Strand - Nagyon Zene Fesztivál - 2014. augusztus 20-23., Zamárdi
Hazai- és világsztárok egész sorával bővült az augusztusi STRAND – Nagyon Zene Fesztivál programja. A Nagyon Balaton sorozat keretében Zamárdi Szabadstrandján zajló, négynapos eseményre a Papa Roach is csatlakozott, de a hazai mezőnyből a Petőfi Rádió 100 legfontosabb előadója is színpadra lép majd. Augusztus 20-án ugyancsak itt ünnepli 25. születésnapját a Tankcsapda.
Íme egy kis emlék a 2013-as Strand Fesztiválról és egy kis ízelítő az idei nyár egyik legnagyobb bulijából, világsztár fellépőkkel. Kattints, és nézd meg videónkat!
2013-ban a Nagyon Balaton rendezvénysorozat keretében sikerrel debütált Zamárdiban a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál. “Amint a Fesztivál szlogenjéből is kiderül, a STRAND erősen kötődik a Petőfi Rádióhoz. A szervezőknek és nekünk is az a szándékunk, hogy ezen a csodaszép helyszínen idén már négy nap alatt számos olyan hazai és nemzetközi produkcióval találkozzanak a hallgatóink, amelyek a Petőfi Rádió adásában is állandó vendégek. A hazai felhozatalt idén is a teljesség igénye jellemzi majd, amelyben a már befutott sztárok és a legfrissebb nevek is képviselik magukat, a nemzetközi kínálat pedig méltón tükrözi az adó sokszínűségét” – mondta el Horváth Vanda, a Petőfi Rádió főszerkesztője.
“A közönségünk által várt nemzetközi fellépők mellett fontos számunkra, hogy a hazai kínálat is minden igényt kielégítsen. A közel 100, magyar produkció közül már most biztosra vehető, hogy augusztus 20-23. között a STRANDon találkozhatunk majd a Quimbyvel, az Irie Maffiával, a Punnany Massif-fal és a Brains csapatával, augusztus 20-án, a STRAND nyitónapján pedig igazán ünnepi, egy teljes életművet bemutató nagykoncerttel lép színpadra a 25 éves Tankcsapda!”- mondta el Fülöp Zoltán, az eseményt szervező VOLT Produkció egyik vezetője.
A STRAND – Nagyon Zene Fesztivál idén is a Nagyon Balaton programsorozat keretében kerül megrendezésre. “Idén már nemcsak augusztusban, de egész nyáron, a teljes Balaton Régióban szervezünk fesztiválokat, kulturális-, családi és sportprogramokat a Nagyon Balaton ernyője alatt. A STRAND – Nagyon Zene Fesztivál újra a Balaton talán legszebb panorámájú strandján épül fel. – tette hozzá Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció másik vezetője.
Jegyek: http://strandfesztival.com/jegy/jegyarak
Facebook: https://www.facebook.com/StrandFesztival