétre” gondolok, hogy nem csak a Budapest úgymond a „világ-közepe” hanem vannak kisvárosi szinten is elismerésre méltó HC csapatok, D.I.Y. közösségek.) 
 
Anna: A punk-hardcore filmnek szép utóélete volt, a Rockmaraton-on levetítették, közönségtalálkozó is társult hozzá, és külön színpad viselte a BP Underground nevet. Ugyan ez a film nem volt mozikban vetítve, csak online hozzáférhető, de mégis visszajutott hozzánk a közönség véleménye, és be is jelentkeztek pl. az egriek vagy a Savaria Colonia HC tagjai, és mások is, hogy nyitottak lennének rá, hogy őket is bemutassuk. Ehhez nem kedvünk nem volt, hanem időbeli, pénzbeli korlátok miatt döntöttünk így. Készülhetett volna több részes doksi a szcénáról, de mivel mi is DIY készítjük ezt a filmet, erre sajnos nem volt anyagi lehetőségünk, pedig tiszteljük a vidéki közösségeket is, és minden filmben törekszünk arra, hogy legyen azért kikacsintás feléjük a főváros bemutatása mellett. Remélem, egyszer lesz lehetőségünk ezeket a kisebb közösségeket is bemutatni. 
 
 

Koltay Anna, Csihar Attila, Turán Eszter
 
Rockbook: Bármilyen furcsa, de szinte véletlenül futottam bele a munkátokba: épp honi underground hip-hop zenékre vadásztam Youtube-on, Bobafett, NKS, Loco és egyéb előadók után kutatva, amikor „belebotlottam” a második részbe. Rákattintottam és a flow azonnal magával ragadott. Elmondhatatlan nosztalgiát éreztem az interjúk, beszámolók hallgatása közben. Mennyire volt ez tudatos lépés tőletek, hogy egy másik szubkultúrát ragadjatok ki és dokumentáljatok? 
 
Eszter: Ne feldjük, hogy anno pl. a Beastie Boys és Rick Rubin hogyan ötvözte a két műfajt, a rock-ot és a hip hop-ot, a Run DMC-Aerosmith kollaborációról nem is beszélve. A Judgement Night válogatás albummal a rock és a hip hop folytatta útját kéz a kézben, vagy gondoljunk a Faith no More-tól az RHCP-n át a Rage-en keresztül Kid Rock-ig hogyan merítettek a hip hop-ból, a Nu Metalról nem is beszélve.. Nekem a rock mellett a hip-hop a 90-es évek második felétől nagyon jelen van. Nem volt kérdés és Anna jött velem ebben, hogy ez legyen a második filmünk témája. A társadalomkritikusság, a kisebbségek hangja, az establishment kritikája számomra mindig nagyon fontos topicok voltak. Ahogy a hc-punk közegre azt lehet mondani, hogy esszenciálisan benne van minden, ami miatt érdemes szubkultúrákról beszélni, nos ez az underground hip-hop közegre is igaz. Különösen fájdalmas, hogy mostanában minden tehetségkutatóban mindenki rap-pel. Jó rámutatni a műfaj igazi értékeire és, hogy honnan jött ez az egész, illetve, hogy a jelenben is virágzik a műfaj underground ága.
 
Anna: Magunk is meglepődtünk az első rész sikerén, és azonnal, szinte beszélni sem kellett róla, tudtuk, hogy folytatni akarjuk! Nem csak nekünk, de a nézők nagy részének is akkora örömöt adott az első rész is már, hogy ez hajtott előre minket, mi is jobban összecsiszolódtunk, mint alkotópáros! Tálcán kínálta magát, hogy a hip-hop következzen, ez a legundergroundabb zenei közeg a punk-HC mellett. Sok esetben más zenei vagy verbális eszközökkel, de hasonló a gondolat, az üzenet, mondanivaló… A merj kiállni magadért, merj hangot adni a véleményednek, beszéljünk a dolgokról, ne söpörjünk a szőnyeg alá semmit. Sokszor egy-egy sor lehet gondolatébresztő, vagy éppen segítség, ha padlón vagy… A bajtársiasság, a szövetség, a possehoz való tartozás megnyilvánulása viszont sokkal erősebb a hip hop-ban, még ha vannak széthúzások és egymásra mutogatások a mai napig.
 
Rockbook: Ha jól tudom a BP Underground – Hip-hop DVD formátumban is megjelent, én valószínűleg egy nem hivatalos feltöltést láthattam anno. A jelenlegi egyetlen digitális platform ahol a filmjeitek elérhetőek, az a Cinego oldala. Itt az összes rész fenn van és online megtekinthető de tervezitek-e a többi rész fizikai megjelenését? (Már el is képzeltem a Rock részt a HammerWorld speciális DVD mellékleteként!)
 
Anna: Meglepően tapasztaltuk, hogy a digitális világban az emberek még mindig szeretik a kézzel fogható, hazavihető formátumot, mondjuk, ha belegondolok, nem véletlen, hogy ekkora kultusza van újra a bakeliteknek, jó őket kézbe fogni, és hallani, ahogy serceg. Én imádnék egy díszdobozos kiadványt az összes eddigi filmünkkel majd később, valami igényes kis füzettel, vagy akár egy könyvvel… Nem titok, már volt ilyenről szó, szóval lehet nem is képzeltél el olyan lehetetlen dolgot… smiley
 
Eszter: Most, nemcsak mint a film egyik rendezője, de, mint a producer is beszélek: Ha lesz ilyen, ez még odébb van! 
 
Rockbook: Abszolút becsülendő és példaértékű dolog, hogy minden szubkultúrát megjelenítetek a különböző stílusokat reprezentáló részekkel, így a magyar elektronikus szcéna is szerephez jutott a harmadik doku-filmben. Míg valamennyire a rap és hip-hop kapcsolódik az elektronikus tánczenéhez, addig a punk, hardcore és metal már kevésbé. Nem rökönyödtek meg nagyon az emberek azon, hogy itt van ez a két tehetséges lány, elsőnek csinálnak egy tuti HC-punk dokut majd jönnek a „tuc-tuc” zenével? Hogyan kapcsolódott bennetek ez össze, ugyanis nem átlagos zenehallgatási szokásokról beszélünk, főleg, hogy az új rész a magyar rockzenét veszi górcső alá? 
 
Eszter: Aki a 90-es évek közepén-végén vagy a 2000-es évek elején volt teenager, vagy egyetemista, arra valószínűleg ugyanúgy hatott egyfajta szabadságélmény keresés, amit a korai partykultúra kibontakozásával megéltünk. Teljesen mindegy volt melyik szcéna képviselője vagy, nyilván belecsúsztál egy-egy acid party-ba, vagy szabadtéri rave-be a Katlannál, vagy Frankhegyen és Tilos-t hallgattál, vagy az aluljáróban buliztál a Kálvinon a Cha-Cha-Chában. Az, hogy az egyetemes magyar underground történetében milyen hatalmas szerepe volt a Tilos Rádiónak, ez elvitathatatlan. Szóval ebben a részben sokkal többről van szó, mint tucc-tucc zenéről.
 
Anna: Na, hát ez a sztereotípia az egyik, amit a film szerte akar foszlatni! Ugyanis vannak borzasztó igényes, tehetséges dj-k, akik pont, hogy nem a tuc-tuc vonalat viszik… Ebben a közegben voltam benne a legérintőlegesebben, ugyanakkor éppen emiatt voltan nagyon is kíváncsi rá! Sokan hajlamosak azt gondolni kívülről, hogy az elektronikus zene nem szól másról, mint az óriás, felszínesebb és tömegeket megmozgató csarnokpartykról és a csapassuk-veressük attitűdről, a tudatmódosítókkal együtt járó önpusztító állapotról. Az underground irány nagyon nem ilyen, és mi ezt szerettük volna bemutatni! A zene iránti szenvedélyt láttam, például az Alkotótáboros forgatáson Isuéknál vagy amikor Kenguru előásta nekünk a szentül őrzött régi Beta kazettáit, rajta Goa Gil első magyar partyjával, ahogy Shuriken mesélt a Hegedű utcában az Underground records-os évekről és még sorolhatnám. Jó volt hallgatni a szereplőinket, nekem is tanulás volt, és alig vártuk, hogy ezt a nézők is átélhessék.  
 
Rockbook: A mostani felvétel két részes, rengeteg ikonikus zenészt hallhatunk benne, Áron Andristól kezdve, Horváth Istvánon és Zana Zolin át egészen Csihar Attiláig, a lehető legszínesebbre és változatosabbra sikerült szereplő gárdával dolgozhattatok együtt. Mennyi idő volt ezt összehozni, mert ugye időközben egy járvány is közbeszólt, így nem lehetett könnyű dolgotok. A veletek együtt összesen 55 alany közül melyik volt a számotokra legkedvesebb interjú és miért?
 
Anna: Az első három film után már nem is kellett nagyon magyaráznunk, hogy kik vagyunk, és mit akarunk, tudták, miről van szó. Jófajta meglepetés volt a Metal Hammer magazin két alapítójával, Cselőtei Lászlóval és Lénárd Lászlóval beszélgetni, akik 35 éve változatlan lelkesedéssel készítik a népszerű szaklapot, hozzánk hasonlóan hajtja őket a zene szeretete. Még senki nem kérdezte őket pár mondatnál bővebben a munkásságukról, hálásak voltak érte. De ugyanilyen kedves volt nagy kedvenceimmel, a Black-Out-os Kowalskyval, Lukács Laciékkal is interjúzni. Voltak olyan műfajok, amiket én csak érintettem, ezért magam is tanultam a mélyinterjúkból, doppingolt, hogy ennyire elhivatottak, ilyen volt pl. a Somogyi Petivel, az egykori Thrash-mosh klub vezetőjével készült beszélgetés. 
 
Anna, Eszter és a Tankcsapda 
 
Eszter: A saját gyerekkorom általam személyesen nem ismert idoljaival élveztem legjobban az interjúkat, a legendás óbudai arcokkal interjúzni megható és zseniális volt. Viszont több interjúalanyt régóta ismerek legyen szó a Barbed Wire tagokról a Sonic Smell-ékről, Szabó Andrisról, Barabás Béciről, Fodiékról a Bedlamban, vagy épp a Warpigs-ékről. Megható volt felidézni a múltat és időutazni a saját gyerekkorunkba együtt velük. A Grungery-s Pintér Mikivel kalandozni kedvenc műfajom a grunge történetében pedig konkrétan fantasztikus volt, még két napig forgattam volna csak vele szívem szerint.
 
Rockbook: A BP Underground Rock rész tavaly debütált a Toldi moziban, de a szigorú szabályozások betartása miatt, csak egy szűk szakmai kör láthatta. Van-e valamilyen tervetek, hogy idén ez egy szélesebb réteghez is eljusson és nem csak a már említett stream-elő oldalon keresztül?
 
Eszter: Cinego.hu-n mindenki megnézheti a Rock filmet. Olyan hosszú, kétrészes alkotás, hogy alkalmatlan a mozi vetítésre. Kicsit segített ilyen szempontból a mostani helyzet, hogy nem kellett belepréselődni egy rövidebb idő keretbe.
 
Rockbook: Milyen visszajelzések, kritikák jöttek idáig a különböző epizódokra? Milyen neves díjjakkal büszkélkedhettek? 
 
Anna: A BP Underground a szubkultúrák iránti tisztelgésünk és személyes szeretetünkön túl, szeretne minél teljesebb képet adni a közegről hiteles figurák visszaemlékezései alapján, eredeti archív felvételek megtámogatásával, egyfajta korlenyomatot adva a műfaj kialakulásáról és aranykoráról. Ezt szerencsére a közönség (ami a legfontosabb) is így érzi, szerettük, amikor egy-egy vetítés után odajött hozzánk sok idegen, hogy köszönik, hogy visszahoztuk a gyerekkorukat, vagy hogy lesz mit mutatni a kisfiának, hogy apa ebben a világban volt benne. De azt is szeretem, amikor teljesen kívülálló arcok mondják azt, hogy semmit sem tudtak erről a műfajról, de most már képben vannak. Sőt, volt egy NKS koncert, ahol odajött hozzám egy pár, hogy ők a filmből ismerték meg a rappereket, és ezért vannak itt a koncerten. Na már csak ezért is megéri!
 
Eszter: A Highlights of Hungary-n második díjat nyertünk a hip hop filmmel a közönség szavazatai alapján. Az első három filmmel Berlintől Los Angelesig sok nemzetközi filmfesztiválra eljutottunk. Az Elektronikus Zene résszel több díjat is nyertünk különböző amerikai fesztiválokon. Nyilván kapunk hideget-meleget, de sokkal inkább a pozitív visszajelzések vannak többségben. Vannak mindig fanyalgók, de szabad a pálya, csinálják utánunk!
 
Rockbook: Valószínűleg mindegyik BP Underground filmben benne van egy darab belőletek és mindegyik film személyiségetek egy bizonyos része, mégis, melyik áll a legközelebb hozzátok tartalmilag? 
 
Eszter: Pont így, ahogy mondod, mindegyik részben van egy darab belőlünk. Az első rész az ált.isis és gimis Eszter, a második az egyetemista énem, amikor mindent elsöpört a hip hop a harmadik rész is az egyetemista én, aki szerdánként a Future Sound of Budapest bulikról megy hulla fáradtan az SZFE-re. A negyedik pedig a minden.
 
Anna: Nem tudok dönteni, haha! Az első HC film, mert a kísérleti szerelemgyerekünk volt, és elindított valamit. A második hip-hop rész, mert lett egy új „családom”. A harmadik elektronikus zene rész, mert itt már professzionális körülmények között tudtunk forgatni, és mert sokat tanultam a közegről. A negyedik rock epizód, mert ez az életem. smiley
 
A Sex Action és a rendezők
 
Rockbook: Gondolkoztatok már azon, hogy egy roppant karakteres személyiséggel megáldott hazai művészt kiragadtok az undergroundból és autobiográfia szerűen bemutatjátok őt és a zenekart/alkotói közeget, amiben benne van? Egyre több olyan előadónk van (akár elektronikus vagy rock-zenész) az utóbbi 15-20 évből, aki már külföldre is viszi kicsiny országunk hírét, sőt elismert zenésznek számít külhonban. 
 
Eszter: Nagyon sok más filmtervem és futó projektem is van. Én úgy érzem most kicsit másfelé fog vinni az utam, illetve meg kell gondolnom milyen projektre tudunk ennyi időt, pénzt és energiát áldozni. Persze ha jönne ilyen felkérés és lenne rá pénz, illetve olyan a művész, aki nagyon fontos számomra, akkor szívesen.
 
Rockbook: Remélhetőleg mindannyian a jelenlegi kaotikus helyzet tisztázása felé haladunk, így hamarosan visszatérhetünk a régi kerékvágásba, lehetnek ismét koncertek, rendezvények. Fellélegezhetünk és felébredhetünk ebből a rossz álomból. Mi lesz a következő lépésetek? Várható-e egy újabb rész, ami mondjuk csak és kizárólag a hazai stoner/sludge/doom szcénába fog betekintést nyújtani vagy valami teljesen másra számíthatunk majd tőletek, mint eddig?
 
Anna: Én most fontolva haladnék… Vagyis egyelőre nagyon hiányzik, hogy fizikailag is találkozzunk a Rock epizód közönségével. Szeretnénk az elmaradt premier bulinkat bepótolni, koncertekkel, fellépőkkel egybekötve ünnepelni a hazai rock szcénát a film apropóján. Reméljük ez mihamarabb meg tud valósulni!
 
Eszter: Ah, de jó lenne egy stoner/sludge/doom különkiadás, de nem látok rá sok esélyt. Minden héten más koncertre akarok menni, már kb. mindegy mi az, csak nagyon hangos élő zene legyen torzított gitárokkal!
 
A dokumentumfilmeket ide kattintva tudjátok megtekinteni. 
 
A Budapest Underground Facebook oldala itt elérhető
 
 
Lupus Canis
 
Fotók: Barta Imre