Slash: "2025-ben minden a Guns N' Roses-ról szól majd számomra"
Slash a Loudwire Nights vendége volt, ahol a terveiről beszélt és úgy fogalmazott, hogy 2025 a Guns N' Roses-ról szól majd számára.
A gitáros egy kis múltidézéssel kezdte a beszélgetést és elmondta, hogy eleinte a BMX volt a nagy szenvedélye.
"A 15. születésnapon vettem először gitárt a kezembe, de akkoriban már jártam fesztiválokra és sok olyan album volt, amit nagyon szerettem, mégis a BMX-ezés érdekelt a legjobban: profi szinten versenyeztem és úgy tűnt, hogy a későbbiekben is ezzel fogok foglalkozni, de amikor először megérintettem a gitárt, minden mást elfelejtettem. Attól kezdve csak a zenélés érdekelt, még a jegyeim is leromlottak emiatt."
Slash ezután tért ki az idei és a jövő évi elfoglaltságaira.
"Nemsokára stúdióba vonulok a Conspirators-szel, hogy felvegyük az új albumunkat, 2025-ben pedig minden a Guns N' Roses-ról szól majd számomra."


