Bejelentkezés

x
Search & Filters

Rocklegendák az EFOTT-on - Kalapács, Deák Bill Gyula, Karthago, Edda és P. Mobil



Az idei EFOTT a pénteki napon a magyar rockzene nagyjait állította színpadra. A nagyszínpadon fellépett a Kalapács, Deák Bill Gyula, a Karthago, az Edda és a P.Mobil is.

Ebben az évben Miskolcra, az acélvárosba érkezett az EFOTT fesztivál, mely különösen nagy öröm volt számomra, hiszen én is Borsod megyei vagyok. Míg a nagyszínpadon a magyar rockzene legendái tépték a húrokat, addig érdemes volt ellátogatni a Kalinka Stage nagyszínpadhoz is, ahol a Watch My Dying, a Road vagy épp a Subscribe zenekart lehetett elcsípni.

 

A fesztiválon két születésnapját ünneplő zenekar is játszott, mégpedig a Karthago és az Edda.

A Pepsi nagyszínpadon a Kalapács és Deák Bill után az épp most 35 éves Karthago lépett színpadra, akik megalakulásuk óta változatlan felállásban játszanak. A koncertjükre már elég szép számmal érkeztek és sokan a fűben henyélve nézték, hallgatták végig a koncertet a lemenő nap bűvöletében, barátok és finom csapolt sör társaságában. A főiskolások mellett megjelentek az ötvenes éveikben járó úriemberek, hölgyek is, akik láthatóan a koncert közben szép emlékeket idéztek fel fiatalabb éveikből. A 35 év alatt a zenekar több mint jól összeszokott és még mindig felszabadultan, örömmel zenélnek együtt.

 

Karthago

 


Idén ünnepli 40. születésnapját a miskolci zenekar is, az Edda Művek. A frontember két szám közötti átvezetőben szent helyként emlegette a fesztiválterületet, hiszen elmondása szerint a zenekar története a koncert helyszínétől alig néhány száz méterre kezdődött. Az Edda hatalmas tömeget vonzott a nagyszínpadhoz, természetesen érthető módon...

 

EDDA

 


A Kalinka Stage nagyszínpadnál is találtam kedvemre valót, ahogy már fentebb említettem. Először a Watch My Dying-ot néztem meg, ahol még mindig elvarázsolnak a tűzzsonglőrök. Bár még világos volt, így nem nyújtott akkora élményt, mint a klubkoncertjeiken. Számomra meglepően kevesen voltak a koncertjükön, de ennek ellenére nagyon jó hangulat volt.

 

Watch My Dying

 


A Road zenekar – ahogy azt tőlük megszokhattuk – itt is „teltházas” bulit csináltak, már amennyire ez lehetséges egy szabadtéri színpadnál...

Amíg vártam a Subscribe koncertet addig bejártam a fesztiválterületet is. A kora esti órákhoz képest megduplázódott az embersereg. Bármerre néztem mindenhol tömeg volt, a sátraktól kezdve a kiülős-lazulós helyekig.

Vacsora után vissza is tértem a Kalinka színpadhoz, ahol a Subi már készülődött. Hatalmas lendülettel vette kezdetét a koncert, amit már a rajongók megszokhattak a bandától. A tavasszal megjelent új albumról – This Moment Will Soon Be Gone – nagyon sok nóta elhangzott, mint a Tépj függönyt vagy az Every Skin, de természetesen a régi nagy kedvencek is előkerültek, például az X-Man vagy épp a sokak kedvence, az Álomtégla. Ez a koncert is bővelkedett különféle cirkuszi mutatványokban, melyeket Csongor Bálint produkált – gondolok itt arra, hogy a színpadfedést tartó állványon manőverezve- vagy épp a tömeg közül kikukucskálva énekel.

 


A 2014-es EFOTT igazán színvonalas programokkal, koncertekkel szolgált a Miskolctapolcára látogató érdeklődők számára. Elégedett, bulizó társaságokat lehetett látni. A hangosítás kifogástalan volt és egy korsó csapolt sör mindössze 400 Forintba került!

Találkozunk jövőre is EFOTT!

L.A.  
 


 

Címkék: 
EFOTT 2014