A Sodom gitárosa nem ért egyet azzal, hogy a banda nem turnézik
Júniusban jelent meg a Sodom új albuma, a The Arsonist, a banda frontembere, Thomas "Angelripper" Such azonban már korábban bejelentette, hogy nem fognak turnézni a lemez megjelenése után, a zenekar gitárosa, Frank "Blackfire" Gosdzik viszont nem örül, hogy így alakult.
"Júliusban jelent meg a The Arsonist és azóta szinte néma csend van. Kár, hogy itt az új Sodom album és nem kezdünk vele semmit. A legtöbb zenekar turnézik egy-egy lemez kiadása után vagy legalább fesztiválokon fellépnek. Mi értelme úgy az új daloknak, ha aztán nem mutatjuk be őket élőben? Szerintem ezzel csak elvesztegetjük ezt a lemezt, de nem tudok mit csinálni, úgyhogy inkább a saját dolgaimra koncentrálok. Írom az új Frank Blackfire album anyagát, ami remélhetőleg jövőre meg is jelenhet, illetve igyekszem minél több bulit leszervezni. Nyilván nem akkora helyszínekről beszélünk, mint a Sodom esetében, hiszen a saját bandámmal jóval kisebb klubokban és fesztiválokon játszunk, de én ezeket is ugyanúgy élvezem.
Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy nem is nagyon állhatok le, mivel ettől függ a megélhetésem. Jövőre már 60 éves leszek, úgyhogy valószínűleg nem is alkalmazna senki, így pedig elég szűkösek a lehetőségeim. Marad a zene és a gitártanítás, továbbá más bandákat is szívesen kisegítek, ha érdekes felkérésekről van szó."
Fotó: Markus Felix


